Juhász Roland: Szükségünk lesz a szurkolók biztatására!

2014. október. 08., 18:20   |    

Juhász Roland: Szükségünk lesz a szurkolók biztatására!

A válogatott védője szerint egy futballista életében nincs szebb dolog, mint egy nagyszerű hangulatú, fontos meccsen jó eredményt elérni.

Juhász Roland, a magyar válogatott védője az MLSZ TV-nek adott interjút a románok és a feröeriek elleni Eb-selejtezőket megelőző edzőtáborban. A válogatott egyik legrutinosabb játékosa egyebek mellett beszélt a Belgiumból történt hazatéréséről, a válogatottban eltöltött tíz évről, valamint a románok elleni szombati mérkőzésről is.

- Az első válogatottságom óta eltelt tíz év, eközben lecserélődött a gárda, most már az idősebbekhez tartozom. Sok változás történt, de azért még vannak olyan játékosok, akik azóta is itt vannak a keretben. Szerencsére a fiatalok és az idősebbek egymásra találtak, nincsenek ellentétek a csapaton belül. Én mind fizikálisan, mind fejben jó állapotban vagyok, olyan csapatban szerepelek hétről hétre, amely tele van önbizalommal. Remélem, ezt az önbizalmat, a többi fehérvári játékossal együtt, át tudjuk menteni a válogatottba is - fogalmazott Juhász.

Dárdai Pál kinevezéséről Juhász Roland elmondta: a válogatott és a magyar futball sokat profitálhat abból, ha kiemelt szerepet kapnak külföldről hazatérő, profi mentalitású egykori játékosok.

- Nagyon örülök, hogy Palit kinevezték, edzőként is a korábbi mentalitása jellemzi őt, fontosnak tartja, hogy összerázza a csapatot a pályán és a pályán kívül is. Fontosnak tartom, hogy bevonjunk olyan játékosokat a futballunkba, akik külföldön elértek valamit, és átmenthetik a magyar futballba a profi világban elsajátított szemléletet - így a védő.

A szombati, bukaresti mérkőzésről szólva Juhász elmondta: motiválja, ha nagy közönség előtt léphet pályára, és úgy véli, a keret legtöbb tagja számára nem lesz ismeretlen az a fajta atmoszféra, ami Romániában várja a válogatottat.

- Motivál, ha telt ház előtt tudok futballozni, az ilyen mérkőzésekért érdemes futballistának lenni. Mindenki tudja, milyen atmoszféra vár ránk szombaton, annál szebb dolog nincs egy futballista életében, mint ilyen hangulatban jó eredményt elérni. Úgy gondolom, olyan játékosok kerültek a keretbe, akik ezzel az atmoszférával meg tudnak birkózni.

Juhász Roland arra kérte a szurkolókat, hogy sportszerűen biztassák a csapatot Bukarestben, mert csak így lehetnek a válogatott segítségére.

- A szurkolók részéről történt egy megkeresés, miszerint nagyon örülnének, ha a bukaresti jegyek kifizetésében segítséget adnánk. Beszéltünk a többiekkel, minden kerettag pozitívan állt a kérdéshez, és igent mondott a kérésre. Nagy szükségünk lesz a szurkolók biztatására, de rendkívül fontos, hogy mindenki sportszerűen biztassa a csapatot, nem szeretnénk, ha ismét olyan súlyos büntetést kapnánk, mint tavaly, amikor a románok ellen zárt kapus meccset kellett játszani - tette hozzá a Videoton FC védője.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS