Jet-Sol Liga: a tavaszi rajt átrendezte a tabellát

2016. február. 29., 13:58   |    

Jet-Sol Liga: a tavaszi rajt átrendezte a tabellát

Alaposan átrendezte a Jet-Sol Liga tabelláját az alapszakasz utolsó előtti, 13. fordulója. A mezőny előtt száguldó Ferencváros és MTK Hungária mellett, győzni tudott a Viktória-Trend Optika FC és a Győri ETO FC is és ezzel a két nyugat-magyarországi alakulat megelőzte a győri vereségével az alsóházba, az 5. helyre visszacsúszó Astra HFC-t.

A női élvonal futballtavaszának első mérkőzésén az MTK Hungária Budafokon fogadta a Kóka-FNLA-t. A papírforma sima „hazai” sikert ígért, ennek ellenére a nagyon fiatal játékosokból álló vendégcsapat, amelyből jó néhányan megjárták a héten Azerbajdzsánt a korosztályos válogatottal, remekül tartotta magát. Erős Evelin egy órán át meg tudta óvni kapuját a góltól, a 60. percben azonban – szöglet nyomán – Pinczi Anita fejese mattolta a kókai védelmet. A gól tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést, a fekete mezes vendégek támadásaiban nem volt elég átütőerő az egyenlítéshez.

Sőt, a 78. percben az MTK legfrissebb igazolása, a Szlovákiából érkezett Zdenka Horesová látványos átlövéssel növelte a kék-fehérek előnyét, majd néhány perccel később Kaján Zsanett is gólt lőtt. Végül 3-0-ra győzött az MTK, de a bajnoki címet visszaszerezni igyekvő gárda nem játszott igazán jól – függetlenül attól, hogy a végeredmény tekintélyes különbséget mutat.

A listavezető Ferencváros számára az sem okozott gondot, hogy a góllövőlista élén álló Ebere Orji nélkül kellett pályára lépnie a Femina vendégeként. A montenegrói Szladjana Bulatovics tökéletesen pótolta a Nigériából csak a mérkőzés előtti napon visszaérkező csapattársát, mesterhármasával főszerepet vállalva a zöld-fehér sikerben.

Jelena Csankovics és Bulatovics góljaival már a 10. percben 2-0-ra vezetett a bajnokcsapat, amely kicsit el is kényelmesedett a gyorsan megszerzett előnytől. A második játékrész elején viszont, bő öt perc alatt három újabb gólt vágott a Fradi: előbb Mosdóczi Evelin értékesítette a Bulatovics elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt, majd a montenegrói támadó közelről passzolta a hálóba második gólját. Az ötödik Fradi-gólt az 55. percben a Zágor Bernadett bombája nyomán a kipattanó labdát a kapuba küldő Lizzy Addo szerezte, a végeredményt pedig a harmadszor is eredményes Bulatovics állította be.

A „forduló rangadóját” játszotta Győrben az ETO FC és az Astra, sőt a mérkőzésnek ennél jóval nagyobb volt a tétje. A női élvonal mezőnyét ismerők azzal a képlettel kalkuláltak, hogy amennyiben a fővárosi csapat pontot, vagy pontokat szerez az ETO ellen, biztosan bejut a felsőházi rájátszásba, ha viszont vereséget szenved, akkor – a papírforma alapján – valószínűleg az alsóházban reked.

Az Astra kezdte jobban a mérkőzést, az első szűk húsz percben Szabó Enikő kapuja forgott többször veszélyben. A 20. percben viszont Németh Loretta – a jobbösszekötő helyéről elvégzett szabadrúgásból - látványos bombát küldött a hosszú sarokba, alaposan megváltoztatva ezzel a meccs dramaturgiáját. Úgy tűnt, a győriek a megszerzett gól után hitték csak el igazán, hogy van esélyük a győzelemre. A találkozó „maradék” 70 percében lényegesen szervezettebben, motiváltabban, és ami talán a legfontosabb, eredményesebben játszottak ellenfelüknél. Szabó megbízható őr volt a háló előtt, a védelemben a dél-afrikai Sister emelkedett ki, míg a középpályán az MTK-tól hazaigazolt Tóth Alexandra bizonyult igazi vezérnek, Németh Loretta mellett a mezőny legjobbjának, és „természetesen” ki kell emelni a győriek Öreg-Süle-Németh trojkáját is.

A jól játszó ETO az első félidőben még két további gólt szerzett, előbb Vígh Renáta rúgott a tizenhatos előteréből látványos gólt a bal felső sarokba, majd Németh volt ismét eredményes. Horváth Tamás csapata gyakorlatilag egy félidő alatt eldöntötte a meccset, de a második félidőben is a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak. Süle Dóra növelni is tudta a hazai előnyt – az Astra a hajrában, Godvár Katalin 11-esével, csak szépíteni tudott.

Az ETO a magabiztos sikerrel tovább javította eddig sem rossz hazai mérlegét: a győriek a Ferencváros és az MTK kivételével valamennyi vetélytársukat legyőzték az ETO Parkban.

A győzelemmel az ETO az Astra elé került a tabellán. A mostani veszteseknek az utolsó forduló kínálja az esélyt a javításra, a „visszaelőzésre”, de ehhez pontot, sőt, lehet, hogy pontokat kell szereznie az MTK Hungária ellen.

Az ETO az alapszakasz utolsó fordulójában a Viktóriához látogat majd. A szombathelyiek is győzelemmel abszolválták a hétvégi fordulót, tartalékos összeállításban is biztosan győztek Szegeden. Bár vereséget szenvedett, első félidei szervezett, lelkes játékáért a SZAK-ot is elismerés illeti. A második játékrészben azonban kidomborodott a két csapat közötti tudáskülönbség, és a duplázó Magyarics Zoé előbb Rózsa Cecília, majd Heike Manhart passzát lőtte a hálóba.

JET-SOL Liga, 13. forduló

MTK Hungária – Kóka-FNLA 3-0 (0-0)
ETO FC Győr – Astra-HFC 4-1 (3-0)
1. FC Femina – Ferencváros 0-6 (0-2)
Szegedi AK-Boszorkányok – Viktória-Trend Optika FC 0-2 (0-0)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS