Ismét a Groupama Arénában a Ludogorec

2019. október. 02., 21:35   |    

Ismét a Groupama Arénában a Ludogorec

A Ferencváros az Európa-liga-csoportkör második fordulójában a bolgár bajnok Ludogorecet fogadja.

A Fradi bravúros 1-1-es döntetlent ért el az Espanyol otthonában az EL-csoportkör első fordulójában, a Ludogorec még jobban szerepelt: 5-1-re verte az orosz CSZKA Moszkvát. Most egymás ellen lép pályára a csoport két bajnokcsapata, a találkozó egyfajta visszavágónak is tekinthető, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában egymással meccselt a két együttes. Akkor a Ferencváros kettős győzelemmel lépett a következő körbe, a Ludogorec pedig az EL-be került, ahol az összes párharcát megnyerve jutott a főtáblára.

– Félre kell tennünk az előző mérkőzések történéseit, teljesen más meccs lesz, kvázi mindkét gárda a nulláról indul, de mindenki számára nagyon motiváló lesz, hogy telt házas találkozón léphetünk pályára. Frissek vagyunk és készen állunk! Már a csoportkörről beszélünk, szóval egy teljesen más mérkőzés lesz, mint volt a Bajnokok Ligája-selejtező. A Európa-liga-csoportkör teljesen más szintet jelent, így másként is kell készülnünk ezekre a mérkőzésekre – fogalmazott Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. 

– A bolgárok biztosan revánsot akarnak venni, de nincs ezzel gond, felvesszük a kesztyűt, jó mérkőzést várok és győzelmet – tette hozzá Lovrencsics Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya. – Az edzőváltás óta veretlenek, és más játékosok futballoznak a kezdőben, de annyi előnye van a selejtezős két meccsnek, hogy egyénileg ismerjük őket. Hogy csapatként mennyit változtak, az majd a pályán kiderül, de mi is előreléptünk azóta.


Európa-liga, H-csoport, 2. forduló
2019. 10. 03., csütörtök, 18.55, Groupama Aréna
FTC-Ludogorec (bolgár)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS