Kaposváron szerzett előnyt a Videoton

2011. április. 20., 20:00   |    

Kaposváron szerzett előnyt a Videoton

A Magyar Kupa második elődöntőjének első mérkőzésén a listavezető fehérváriak egy szerencsés góllal győztek a Kaposvár otthonában.

A Monicomp Liga harmadik és első helyezettjének összecsapása szorosabb mérkőzést hozott, mint a Kecskemét - ZTE párharc tegnapi, 5-1-es hazai győzelemmel végződő első felvonása. A mérkőzés elején a Videoton játszott enyhe fölényben, az első lehetőség is a vendégek előtt adódott, majd a bajnokság listavezetője átadta a kezdeményezés lehetőségét a hazaiaknak, s a szünet előtt a Kaposvár is szerezhetett volna gólt. Az első találat azonban csak a fordulás után esett, a 48. percben Kovács Zoltán, a hazaiak kapusa egy felívelés után kiejtette a labdát a kezéből, Lipták Zoltán pedig közelről vezetéshez juttatta a Videotont. A Kaposvár a folytatásban mindent megtett az egyenlítésért, de Farkas Balázs kiállítása után, emberelőnyben sem tudta bevenni a fehérváriak kapuját, így a Videoton egygólos előnyben várja a visszavágót.

 

Kaposvári Rákóczi - Videoton FC 0-1 (0-0)

Vezette: Fábián Mihály (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)

Gólszerző: Lipták a 48. percben

Kiállítva: Farkas a 72. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS