Jet-Sol Liga: idén is a Ferencvárosé az aranyérem

2016. május. 23., 19:22   |    

Jet-Sol Liga: idén is a Ferencvárosé az aranyérem

A Ferencváros idegenben,a BKV Előre-pályán is legyőzte az MTK Hungáriát a Jet-Sol Liga aranyéremért rendezett párharcában, így a Magyar Kupa elnyerése után a bajnoki címét is megvédte.

A Jet-Sol Liga bajnoki aranycsatájának második mérkőzésén az MTK-ra nemcsak azért várt nehéz feladat, mert elveszítette az első mérkőzést, hanem azért is, mert a lélektani előny többszörösen is az ellenfélé volt: ebben az idényben a kék-fehérek egyszer sem tudták legyőzni a Fradit, pedig hatszor is összemérték tudásukat a felek. És akkor még nem szóltunk az előző idény végén a zöld-fehérekkel szemben elvesztett bajnoki- és kupadöntőről...

A Fradinak az egymás elleni eredmények mellett önbizalmat adhatott, hogy múlt szerdán sikerült megvédenie címét a Magyar Kupában, a Budapest Honvéd magabiztos, 5-0-ás legyőzésével. A Ferencváros vezetőedzője, Dörnyei Balázs korábban azt nyilatkozta: csapata két mérkőzésen szeretné eldöntené a párharcot, ezt az elhatározást támasztotta alá, hogy csapata már az első percekben mezőnyfölényre tett szert, és viszonylag könnyen ráerőltette akaratát ellenfelére. A vendégek a 15. percben megszerezték a vezetést, a Hummel-Smuczer Angéla sérülése miatt átmenetileg tíz emberrel játszó hazaiak a felezővonalnál elveszítették a labdát, amit Orji szerzett meg, egy kényszerítőt követően kapura tört, majd higgadtan a hálóba passzolt (0-1).

A 26. percben megszületett a második ferencvárosi találat, ezúttal is Orji alakított ki helyzetet, a bal oldalon két védőn is áthámozta magát, majd az alapvonal közeléből visszatette a labdát Kocsán Petrának, aki 6 méterről a léc alá helyezett (0-2). Az MTK a játékrész végéig nem tudott igazán komoly lehetőséget kialakítani Németh Júlia kapuja előtt, a Ferencváros megérdemelt előnnyel térhetett pihenőre a szünetben.

A második félidőben magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az MTK, veszélyesebben játszott ellenfelénél, de ahelyett, hogy közelebb került volna ellenfeléhez, a 65. percben a Ferencváros talált a kapuba, egy jobb oldali szabadrúgást követően a védők nem tudtak felszabadítani, Csigi Eszterhez került a labda, aki 5 méterről a hálóba passzolt (0-3).

Az MTK nem omlott össze, hamar visszaállította a kétgólos különbséget: a 67. percben Nagy Lilla szerzett labdát a Ferencváros térfelén, senkitől sem zavartatva fordult kapura, és 10 méterről a jobb alsó sarokba passzolt (1-3). A szépítő gól nem hozta fel a házigazdákat, találatuk után elmaradoztak az MTK-helyzetek, inkább a Ferencváros alakított ki lehetőségeket. A hajrában még megpróbált egy utolsó rohamot indítani a kék-fehér együttes, de siker nélkül, a Ferencváros 3-1-re nyert, és a Förch Női Magyar Kupa után a Jet-Sol Ligában is megvédte címét, míg az MTK Hungáriának ebben az idényben is be kellett érnie a bajnoki ezüstéremmel.

MTK Hungária-Ferencváros 1-3 (0-2)
G.: Nagy a 67., ill. Orji a 15., Kocsán a 26., Csigi a 65. percben
A párharcot 2-0-ra a Ferencváros nyerte


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS