Jó formában lévő Chelsea vár a Vidire

2018. október. 03., 20:06   |    

Jó formában lévő Chelsea vár a Vidire

Az angol Premier League harmadik helyezettjéhez látogat a MOL Vidi FC csütörtökön. A BATE ellen elveszített első Európa-liga-találkozó után a bajnokságban még veretlen londoniak lesznek a magyar bajnok ellenfelei.

A világhírű Chelsea otthonában, a Stamford Bridge-en lép pályára a MOL Vidi FC csütörtökön, 21 órakor.

Mióta az olasz Maurizio Sarri  ül a londoniak kispadján, mindössze egy vereséget szenvedett el együttese tétmérkőzésen. A vezetőedző nyári kinevezése óta csak a Manchester City tudott a Chelsea fölé kerekedni, az Angol Szuperkupa-döntőben. Azóta a londoniak hét Premier League-, egy Ligakupa- és egy Európa Liga-összecsapáson vannak túl, e kilenc találkozóból hetet meg is nyertek és kétszer döntetlent értek el.

Az előző héten a Vidihez hasonlóan kétszer léptek pályára. A londoniak a Ligakupában, idegenben is nyerni tudtak (2–1), míg bajnokin döntetlennel zártak (1–1) a 2018-as BL-döntős Liverpool ellen.

A Vidi nemzetközi ellenfelei közül kétségtelenül a Chelsea FC a legtekintélyesebb. Az együttes 2013-ban megnyerte az Európa-ligát, egy évvel azt követően, hogy a Bajnokok Ligája győztese lett. 

A keretében számos spanyol futballistát tudó (Kepa, Marcos Alonso, Fabregas, Pedro, Azpilicueta, Morata is az Ibériai-félszigetről származik) angol klub magyar csapat ellen még sosem játszott tétmérkőzést. A Vidi elleni, decemberi mérkőzés helyszíne azonban ismerős lesz Eden Hazardéknak: 2014-ben szerepeltek a Groupama Arénában, a stadion megnyitóján.

A MOL Vidi FC a múlt héten előbb a Mezőkövesd ellen szerezte meg a három pontot (3–1) a bajnokságban, legutóbbi mérkőzésén pedig 1–0-ra nyerni tudott a Diósgyőr otthonában az NB I kilencedik fordulójában. Utóbbi sikerével már a tabella harmadik helyén áll a csapat.

Marko Nikolic vezetőedző azt ígéri, hogy a Vidi FC jó mentalitással és nem feltartott kézzel lép pályára csütörtökön a Chelsea otthonában az Európa-liga csoportkör második fordulójában.

"Élvezni akarjuk a mérkőzést, hiszen a világ tíz legjobb csapata közé tartozó Chelsea lesz az ellenfelünk" – jelentette ki a Stamford Bridge-en tartott szerdai sajtótájékoztatóján a székesfehérváriak szerb trénere, aki hozzátette, nem ők a favoritok, legjobbjukat kell nyújtaniuk, hogy megmutassák, nem véletlenül jutottak el a csoportkörig.

A tréner emlékeztetett arra, hogy a magyar futball nagy ünnepe lesz a találkozó, hiszen hat éve nem volt lehetősége egyetlen magyar csapatnak sem európai kupasorozat főtábláján szerepelni, pláne nem egy olyan nagy klub ellen, mint a Chelsea.

Marko Nikolic kérdésre elmondta: az angoloknál játszó belga Eden Hazard a világ egyik legjobb játékosa, de nem biztos benne, hogy pályára fog lépni ellenük, ami halvány esélyt jelenthet számukra.

Az ellenfél edzőjével, az olasz Maurizio Sarrival kapcsolatban megjegyezte, hogy az egyik legjobb szakember jelenleg, ráadásul egyik kedvence, így nagy öröm lesz ellene meccselni.

A Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland 13 évvel ezelőtt, a belga Anderlechtben első mérkőzését éppen a londoni Kékek ellen játszotta a Bajnokok Ligájában. A rutinos hátvéd szerint az angolok nemcsak a csütörtöki találkozónak, hanem az egész sorozatnak a favoritjai.

Rámutatott, hogy a Vidivel az elmúlt években többször is bizonyították, nagyon kellemetlen ellenfelei lehetnek a náluk magasabban ragsorolt csapatoknak is.

"Nem azért jöttünk, hogy nézelődjünk, bizonyítani szeretnénk, hogy nem a véletlen műve az eddigi szereplésünk" – fogalmazott Juhász, egyúttal fontosnak nevezte, hogy a maximumot nyújtsák és egy pillanatra se lankadjon a figyelmük, mert "annak nagy ára lehet".

A MOL Vidi FC az Európa-ligában elveszítette első meccsét, két hete az FK BATE Boriszov 2–0-ra nyerni tudott a Groupama Arénában.

Maurizio Sarri vezetőedző a szerdai sajtótájékoztatón méltatta a Vidit: „Jól kell játszanunk ellenük, hogy sikeresek legyünk. Láttam a BATE elleni találkozójukat, és bár kikaptak, veszélyesen futballoztak.

A csapat további El-találkozói:

Október 4. csütörtök:  Chelsea–MOL Vidi FC, 21:00

Október 25. csütörtök: PAOK–MOL Vidi Fc, 21:00

November 8. csütörtök: MOL Vidi FC–PAOK, 18:55

November 29. csütörtök: BATE–MOL Vidi FC, 18:55

 December 13. csütörtök: MOL Vidi FC–Chelsea, 18:55


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS