Kassai Viktorban továbbra is bízik a szövetség

2014. január. 15., 13:03   |    

Kassai Viktorban továbbra is bízik a szövetség

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a brazíliai világbajnokság játékvezetői keretét.

A FIFA játékvezetői bizottsága 25 bírói hármast választott ki az idei világbajnoki mérkőzések dirigálására, Európából mindössze kilenc trió utazik ki a vébére. Kassai Viktor tagja volt ugyan a korábban kijelölt bő keretnek, azonban a FIFA döntése értelmében nem került be a Dél-Amerikába utazó játékvezetők közé.

Kassai Viktor pályafutása során vezetett Bajnokok Ligája-döntőt (2011), olimpiai döntőt (2008), elődöntőt vezetett a 2010-es világbajnokságon, valamint részt vett a 2008-as és 2012-es Európa-bajnokságokon is. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS 2011-es szavazásán megválasztották a világ legjobb játékvezetőjének, míg a tavalyi évben a harmadik helyen végzett ugyanezen a voksoláson.

Kassai Viktor a hazai játékvezetés történetének egyik legsikeresebb sportembere, a jelenleg zajló BL-szezonban a Juventus-Galatasaray, a Schalke-Chelsea és a Napoli-Arsenal mérkőzéseket vezette, valamint ő dirigálta a Mexikó-Új-Zéland interkontinentális vb-pótselejtező mérkőzést is.

- Természetesen stábommal együtt csalódással értesültünk róla, hogy a FIFA végül nem számol velünk a világbajnokságra utazó szűk keretben, de mint ahogy egy sportoló életében sem kizárólag sikerek szerepelnek, egy játékvezetőnek is el kell tudni fogadnia azt, ha számára kedvezőtlen döntés születik - mondta az mlsz.hu-nak Kassai Viktor. - Tudni kell, hogy mivel a FIFA minden kontinensnek lehetőséget ad a játékvezetés terén is, így rendkívül szűkös az Európából a vébére utazók névsora, hatalmas volt a versengés a bekerülésért az európai játékvezetők között, rajtam kívül több nagy névként számon tartott szakember is csalódott lehet a döntést követően. Ettől függetlenül tudomásul veszem a döntést, és továbbra is büszke vagyok az eddig elért eredményeinkre. Köszönöm Erős Gábor és Ring György folyamatos szakmai segítségét, és sportemberként készen állunk arra, hogy a következő idényekben a hazai és nemzetközi szinten is a legmagasabb szinten képviseljük a magyar színeket.

- Az MLSZ és annak játékvezetői bizottsága büszke arra, amit Kassai Viktor eddigi pályafutása során elért, többek között BL-döntőt, olimpiai döntőt vezetett, Európa-bajnokságokon, világbajnokságon állt helyt - fogalmazott Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, a szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke. - Szintén büszkék lehetünk arra, hogy a jelenlegi idényben is több BL-, valamint Európa Liga-mérkőzésen, valamint világbajnoki selejtezőn működött, független szakmai fórumon idén a világ harmadik legjobb játékvezetőjének választották, és a FIFA számolt vele a vb-re készülő játékvezetők bő keretében. Tudomásul kell venni, hogy a FIFA döntő többségében új játékvezetőknek adta meg a lehetőséget a bizonyításra, így ő ezúttal nem került be a legszűkebb keretbe. E döntésnek Viktoron kívül más, igazán nagy nevek is "áldozatul estek", így például nem lesz ott Wolfgang Stark, Stéphane Lannoy vagy Damir Skomina. Azt is látni kell, hogy a 2010-es világbajnokságra utazó keretből egyedül Howard Webb tagja most is a legszűkebb keretnek. Ismerve Viktor képességeit és elhivatottságát, biztosak vagyunk benne, hogy a következő időszakokban is felkészültségéhez méltó felkéréseket kap majd nemzetközi szinten is.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS