Juhász Roland visszatért, három újonc a keretben

2013. május. 22., 11:51   |    

Juhász Roland visszatért, három újonc a keretben

Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a Kuvait elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretét.

A magyar válogatott június 6-án, 20.30 órakor a győri ETO Parkban játssza következő felkészülési mérkőzését, az ellenfél Kuvait válogatottja lesz. Egervári Sándor szerdán nyilvánosságra hozta a mérkőzésre készülő keretét, amelyben ismét helyet kapott Juhász Roland, a Videoton FC védője. Juhász idén még nem volt tagja a válogatott keretnek, de miután rendszeresen játszik klubcsapatában, a szövetségi kapitány, ígéretéhez híven, ismét számít rá.

Kuvait ellen három újoncot avathat a válogatott, Gyömbér Gábor, Varga Roland és Lovrencsics Gergő korábban még nem lépett pályára címeres mezben, most mindhárman ott vannak a 23 fős keretben.

- Juhász Roland hosszabb kihagyása után ismét játékba lendült, és bár egyelőre nincs csúcsformában, rutinja miatt szükség van rá a válogatottban - mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. - A sérüléssel bajlódó Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Szakály Péter és Halmosi Péter kényszerű távollétében három újoncot is megnézhetek, Lovrencsics Gergő, Gyömbér Gábor és Varga Roland hosszabb ideje kiemelkedő teljesítményt nyújt klubcsapatában, kíváncsian várom a velük való közös munkát. Kovács István ezúttal az U21-es válogatott keretének tagja lesz, Róth Antal együttese ugyanis már Európa-bajnoki selejtezőt játszik, és ez a tétmérkőzés prioritást élvez a felkészülési meccsünkkel szemben.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Király Gábor (1860 München)
Megyeri Balázs (Olimpiakosz)

Védők:

Varga József (DVSC-Teva)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)
Guzmics Richárd (Haladás)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Juhász Roland (Videoton FC)
Kádár Tamás (DVTK)
Vanczák Vilmos (FC Sion)

Középpályások:

Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Gyömbér Gábor (FTC)
Koman Vladimir (FK Krasnodar)
Pátkai Máté (Győri ETO)

Támadók:

Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Varga Roland (Győri ETO)
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan)
Szabics Imre (Sturm Graz)
Németh Krisztián (Roda JC)
Böde Dániel (FTC)
Priskin Tamás (Alanyija Vlagyikavkaz)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS