Keletre megy a nyugat-barát Újpest

2015. március. 04., 16:42   |    

Keletre megy a nyugat-barát Újpest

Tavaly májusban az Újpest FC játszotta a Loki ellen az első bajnokit az új Nagyerdei Arénában. A lila-fehérek nagyszerűen játszottak, de kikaptak a bajnoki címre törő DVSC-től. Nebojša Vignjevics együttese Nőnapon visszatér a cívisvárosba.

DEBRECENI VSC–TEVA–ÚJPEST FC
(Vasárnap, március 8., 18.30)

Kondás Elemér együttese folytatta remek őszvégi szereplését az első tavaszi bajnokiján is az OTP Bank Ligában. A piros-fehérek Tisza Tibor góljával 1-0-ra nyertek Felcsúton, a Puskás Akadémia FC ellen. A Lokinak ez volt sorozatban a hatodik győzelme, a csatár sorozatban a negyedik bajnokiján talált a kapuba. A debreceni születésű korábbi válogatott játékos 2006 és 2011 között a magyar élvonalban az Újpest játékosa volt, 100 bajnokin 47 gólt szerzett. A Megyeri útról való távozása óta a Diósgyőr játékosaként szerepelt már (sőt gólt is szerzett) az Újpest ellen, de a DVSC színeiben korábban még nem futballozott a lilák ellen.

A címvédő hazai mérlege nagyszerű az elmúlt időszakban, 2014 végén az utolsó három mérkőzését megnyerte, legyőzte az immár csak két előtte álló rivális egyikét, az MTK-t. Tizenegy bajnokit vívott a csapat eddig a csodálatos új stadionban, ezek közül csak négyen nem szerzett legalább két gólt (az ebből a szempontból gyenge periódus a már bajnokként játszott tavaly tavaszi, Honvéd elleni meccsre, illetve augusztus-szeptemberre esett). Október eleje óta egyetlen ellenfél sem úszta meg a debreceni kirándulást két kapott gól alatt.

Az Újpest meglepő hazai vereséggel kezdte a tavaszi idényt, a forduló előtt még utolsó helyezett PMFC nyert a Szusza Ferenc Stadionban. Vendégként a lilák 9 mérkőzésen elért négy szerzett góllal kétszer nyerni tudtak, s négyszer döntetlent játszottak. A csapat 2014 végén kikapott Kecskeméten és Diósgyőrben is, de előtte három találkozón nem kapott gólt vendégként. Érdekes: ha az Újpest ősszel nyugat felé indult bajnokit játszani, csak egyszer, a Videoton FC-től kapott ki. Mint ahogy nyert Budapesten is vendégként, az MTK ellen. De mindkét keleti kiránduláson vereséget szenvedett.

Jegyinformációk a hétvégi bajnoki mérkőzésekre:

Péntek:

19:00 PAKSI FC - PUSKÁS AKADÉMIA FC

Az interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen pedig a Ticket Express jegyirodáiban vásárolhatóak jegyek a mérkőzésre. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség. Ugyancsak lehet jegyeket vásárolni elővételben a Fehérvári úti stadionban csütörtökön: 9-12 óráig a székház emeletén, pénteken 13 órától az 1.sz. pénztárban, a többi pénztár 17 órakor nyit. Kapunyitás 17:00-kor. A jegyvásárláshoz kötelező a szurkolói kártya. A közelgő nőnap alkalmából minden hölgy szurkoló ingyen tekintheti meg a mérkőzést (0 forintos regisztrációs jeggyel). MLSZ Futballkártyával az A szektor kivételével bárhova vásárolható jegy, harmadik klub szurkolói kártyájával a hazai B, C és álló szektorokba. Jegyárak: 800-1800 forint

Szombat:

14:00 FERENCVÁROSI TC - GYŐRI ETO FC

A mérkőzésre szóló jegyek interneten megvásárolhatóak a https://www.groupamaarena.com/ticket/ oldalon. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség. Személyesen a Groupama Arénánál lehet jegyet venni a mérkőzésre. Keddtől péntekig 10.00-tól 18.00-ig, szombaton 9.00-tól az első félidő végéig, tehát 14.45-ig várja a drukkereket a jegypénztár. A vendégszurkolók Győrben az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban, vagy az interneten válthatnak belépőt. A jegyek ára 2.300 Ft-ba kerül.

16:00 LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - DUNAÚJVÁROS

A mérkőzésre szóló jegyek interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen a Ticket Express jegyirodáiban vásárolhatóak meg. Jegyárak: 1000-1500 forint. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

16:00 KECSKEMÉTI TE - DVTK

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A jegyvásárláshoz klubkártyára van szükség. A jegyeket már nemcsak a stadionban, hanem a belvárosban is megvásárolhatják szurkolók, a Kunság Tours jegyirodában ugyanis szintén lehetőség van erre. Az iroda hétfőtől péntekig, 9-18 óráig tart nyitva. A Széktói Stadionban is várják a drukkereket, itt a jegyek mellett készítenek klubkártyát is, mely 500 forintért vásárolható meg. A meccs előtt két nappal indul itt az értékesítés, így csütörtökön és pénteken 15-18, míg szombaton 9-12 óráig válthatók belépők. A meccs napján klubkártyát a Széktói Stadion főépületében a pénztárnyitástól kezdve (másfél órával a kezdés előtt) készítenek. A vendégszektorba szóló belépőjegy egységesen 1400 forintba kerül. Az internetes lehetőség mellett péntekig Miskolcon, a DVTK Ajándékbolt mindkét üzletének nyitvatartási idejében lehet vendégjegyet váltani. A közelgő nőnap alkalmából a hölgyeknek ingyenes a belépés a találkozóra. A mérkőzés napján 14:30 órakor nyit a stadion vendégpénztára.

16:00 PMFC-MATIAS - SZOMBATHELYI HALADÁS

A mérkőzésre szóló jegyek interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen a Ticket Express jegyirodáiban vásárolhatóak meg. A jegyvásárláshoz klubkártyára van szükség. A hazai klub árusít belépőket a Stadion utcai klubház emeleti pénztárában is. Nőnap alkalmából a pécsiek hölgyszurkolói ingyen tekinthetik meg a Haladás elleni találkozót (csak az elővételes regisztrációs jegy ingyenes, a helyszínen 200 forintba kerül). Klubkártyát a Stadion utcában található klubházban, valamint a mérkőzés kezdése előtt három órával a Stadion utca felőli 1-es pénztárban lehet kiváltani 500 forintért.

18:30 VIDEOTON FC - NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

A mérkőzésre szóló jegyek elővételben 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatóak meg a videotonfc.jegy.hu/search.php oldalon. Személyesen a Sóstói Stadion (Csíkvári út 10.) főpénztárában csütörtök-péntek 15-18-ig, a VidiShopban (Piac tér 4.) hétköznap 9:30-17:00, a fehérvári Auchanban minden nap 08-20 óráig a vevőszolgálati pultnál, a Fehérvári Ajándékboltban (Székesfehérvár, Városház tér, Hiemer-ház) hétköznap 9.00 – 18.00, szombaton 9.00 – 13.00-ig lehet jegyet vásárolni. A stadion külső pénztárai a mérkőzés előtt két órával nyitnak. A 14 éven aluli gyermekeknek ingyenes a belépés a hazai szektorokba, de 0 forintos jegyet nekik is kötelező váltani a jegypénztáraknál.

2015.03.08, vasárnap

16:30 BUDAPEST HONVÉD - MTK BUDAPEST

Jegyek válthatók interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint a Ticket Express irodákban. Ezek közül a Bozsik-stadion vonzáskörzetében, az Europarkban található Green Travel és a Lőrinc Centerben található Ibusz iroda értékesít jegyeket a mérkőzésre. Jegyárak: 1000-3000 forint. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség. Szurkolói kártyát a Bozsik Stadion 2-es kapujánál található pénztár lehet kiváltani, amely minden mérkőzésen az adott meccs kezdési időpontja előtt két órával nyit ki. A találkozó előtt jegyek vásárolhatóak a Bozsik-stadion jegypénztáraiban is, amelyek két órával a találkozó kezdete előtt nyitnak.

18:30 DVSC-TEVA - ÚJPEST FC

Hétfőtől minden hétköznap 9-től 17 óráig nyitva áll a Nagyerdei Stadion pénztára, ahol jegyek elővételben megvásárolhatók az Újpest elleni mérkőzésre, emellett kapható a tavaszi szezonbérlet, illetve továbbra is díjmentesen szerezhető be a jegyvásárláshoz szükséges stadionkártya. A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a nagyerdeistadion.hu internetes oldalon is. Március 7-én szombaton a Nagyerdei Stadion pénztárai 9-17 óra között, míg vasárnap 9 órától lesznek nyitva. Nőnap alkalmából a hazai hölgyszurkolók ingyenesen nézhetik meg a mérkőzést.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS