Ismét győzött az Újpest, hétgólos meccset nyert a Vidi

2017. november. 18., 17:50   |    

Ismét győzött az Újpest, hétgólos meccset nyert a Vidi

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Balmazújváros hátrányból felállva győzte le a Haladást, a Fradi kétgólos győzelmet aratott Pakson, a Puskás Akadémia hosszú idő után tudott ismét nyerni.

Újpest FC-Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tischler (23.), Windecker (61.), illetve Lanzafame (83.)

Az Újpest kezdte támadóbb felfogásban a találkozót, s ennek meg is lett az eredménye, amikor egy védők között átszálló labdát Nwobodo adott középre, a jó ütemben érkező Tischler pedig vezetéshez juttatta csapatát. A hazaiak ezt követően is megnehezítették ellenfelük dolgát, s letámadásokkal akadályozták labdakihozatalait. A második félidőben magasabb sebességre kapcsolt a címvédő, ám egy váratlan szituációból az Újpest növelte előnyét: Windecker a kezdőkörből ívelt Gróf kapuja felé, a labda pedig pont az elvetődő hálóőr előtt pattant fel, s kezei között átpörögve jutott a hálóba. A hajrában Lanzafame 15 méteres csavarásával szépíteni tudott a Honvéd, ám egyenlítenie nem sikerült, sőt, az utolsó percben növelhette volna előnyét az Újpest, az eredmény azonban már nem változott. 

Paksi FC-Ferencvárosi TC 0-2 (0-1) 
Gólszerzők: Paintsil (4.), Moutari (93.)

A Ferencváros kezdte aktívabban a találkozót, s második helyzetét értékesítette is. A következő percekben a mezőnyjáték volt domináns, s bár fél óra elteltével feléledt a Paks, a szünetig egyenlítenie nem sikerült. A fordulást követően az addig sem hatalmas iram tovább lassult, a Paks nem igazán tudott veszélyes támadásokat vezetni, a Ferencvárosnak pedig tökéletesen megfelelt az eredmény. Az első igazi nagy lehetőségre a 84. percig kellett várni, de a csereként beálló Moutari még nem tudott betalálni, a 93. percben azonban már nem hibázott. 

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Fekete (61.), Sigér (80.), illetve Ramos (21.)

Vereséggel mutatkozott be a Swietelsky Haladás új vezetőedzője, a szlovák Michal Hipp. Pedig az első perctől a Haladás futballozott kezdeményezőbben, többnyire a Balmazújváros térfelén zajlott a játék. A vendégek próbálkozásait siker koronázta, ugyanis egy szabadrúgást követően Ramos háttal a kapunak, szép mozdulattal lőtt gólt. A bekapott góltól "felébredt" a hazai csapat is, szinte azonnal egyenlíthetett volna első komoly lövéséből, de Király nagyot védett. A szünetig átvette a játék irányítását a hajdúsági együttes, azonban gólt nem tudott szerezni. A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, a Haladás többnyire az eredmény őrzésére rendezkedett be. Bő negyedóra elteltével Fekete fejesével egyenlített a Balmazújváros, amely lendületben maradt és immár a győzelem megszerzéséért támadott. Az újonc bő tíz perccel a vége előtt megszerezte a három pontot érő találatot, így hátrányból fordítva megérdemelten nyert, mert az első húsz percet leszámítva jobban és veszélyesebben játszott. Igaz, a hosszabbítás utolsó pillanataiban Szécsi bravúrosan lábbal védett egy lövést az előny megtartásához. A zöld-fehérek így már hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek. 

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Gólszerző: Knezevic (63.)

Nagy iramban kezdődött a találkozó, komoly gólszerzési lehetőségek adódtak mindkét együttes előtt. A folytatásban fölénybe került a Diósgyőr, amely jóval több veszélyes helyzetet teremtett Hegedüs kapuja előtt, főként rögzített játékhelyzeteket követően. Az első játékrész legvégén mégis a Puskás Akadémia szerezhette volna meg a vezetést, de egy kontratámadás végén Prosser a kapufára bombázott. A második félidő elején aktívabbak voltak a hazaiak és Knezevic jóvoltából megszerezték a vezetést. A hátrányban játszó vendégek átvették az irányítást, ám próbálkozásaikból nem született gól, így egygólos vereséget szenvedtek Felcsúton. 

Mezőkövesd Zsóry FC-Vasas FC 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Koszta (13., 59.), Strestík (65.), illetve Burmeister (28.), Berecz (64.), Gaál (67.)

Még negyedóra sem telt el, és a Mezőkövesd vezetést szerzett: egy baloldali beadás után Koszta Márk szép mozdulattal, eldőlve, kapásból a bal felső sarokba vágta a labdát. A gólt követően kicsit visszaállt a hazai csapat, a Vasas többször ívelhetett a kapu elé, ezek egyikéből, szögletből egyenlített. A folytatásban megint változott a játék képe, a mezőkövesdiek felpörgették a tempót, akadt is több helyzetük, az utolsó negyedórában egyértelműen fölényben futballoztak, de az álláson nem tudtak változtatni. Sok volt a hiba, a pontatlan átadás a második félidő elején. Aztán a Mezőkövesd igyekezett birtokolni a labdát és irányítani a játékot, a Vasas pedig kontratámadásokat vezetett. A játékrész közepén nyolc perc alatt négy gól esett, a hazai vezetésre mindig sikerült gyorsan válaszolnia a Vasasnak. A mezőkövesdiek harmadik találatát Marek Strestík szerezte, akinek 25 méteres kapáslövése talán még Koszta első találatánál is szebb volt. Mindkét csapat győzelemre játszott, így látványos mérkőzést láthatott a közönség. Debreceni VSC-Videoton FC 2-5 (1-2)
Gólszerzők: Könyves (26.), Takács T. (92.), illetve Scepovic (11., 59., 65., a harmadikat 11-esből), Nego (22.), Géresi (82.)

Lendületesen kezdte a mérkőzést mindkét csapat, előbb a Videoton, majd a Debrecen hagyott ki egy százszázalékos helyzetet. A folytatásban aztán már gólokat is láthatott közönség, az első félórában a vendégek kétszer is bevették a debreceniek kapuját, amire a hazaiak csak egyszer válaszoltak. Szünet után egyre inkább a Videoton akarata érvényesült, a találkozón három gólig jutó Scepovic rövid idő alatt kétszer is betalált, a debreceniek viszont nem tudtak újítani, sőt a hajrában tovább növelte előnyét a székesfehérvári gárda. A hosszabbításban ugyan még szépített a Loki, de a második félidőre széteső DVSC ellen ilyen arányban is megérdemelten nyert a Videoton.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Puskás Akadémia-MOL Vidi: Vizsgálatot indított a szövetség
Bajnokságok / Kupák
Történelmi győzelem Felcsúton és Mezőkövesden
Bajnokságok / Kupák
OTP Bank Liga: Elkészült a 9-13. forduló menetrendje
Bajnokságok / Kupák
A Vasas a Merkantil Bank Liga döntetlenkirálya, élen az Előre

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol