Jól megy az MTK ellen a gólkirályjelöltnek

2021. április. 06., 10:38   |    

Jól megy az MTK ellen a gólkirályjelöltnek

Hahn János tizenhat góllal vezeti a bajnokság góllövőlistáját, ezek közül ötöt az MTK ellen ért el. Waltner Róbert győzelemmel mutatkozott be a ZTE élén, a tabella második felében álló gárdák közül egyedül a zalaegerszegiek nyertek a fordulóban. Giorgi Beridze a legutóbbi öt bajnokiján öt, a legutóbbi hármon négy gólt szerzett az OTP Bank Ligában. A Kisvárda a legutóbbi kilenc mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett a mérkőzések első 90 percében. A Ferencváros az eddigi hét 2021-es idegenbeli bajnokiján 18 gólt ért el. A Puskás Akadémia a legutóbbi tíz bajnokijából kilencet megnyert.

PAKSI FC–MTK BUDAPEST FC 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Pintér Á. (26., öngól), Hahn (31., 75.), illetve Schön (56.)
– A Paks február 21. óta először nyert bajnoki mérkőzést, az MTK a legutóbbi öt meccséből csak egyen tudott győzni.
– A zöld-fehérek pályaválasztóként a hatodik bajnoki mérkőzésüket játszották 2021-ben, ezekből csak egyen, az Újpest ellenin nem szereztek legalább két gólt.
– A paksiakat negyedszer segítette öngól is a 2020–2021-es OTP Bank Liga-idényben.
– Hahn János tizenhat góllal vezeti a bajnokság góllövőlistáját, ezek közül ötöt az MTK ellen ért el. Harmadszor szerzett egynél több gólt a bajnoki idényben, ezekből kétszer az MTK elleni hazai meccsen.
– Michael Boris együttese vendégként a legutóbbi három mérkőzésén összesen egy pontot szerzett.
– Schön Szabolcs a legutóbbi négy mérkőzéséből hármon is gólt szerzett, a mostani idényben két meccsen is a kapuba talált a Paks ellen. Eddigi nyolc góljával az MTK házi gólkirálya a mostani idényben.
– A Paks a legutóbbi négy, az MTK elleni hazai bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, mégpedig 11-1-es gólkülönbséggel.

ZALAEGERSZEGI TE FC–DIÓSGYŐRI VTK 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Szánthó (16.), Favorov (87.)
– Waltner Róbert győzelemmel mutatkozott be a ZTE élén, a kék-fehérek a második hazai mérkőzésüket nyerték meg 2021-ben. A tabella második felében álló gárdák közül egyedül a zalaegerszegiek nyertek a fordulóban.
– Szánthó Regő a hetedik gólját lőtte a bajnoki idényben, a ZTE akkor tudott eddig idén hazai bajnoki meccset nyerni, ha a 20 éves csatár is a kapuba talált.
– Artyom Favorov már a hatodik góljánál tart a mostani OTP Bank Liga-szezonban, ezzel második a házi góllövőlistán Szánthó mögött, Könyves Norberttel együtt. Az ukrán középpályásra is igaz: a ZTE akkor tudott eddig idén hazai bajnoki meccset nyerni, ha ő is a kapuba talált.
– A ZTE a mostani idényben 9-0-ra végzett a Diósgyőrrel szemben a megszerzett pontokat tekintve, ez óriási előny riválisával szemben. Az előző idényben ez a mutató 1-7 volt.
– A Diósgyőr továbbra is csak a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen nyert egyszer-egyszer vendégként az idényben, a többi mérkőzésén nem szerzett pontot.
– A borsodiak január 24. óta a vendégként játszott 450 játékperc alatt csak a Fehérvár elleni 90 percben szereztek gólt, de akkor hármat is, Gheorghe Grozav mesterhármasával. Zoran Zekić legénysége a legutóbbi négy fordulóban sem otthon, sem idegenben nem szerzett gólt.
– A Diósgyőr az előző idényben a negyedik helyen állt a 27. forduló után, tizenhét ponttal volt többje, mint most.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC 2-2 (2-2)
Gólszerzők: Gazdag (37., 38., előbbit 11-esből), illetve Tallo (14.), Beridze (25.)
– A két csapat e szezonbeli mindhárom egymás elleni bajnoki találkozóján legalább három gól esett, a négy viszont rekord 2019 augusztusa óta.
– 2018. december 15.én ugyancsak 2-2-re végeztek az MTK pályáján, az egyik újpesti gólt akkor is Giorgi Beridze szerezte.
– A Bp. Honvéd pályaválasztóként eddigi hat idei bajnokijából csupán egyet nyert meg, éppen az MTK ellenit.
– A kispestiek a legutóbbi három fordulóban nyeretlenek maradtak, összesen két pontot szereztek.
– Gazdag Dániel a tizenharmadik gólnál tart az idényben, az öt őszihez eddig nyolcat tett hozzá tavasszal.
– Az Újpest december 15. óta először játszott döntetlent az OTP Bank Ligában.
– Junior Tallo először játszott bajnoki mérkőzést február 21-i kiállítása óta. Góllal tért vissza, ez volt a negyedik magyarországi pályafutása során. Giorgi Beridze a legutóbbi öt bajnokiján öt, a legutóbbi hármon négy gólt szerzett az OTP Bank Ligában.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 0-0
– Szabics Imre döntetlennel mutatkozott be a MOL Fehérvár élén. Elődei közül e szezonban Márton Gábor ugyancsak idegenbeli döntetlennel rajtolt, az ideiglenes szerepet kapó Szalai Tamás első meccse, otthon, a Diósgyőr ellen vereséget hozott.
– A Kisvárda november 20. és január 30. között nyolc mérkőzésből haton döntetlent játszott, február eleje óta ellenben ez volt az első „iksze”.
– Supka Attila együttese a legutóbbi 540 játékperce alatt egyetlen gólt ért el.
– A szabolcsi csapat a legutóbbi kilenc hazai bajnoki mérkőzéséből haton nem talált a kapuba.
– A Kisvárda a legutóbbi kilenc mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett a mérkőzések első 90 percében, valamint további kettőt a ZTE (92.) és a Bp. Honvéd (94.) ellen.
– A 35. perctől Fiola Attila kiállítása miatt emberhátrányban játszó MOL Fehérvár másodszor játszott gól nélküli döntetlent az idényben, először a Mezőkövesd ellen.
– Minden nehezítő körülmény ellenére igaz: a MOL Fehérvár egymást követő két idegenbeli bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. Ilyenre 2018 áprilisa óta nem volt példa.

BUDAFOKI MTE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-4 (0-0)
Gólszerzők: Uzuni (55., 11-esből), Boli (61.), Sigér (88.), Haraisvili (90.)
– Bár a szünetben még nem festett így, a Ferencváros a szezonbeli legnagyobb Budafok elleni győzelmét ünnepelhette. A Groupama Arénában 2-1-re, a Promontor utcában 3-0-ra nyert korábban.
– A Budafok a legutóbbi négy fordulóban nem szerzett pontot, ilyen rossz sorozata korábban csak egyszer, decemberben volt a mostani idény korábbi részében.
– Csizmadia Csaba együttese, amely Huszti András kiállítása miatt az 57. perctől emberhátrányban futballozott, negyedszer kapott négy gólt az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében.
– A listavezető a 2020–2021-es idényben még veretlen vendégként az OTP Bank Ligában, ugyanakkor három nyeretlen idegenbeli bajnoki után győzött ismét.
– A Ferencváros az eddigi hét 2021-es idegenbeli bajnokiján 18 gólt szerzett.
– Myrto Uzuni az egyetlen légiós, aki már eljutott tíz gólig az OTP Bank Liga 2020–2021-es szezonjában.
– Franck Boli kilenc gólnál tart, a legutóbbi négy bajnokiján öt gólt szerzett. Sigér Dávid idénybeli első bajnoki gólját lőtte, Giorgi Haraisvili a negyedik magyarországi bajnokiján szerezte meg első találatát.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Géresi (9.), Băluţă (93.)
– A Puskás Akadémia a legutóbbi tíz bajnokijából kilencet megnyert, csak a Honvédtól kapott ki.
– A Pancho Arénában október 31. óta a kispestiek elleni az egyetlen veresége. A legutóbbi tizenegy hazai bajnokijából csak egyszer, a Kisvárda ellen nem szerzett gólt.
– Géresi Krisztián január 30-án mutatkozott be a Puskás Akadémia színeiben, azóta a mostani a harmadik bajnoki gólja, mindhárom döntő gól volt.
– Alexandru Băluţă a negyedik góljánál tart az OTP Bank liga mostani idényében, Mezőkövesd-specialista, mert a mostani szezonban a kövesdiek elleni mindkét felcsúti bajnokin gólt szerzett. (A két csapat decemberi, borsodi meccsén piros lapot kapott.)
– A Pillár Róbert kiállítása miatt a 43. perctől emberhátrányban játszó Mezőkövesd december 5. óta először kapott ki tétmérkőzésen a rendes játékidőben, vagy hosszabbításban.
– Pintér Attila együttese az OTP Bank Ligában, vendégként hat mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot zárt le.
– A Mezőkövesd 2017 áprilisa óta először maradt úgy nyeretlen három egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzésén, hogy mindegyiken legalább két gólt kapott.

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS