Kelet-Nyugat gálamérkőzés Telkiben

2010. október. 27., 12:49   |    

Kelet-Nyugat gálamérkőzés Telkiben

Tavaly nagy siker volt, és több játékos számára is fontos kiugrási lehetőségként szolgált, ezért az NB II-es bizottság, az MLSZ elnökségének támogatásával, idén is megszervezi a Ness Hungary NB II-es ligaválogatott kialakítását szolgáló Kelet-Nyugat mérkőzést Telkiben.

A találkozót a másodosztály legjobb, legtehetségesebb játékosainak kiválasztó táborai előzik meg, melyekre november 23-26 között kerül sor az MLSZ edzőközpontjában, majd november 30-án rendezik meg a Kelet-Nyugat gálamérkőzést. A Kelet válogatott szakmai vezetőjének Horváth Ferencet, a Ferencváros volt válogatott csatárát kérték fel, míg a Nyugat válogatott irányítására a szintén volt válogatott Pető Tamás, a Veszprém csapatának korábbi edzője, UEFA A-licences szakember kapott megbízatást. A ligaválogatott technikai igazgatója Bucsik István marad, az együttes további programjában edzőmérkőzések, jótékonysági találkozók mellett egy januári, törökországi túra is szerepel, illetve jövő tavasszal sor kerülhet egy összecsapásra Szerbia hasonló válogatottja ellen.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS