Jet-Sol Liga: Kapott gól nélkül győztek az éllovasok

2019. november. 05., 14:28   |    

Jet-Sol Liga: Kapott gól nélkül győztek az éllovasok
Fotó: Sajó Dóra

A Fradi hét, az MTK öt, a DVTK három góllal nyert a női NB I 9. fordulójában. Vágó Fanni mesterhármast szerzett.

Idegenben hét találatig jutott a Ferencváros. A zöld-fehérek Győrben vendégeskedve kettőt lőttek a szünetig – Vágó Fanni (18.) és Pusztai Sára (28.) talált be. A hét második felétől kettejükre már a felnőtt válogatottban számítanak, amely csapattal előbb idegenben Szlovákiával, majd hazai pályán Lettországgal vívnak Eb-selejtező mérkőzést. A fordulást követően ismét a légiós évei után a szezon elején hazatért Vágó Fanni volt eredményes az 57. percben, majd a 76. percben a harmadik találatát is megszerezte. Közben Diószegi Fanni (65.) és Melisa Hasanbegovic (68.) növelte a Fradi előnyét, a hajrában pedig az előző évadban még az MTK-ban futballozó Czellér Dorottya (85.) is betalált, aki az U19-es válogatottat erősíti.

A tabella második helyét elfoglaló MTK az újonc Kelent fogadta és győzte le 5–0-ra. Nagy Lilla (29., 38.) duplájával az első játékrész végén 2–0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A szünetet követően Olivera Milunovic (55.) büntetőből, majd rá három perccel akcióból növelte a kék-fehérek előnyét. Végül Fáradi-Szabó Edina (90.) állította be az 5–0-s végeredményt. 

A jelenlegi harmadik DVTK első gólját Vachter Fanni (8.) szerezte.  Az első félidőben nagyon karakteres játékot láthattunk a Szent Mihálytól, Skoric kapus fantasztikus védéseket produkált. A második játékrészben is tartotta magát a vendégcsapat, de Bianca Sandu lőtte büntetőből (73.) növelte a hazaiak előnyét, majd a hajrában Biljana Bradic (87.) is eredményes volt.

Tálosi Szabin (32., büntetőből) és Siklér Kinga (35.) góljaival 2–0-s előnyt szerzett a Haladás-Viktória, de a második 45 percben lefaragta a hátrányt az Astra: Dominika Dikanová (65., 91.) duplájának köszönhetően egy pontot el tudott csenni Szombathelyről.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS