Jó formában érkezik a Haladás a Groupama Arénába

2018. április. 27., 17:21   |    

Jó formában érkezik a Haladás a Groupama Arénába

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 28. fordulóját. A listavezető Videoton a múlt héten a Ferencvárost meglepő Paks otthonában lép pályára, a második helyen álló zöld-fehérek a Haladást fogadják. Az M4 Sport délután a Paks-Vidi meccset, majd az esti Ferencváros-Haladás összecsapást közvetíti élőben. A Kossuth Rádió a délutáni mérkőzések második félidejéről sugároz körkapcsolásos közvetítést, 18.06 perctől 19.00 óráig, majd interjúkat, gyors reakciókat a találkozókról.

PAKS FC–VIDEOTON FC
(Paks, 17.00)
A Videoton FC legutóbb simán, 4-1-re nyert Pakson szeptemberben, egy a nemzetközi kupakötelezettsége miatt elhalasztott találkozón. A tavaszi idényben még veretlen, ugyanakkor a már említett, paksi győzelem óta vendégként tíz bajnoki mérkőzésből csak hármat tudott megnyerni. A Paks a Ferencváros elleni 2-2-vel két vereség után szerzett ismét pontot. Harcol a harmadik helyért, de a legutóbbi öt mérkőzéséből csak a Mezőkövesd ellenit nyerte meg. Pályaválasztóként a legutóbbi három bajnoki találkozóján csak egy pontot szerzett, az utóbbi hetekben idegenben szerepel jobban.

DEBRECENI VSC–VASAS SC
(Debrecen, Nagyerdei Stadion, 17.00)
A DVSC a negyedik helyen áll, tíz ponttal szerzett többet, mint az utolsó helyen szerénykedő Vasas. A házigazdák ugyanakkor november 28. óta csak a Honvéd ellen nyertek pályaválasztóként az OTP Bank Ligában, tavasszal pedig még nyeretlenek a Nagyerdőben. A Vasas elleni mérleg 2017-ben szenzációs volt: 3 mérkőzés, 3 győzelem, 12-4-es gólkülönbséggel. A piros-kékeknek minden pontra nagy szükségük lenne, október 17. óta mindössze egy bajnoki meccsen szereztek három pontot, március 10-én a Honvédot verték meg a Szusza Ferenc Stadionban. Vendégként július 23. óta ugyancsak egy győzelmük van, az is a Honvéd ellen. A legutóbbi öt idegenbeli találkozójukon mindössze egy pontot szereztek.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD
(Mezőkövesd, 17.00)
A Mezőkövesd az utolsó előtti helyen áll, de nincs rossz formában, a legutóbbi hat forduló eredményei alapján a mezőny első felébe tartozna, pedig négy forduló óta nyeretlen. A legutóbbi két játéknapon döntetlent játszott a Videotonnal, majd a Vasassal. Gól egyik mérkőzésen sem esett. Pályaválasztóként a legutóbbi hat bajnoki meccséből egyszer nyert, egyszer kikapott, s négyszer döntetlent játszott. A négy döntetlenből három nulla-nullás volt. A Bp. Honvéd ugyancsak két döntetlent ért el a legutóbbi két fellépésén, a tabellán az ötödik helyen áll, mindössze egy ponttal a harmadik Újpest mögött. Vendégként november eleje óta nyeretlen, igaz, a vereségszéria után a legutóbbi két alkalommal, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia ellen, szerzett egy-egy pontot. A két csapat legutóbbi három párharcának mindegyikét, egyet Kispesten, kettőt Mezőkövesden, az akkori vendégcsapat nyerte meg.

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szusza Ferenc Stadion, 17.00)
A lila-fehérek a harmadik helyen állnak, a diósgyőriek a kilencedikek. Mindössze nyolc pont van a két csapat között, míg a második Ferencváros és az Újpest között tizennyolc. Nebojsa Vignjevics együttese, a mezőny legszorgalmasabb döntetlen gyűjtője a legutóbbi fordulóban is „ikszelt”. Hazai pályán 2018-ban négy mérkőzésen hét pontot szerzett eddig. A DVTK a héten edzőt váltott, Fernando, a klub korábbi spanyol játékosa váltotta Bódog Tamást. A borsodiak a legutóbbi három fordulóban nem szereztek pontot, a tavaszi idényben csak a Ferencvárost győzték le. Idegenben az első fordulóban, a Vasas ellen aratott siker óta csak a Haladás ellen nyertek, igaz, kétszer is. Tavasszal négy mérkőzésen csupán egy pontot gyűjtöttek. A két csapat legutóbbi két, az Újpest pályaválasztásával rendezett mérkőzése döntetlent hozott.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ FC
(Felcsút, Pancho Aréna, 17.00)
Az utóbbi hetek jó szereplésének köszönhetően a Puskás Akadémia öt ponttal megelőzi újonctársát, a Balmazújvárost a tabellán. Pintér Attila együttese a legutóbbi négy fordulóban nyolc pontot szerzett, a mezőnyből kiemelkedő Videoton és Ferencváros mellett egyedül maradt veretlen. A Pancho Arénában ugyanakkor idén még nyeretlen és veretlen az OTP Bank Ligában, mind a három mérkőzése döntetlennel ért véget. A Balmazújváros négy pontot szerzett a legutóbbi két fordulóban, a Diósgyőr elleni, a hajrában kivívott győzelem után Szombathelyen is szerzett egy pontot. Vendégként győzelemmel kezdte a 2018-as bajnoki mérkőzései sorát Debrecenben, majd három vereség után következett a Haladás elleni döntetlen.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SWIETELSKY HALADÁS
(Groupama Aréna, 19.30)
Az elmúlt hat fordulóban szerzett pontok alapján a Haladás megelőzi a Ferencvárost, az ebben a szakaszban tizenegy pontot gyűjtött vasi zöld-fehéreknél csak a Videoton szerepelt jobban. A Ferencváros kilenc pontot szerzett. Ugyanakkor a Fradi mérlege, függetlenül a Paks elleni legutóbbi döntetlentől, félelmetes a Groupama Arénában, A Puskás Akadémia elleni, júliusi döntetlen óta csak Csertői Aurél legénysége tudott pontot szerezni ott bajnoki mérkőzésen a Ferencváros ellen. (Kétszer is.) A Haladás az első három 2018-as idegenbeli bajnokiját elveszítette, de aztán kétszer, a Diósgyőr és éppen a Paks ellen, nyerni tudott. A két csapat legutóbbi négy ferencvárosi bajnokiját a pályaválasztó nyerte meg.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS