Jet-Sol Liga: az MTK nyerte a forduló rangadóját

2014. november. 17., 18:24   |    

Jet-Sol Liga: az MTK nyerte a forduló rangadóját

A Jet-Sol Liga 9. fordulójában 3-1-re nyert az MTK a Ferencváros ellen, így továbbra is magabiztosan vezeti a bajnokságot.

A Ferencváros jobban kezdte az ősz mérkőzésének kikiáltott rangadót, a mérkőzés első negyedében többet birtokolta a labdát, rá tudta kényszeríteni akaratát ellenfelére. A vendég zöld-fehérek gólt is tudtak szerezni: igaz, a 22. percben esett találatot nem felépített akció, hanem szöglet előzte meg, és kellett hozzá a védelmi hiba is, hogy a szlovén Manja Benakig eljusson a labda és zavartalanul bólinthasson a hálóba.

Az MTK a 35. percben Hummel-Smuczer Angéla okos emelésével egyenlített, a százszoros válogatott középpályás tökéletes ismerte fel a lehetőséget, amit a kint álló kapus kínált. Amela Krsónak akadt még egy ígéretes lehetősége a szünet előtt, ám az átvételnél elpattant a Fradi bosnyák támadójától a labda, így döntetlennel fordultak a csapatok. A második félidőben a Ferencváros nem tudta megismételni a mérkőzés első negyedében mutatott jó játékát. Az MTK átvette a játék irányítását, és Kaján Zsanett ugyan még kihagyta a maga ziccerét (pontosabban Németh kapus bravúrral védett), ám az 59. percben Pádár Anita is megrúgta erre a meccsre rendelt gólját: huszonnégy méteres szabadrúgásából a labda a keresztlécről a földre, majd onnan a hálóba vágódott. A bajnokcsapat nem csinált semmi különlegeset, csak fölényben játszott és gólokat rúgott: a 71. percben Kaján Zsanett átlövése felgyorsult a vizes füvön és besurrant a hálóba.

A második félidőben mutatott teljesítmények alapján az MTK megérdemelten vezetett, majd nyerte meg a mérkőzést, de a futball örök kiszámíthatatlanságát jelzi, hogy az utolsó szűk tíz percben, már 1-3-nál, Mosdóczi Evelin kétszer is csak Szőcs Rékával nézett farkasszemet. Az első találkozásukkor a válogatott kapus védett nagy bravúrral, a másodiknál Mosdóczi Evelin fölé emelte a labdát - maradt a masszív MTK előny, a végeredményben, és a bajnoki tabellán is.

Nagyszerűen sikerült a Viktória-Trend Optika FC új edzője, Bánfalvi Attila bemutatkozása a Jet-Sol Ligában: a szombathelyi csapat 5-1-re győzte le a továbbra is hullámvölgyben levő 1. FC Feminát. A Viktória a 20. percben - Heike Manhart zseniális sarkalása után - Dénes Dorka góljával szerzett előnyt, de ezt a korábban Szombathelyen is futballozó Szekér Anita révén - az egykori válogatott középpályás a védelem kommunikációs zavarát kihasználva csapott le a labdára - még a szünet előtt kiegyenlítette a Femina. Fordulás után viszont már csak a Viktória akarata érvényesült a pályán: Dénes Dorka passzát az 57. percben Szakonyi Emese lőtte az üres kapuba, majd öt perccel később Magyarics Zoé növelte háromra a szombathelyi gólok számát. A hajrá főszereplője a további két gólt szerző Szakonyi Emese: a Viktória-Trend Optika FC a vártnál nagyobb különbségű győzelemmel tartotta otthon a három pontot.

Az Újpesten vendégeskedő Dorogi Diófa Ujvári Izabella két góljával, valamint Benkő Mónika találatával 30 perc alatt 3-0-ra elhúzott és tulajdonképpen eldöntötte a meccset. Az UTE Mátyás Noémi góljával még a szünet előtt szépített, de miután a második félidő első gólját is a dorogiak szerezték (Koch Fruzsina az 59. percben), a vendégcsapat végig kézben tartotta a mérkőzést. Durkó Zita a 69. percben egy szabadrúgás nyomán kipattanó labdát a hálóba kotorva szűkítette a különbséget, de ez a gól csak a szépítésre volt elég - különösen úgy, hogy Nagy Barbara két perccel később piros lapot kapott, az UTE emberhátrányba is került.

Szegeden az Astra HFC a 18. percben, az ex-szegedi Kakuszi Adrienn találatával szerzett előnyt. A szünet után Telek-Sümegi Éva két gyors gólja (59., 63.) tette magabiztossá a vendégcsapat előnyét, illetve állította be a végeredményt. A háromgólos vereség ellenére, a Szeged nem vallott szégyent, Cserenkó Szabolcs csapata összeszedetten futballozott, de ameddig az eddig mindössze három találatot jegyző csapat nem tud gólt szerezni, nehéz lesz kikecmeregnie a gödörből.

Jet-Sol Liga, 9. forduló:

Szegedi AK-Boszorkányok - Astra Hungary FC 0-3
Viktória-Trend Optika FC - 1. FC Femina 5-1
Újpesti TE - Dorogi Diófa 2-4
MTK Hungária - Ferencváros 3-1

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS