Július közepe óta verhetetlen a Haladás

2015. október. 05., 10:53   |    

Július közepe óta verhetetlen a Haladás

A legutóbbi 7 fordulóból négyben Németh Márió szerezte a Haladás egyetlen gólját, mindegyik pontot, vagy pontokat érő találat volt. Az Újpest legutóbbi négy gólját kivétel nélkül Mbaye Diagne szerezte. Gyurcsó Ádám a legutóbbi két hazai találkozón összesen négy gólt ért el, pályafutása során először ért el két egymást követő hazai meccsén két-két gólt.

DIÓSGYŐRI VTK–SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Novothny (16.), illetve Németh M. (26.)

– A lezáruló első kör mindössze két fordulójában, az elsőben és az utolsóban alakult ki már az első félidőre végére a végeredmény a Diósgyőr mérkőzésén.
– A két csapat legutóbbi hét egymás elleni bajnokijából hat (!) döntetlenre végződött.
– Március óta először játszott hazai pályán döntetlent a DVTK a bajnokságban.
– Novothny Soma sorrendben a második hazai bajnokiján szerzett gólt. Második találatával (Okukával és Barczival holtversenyben) vezeti a piros-fehérek házi góllövőlistáját.
– A tabella második helyén álló Haladás a mérkőzései közel felén döntetlent játszott eddig. (11-ből ötön.)
– Mészöly Géza együttese immár tíz forduló óta veretlen, legutóbb az 1. fordulóban, a Ferencváros tudta legyőzni. A szombathelyiek a következő fordulóban a Ferencváros otthonában lép pályára.
– Az első 11 fordulóból négyben, sőt a legutóbbi 7 fordulóból négyben Németh Márió szerezte a Haladás egyetlen gólját. Mindegyik pontot, vagy pontokat érő találat volt. Augusztus 9. óta egyedül Gaál Bálint szerzett egy gólt a szombathelyiek közül Némethen kívül.



BÉKÉSCSABA ELŐRE 1912 FC–MTK BUDAPEST 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Punosevac (90+3.), illetve Torghelle (64.)

– A Békéscsaba a legutóbbi három hazai mérkőzésén veretlen maradt.
– Az MTK a legutóbbi három találkozóján kivétel nélkül egy pontot szerzett.
– A kék-fehérek továbbra is nyeretlenek 2015-ben vidéken.
– A szerb Braniszlav Punosevac a harmadik gólját érte el az OTP Bank Ligában, az első kettőt még a Bp. Honvéd játékosaként, tavasszal szerezte. – Torghelle Sándor a harmadik góljánál tart az idényben. Két egymást követő mérkőzésén a mostani alkalmat megelőzően 2014 áprilisában-májusában szerzett gólt.
– Laczkó Zsolt az egyetlen békéscsabai játékos, aki mind a 11 fordulóban pályára lépett. Az MTK összeállítása sokkal állandóbb, Hegedűs Lajos, Bese Barnabás, Mato Grgics, Vadnai Dániel, Kanta József és Hrepka Ádám is játszott eddig minden fordulóban.



VASAS–PAKSI FC 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Remili (60.), illetve Koltai (23.), Bartha (42.)

– A Paks először szerzett gólt (sőt gólokat) idegenben a mostani idényben.
– A zöld-fehérek a harmadik helyen zárták az első kört, sorozatban a negyedik mérkőzésükön maradtak veretlenek.
– A nyáron Győrből a Videoton FC-be igazolt, majd Paksra távozott Koltai Tamás az első gólját szerezte új csapatában.
– Bartha László 2013 novembere óta először szerzett két egymást követő bajnoki mérkőzésen is gólt.
– A Vasas pályaválasztóként hat mérkőzéséből csak egyet, a Videoton FC ellenit nyerte meg eddig. A többin kikapott.
– Remili Mohamed az angyalföldiek kilenc eddigi góljából négyet szerzett. A csatár két fordulót kihagyott sérülése miatt, de góllal tért vissza.
– A piros-kékek az eddigi tizenegy mérkőzésükből csak egynek a szünetében vezettek, illetve hétnek a félidejében döntetlenre álltak. Ugyanakkor a félidei eredmények alapján éppen úgy tíz pontot gyűjtöttek volna, mint a 90 percek alapján.



VIDEOTON FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Gyurcsó (33., 79.), Suljić (50), illetve Lencse (6.), Pekár (22.)

– A Videoton FC a legutóbbi három hazai mérkőzésén kilenc pontot szerzett.
– Gyurcsó Ádám a legutóbbi két hazai találkozón összesen négy gólt ért el. Pályafutása során először ért el két egymást követő hazai meccsén két-két gólt.
– Az Újpestről érkezett Asmir Suljić az első videotonos, sőt az első 2015-ös bajnoki gólját jegyezte.
– A címvédő 2014. augusztus 8. óta először nyert hazai bajnoki meccset két gólt is kapva. Akkor a Győri ETO ellen győzött 3-2-re.
– Fiola Attila kiállítása miatt a 84. perctől emberhátrányban játszottak a vendégek. A válogatott hátvéd az élvonalbeli pályafutása során negyedszer kapott piros lapot, érdekes, hogy másodszor a Videoton ellen.
– Pekár László, aki a szezon egyik legszebb gólját lőtte ezúttal, már hat gólnál jár az OTP Bank Liga 2015–2015-os idényében. A legutóbbi nyolc olyan bajnokiból, amelyen gólt ért el a Puskás Akadémia csapata, haton betalált a kapuba.
– Lencse László május 16. óta az első bajnoki találatát érte el. A kapus, Braniszlav Danilovics, akinek lőtte, tavasszal még a klubtársa volt.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–BUDAPEST HONVÉD 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Hajnal (35.), Varga R. (39.), illetve Youla (9.)

– A Ferencváros győzelemmel ünnepelte a 3000. bajnoki mérkőzését.
– Thomas Doll csapata hazai pályán továbbra is százszázalékos.
– A zöld-fehérek egy éve veretlenek bajnoki mérkőzésen. Legutóbb a DVSC-Teva tudott 365 napnál hosszabb ideig veretlen maradni, 2011–2012-ben.
– Hajnal Tamás és Varga Roland is az első gólját szerezte az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében.
– A szezonban először maradt két egymást követő bajnoki mérkőzésen gól nélkül Böde Dániel.
– A Bp. Honvéd három veretlen mérkőzés után kapott ki ismét idegenben.
– Souleymane Youla három magyar bajnokit játszott eddig a Ferencváros ellen, ezeken három gólt szerzett. Az OTP Bank Liga 2015–2016-os szezonjában összesen négy gólnál tart.



DVSC-TEVA–ÚJPEST FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Tisza (28.), illetve Diagne (32.)

– A DVSC-Teva pályaválasztóként öt mérkőzésen öt pontot szerzett eddig. Kondás Elemér együttese az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében pályaválasztóként mindössze három gólt szerzett 450 perc alatt.
– A két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzéséből három döntetlenre végződött, egyet pedig 1-0-ra megnyertek a lilák.
– Tisza Tibor öt bajnoki mérkőzésen játszott eddig a szezonban, ezek közül csak a Haladás ellen nem szerzett gólt. 2011. januári távozása óta mindössze másodszor szerzett gólt az Újpest ellen az OTP Bank Ligában.
– Az Újpest immár nyolc forduló óta nyeretlen. A lila-fehéreké a szélsőségek csapata. 2014. március 30-tól sorozatban hét mérkőzésen nyeretlenek maradtak. A következő idény elején hat találkozón nem kaptak ki. Utána a Videoton FC elleni vereség után újabb hat meccsen nem kaptak ki. Azt követően egy vereség és egy győzelem után (2014. december 7-től 2015. április 12-vel bezárólag) megint nem nyertek. Ellenben utána hét meccsen 21 pontot szereztek, majd a Paks elleni döntetlen után kétszer nyertek, de azóta egyszer sem gyűjtötték be mindhárom pontot. A nyolc nyeretlen mérkőzés ritkaság, az elmúlt húsz évben nem volt rá példa.
– Mbaye Diagne remek vétel volt Újpesten. A lilák legutóbbi négy góljából hármat szerzett.
– A DVSC-Teva 2011 őszén 20, 2012 őszén 15, 2013 őszén 15, 2014 őszén hét gólt szerzett az első 11 forduló hazai meccsein. A mostani három nagyon kevés, de beleillik a sorba.
– Balajcza Szabolcs eltiltása miatt Kovács Zoltán védte az Újpest kapuját. 2011. május 14. óta először szerepelt a magyar élvonalban.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS