Jet-Sol Liga: bajnoki aranyérmes az MTK Hungária

2017. május. 15., 18:17   |    

Jet-Sol Liga: bajnoki aranyérmes az MTK Hungária

A kék-fehérek a döntő második felvonását is 1-0-ra nyerték meg a címvédő Ferencváros ellen.

Az MTK Hungária a múlt héten nagy meglepetésre 1-0-ra nyerni tudott a Fradi otthonában, ezzel együtt a Hidegkuti-stadionban rendezett második összecsapás előtt is a zöld-fehérek számítottak a párharc esélyesének. A találkozó első félidejének képe nagyban hasonlított az első mérkőzésen látotthoz: a Ferencváros lépett fel kezdeményezőbben, sorra vezette akcióit, de a fegyelmezetten, szervezetten védekező házigazdák jól szűrték a támadásokat. Az MTK nem kizárólag a védekezésre figyelt, kontratámadásaiból igyekezett veszélyt teremteni a vendégek kapuja előtt. A pontrúgások mindkét oldalon veszélyesek voltak, az MTK és a Ferencváros is eljutott kapufáig a szünet előtt, de gól nem született az első 45 percben.

A fordulás után lendületesebben kezdett el játszani a Fradi, folyamatosan a hazai térfélen zajlott a játék, de a remekül védekező, lelkes kék-fehérek tartották a gólnélküli döntetlent. A Fradi előtt több nagy lehetőség is adódott, de a támadók rendre pontatlanok voltak a kapu előtt, és talán ezért is vált egyre görcsösebbé a csapat játéka. Az MTK nem adta fel a biztos védekezést, hasonlóan az első meccshez, türelmesen várt a megfelelő alkalomra, ami a 78. percben jött el: egy jobb oldali szabadrúgás után Turányi Lilla ugrott fel fejelni 6 méterre a kaputól, a labda pedig a hátáról a hálóba pattant (1-0).

0515_mtk_ftc_jetsol7|

A gól teljesen összezavarta a Ferencváros játékosait, akik az utolsó bő tíz percben képtelenek voltak rendezni a sorokat, és ahelyett, hogy nyomás alá helyezték volna az MTK kapuját, a házigazdák viszonylag magabiztosan őrizték az előnyüket, egészen a négyperces hosszabbítás végéig. Az MTK 1-0-ás győzelmével megnyerte a két nyert meccsig tartó párharcot, és 2014 után hódította el ismét a bajnoki aranyérmet. A Fradinak így nem sikerült az, ami a Förch Női Magyar Kupában még igen, vagyis nem tudta megszerezni sorozatban harmadik elsőségét.

- Nagyon sok munkát tettük bele ebbe a sikerbe, és azt gondolom, hogy az a csapat, amely 180 perc alatt nem kap gólt a Ferencvárostól, megérdemli a bajnoki aranyérmet. Végig igazi csapatként küzdöttünk, lelkesen, szervezetten futballoztunk, megmutattuk, hogy van bennünk erő, akarat, és el tudunk dönteni egy ilyen fontos mérkőzést is - nyilatkozta a mérkőzés után Szabados György, az MTK Hungária vezetőedzője. - Ezért a sikerért dolgoztunk az egész évben, nekem személy szerint is óriási öröm az aranyérem, hiszen egykori klubomhoz visszatérve egy év alatt sikerült felépíteni egy olyan csapatot, amely meg tudta szerezni a bajnoki elsőséget.

MTK Hungária-Ferencváros 1-0 (0-0)
Gólszerző: Turányi Lilla a 78. percben
A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2-0.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS