Jet-Sol Liga: véget ért az alapszakasz

2015. március. 30., 15:10   |    

Jet-Sol Liga: véget ért az alapszakasz

A hétvégi fordulóval véget ért a Jet-Sol Liga alapszakasza, a csapatok – a következő hétvége Női Magyar Kupa-elődöntői után – a rájátszásban folytatják a női NB I-es bajnokságot. A továbbra is százszázalékos MTK Hungária mellett a Ferencváros, az Astra HFC és a Dorogi Diófa került a felsőházba, az 1. FC Femina, a Viktória-Trend Optika FC, az UTE és a Szegedi AK Boszorkányok pedig az alsóházba.

Furcsa forduló volt a 14., amelyben azok a csapatok jártak rosszul, amelyek hamar gólt szereztek… A sokak számára talán ellentmondást tartalmazó mondatot magyarázza, a négy pálya közül hármon az 1-0-ra még vezető csapat végül vereséget szenvedett.

Ebből a szempontból is a legkirívóbb példa a Dorogi Diófáé, amely bő negyedóra alatt, háromgólos előnyt szerzett a listavezető MTK Hungária FC vendégeként. A februárban éppen a kék-fehérektől Dorogra igazolt Fogl Katalin villámgyors mesterhármast ért el – nem csökkenti az érdemét, hogy a három között volt olyan gól, amely Varga Luca kapus számlájára írható, és volt, amelynél a védő, Vesszős Mercédesz asszisztálása is segített a találatban.

Nulla-három után viszont az MTK gyorsan eszmélt, és Nagy Lilla egy percen belül lőtt két góljával, majd a fordulás után, a góllövőlistát már 24 góllal vezető Pádár Anita mesterhármasával – tulajdonképpen magabiztos fölénnyel nyerte meg a meccset. Pádár Anita még arra is „ügyelt”, hogy góljai ne azonos kaptafára készüljenek: az elsőnél Herczeg Andrea beadását fejelte a hálóba, a másodiknál a Nagy Alexandra elleni szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette, a harmadiknál pedig precízen vett át egy beadást, majd félfordulattal lőtte a labdát a kiszolgáltatott helyzetben levő Farkas Katalin kapus hálójába. 5-3 lett a vége, az MTK százszázalékos teljesítménnyel várhatja a rájátszást, miközben a mezőny másik fele azon gondolkodhat: milyen előnyt kell szerezni az MTK ellen ahhoz, hogy a – ráadásul felettébb tartalékos – bajnokcsapat ne tudjon korrigálni?

Dörnyei Balázs, a Ferencváros edzője igyekszik rotálni csapatát, próbál a keret minden tagjának rendszeres játéklehetőséget adni – alkalmasint ez magyarázza, hogy az 1. FC Femina elleni találkozón hat olyan játékost ültetett a kispadra, aki a korábbi tavaszi meccseken rendszeresen játszott. De, még így is a tabella második helyén álló zöld-fehérek számítottak a mérkőzés esélyesének, ezért is volt meglepő, hogy a 20. percben, a Samu Anna által a tizenhatos sarkánál, Horváth Hanna ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből Beke Adrienn a rákospalotaiakat juttatta előnyhöz. A folytatásban a Ferencváros jobban játszott ugyan az egy héttel ezelőtti, Astra HFC elleni „betlinél”, de ezúttal is sok volt a befejezésekben a pontatlanság – kivéve Szabó Viktóriát, aki mesterhármassal szállította csapatának a három pontot.

Szombathelyen a térdsérüléssel kínlódó Marsai Nikolettát és a meccs napján megbetegedett Balogh Henriettát nélkülöző Viktória kezdett jobban az Astra HFC elleni mérkőzésen, sőt Magyarics Zoé góljával a szünetben még győzelemre is állt a hazai csapat. A fordulás után azonban két, rögzített játékhelyzetből, Telek-Sümegi és Szabó Boglárka révén fordított Dombó János csapata, amely továbbra is „belátható távolságra” van a Ferencváros mögött a bajnoki döntőért folyó harcban. A 14. forduló mérkőzései közül a legnagyobb tétje a tabella 7. és 8. helyén álló Újpesti TE és Szegedi AK összecsapásának volt. Ha a lila-fehérek nyerni tudtak volna Szegeden, leszakítják a mezőnytől a korábban a Femina elleni döntetlenekkel csak két pontot szerző Boszorkányokat. De, nem ez történt, Cserenkó Szabolcs csapata ismét megmutatta, hogy kiélezett szituációban képes minden erőtartalékát mozgósítani. A télen igazolt szerb támadók, Szanja Tumbász-Loketics és Díjana Barta góljaival 2-0-s győzelmet arattak a hazaiak, és ezzel utolérték a tabellán közvetlen vetélytársukat.

Jet-Sol Liga, 14. forduló:
MTK Hungária FC – Dorogi Diófa 5-3 (2-3)
Szegedi AK-Boszorkányok – Újpesti TE 2-0 (1-0)
Viktória-Trend Optika FC – Astra HFC 1-2 (1-0)
Ferencváros – 1. FC Femina’93 3-1 (1-1)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS