Két edzéssel folytatódott a válogatott programja

2014. november. 11., 18:24   |    

Két edzéssel folytatódott a válogatott programja

Elek Ákos szerint a márciusi, győri barátságos mérkőzésen a finnektől elszenvedett vereség intő jel a pénteki Eb-selejtező előtt.

Dárdai Pál szövetségi kapitány a hét elején elárulta, hogy az idő rövidsége miatt csak a keddi és a szerdai napokon várhat intenzívebb edzésmunkát a játékosoktól. A kedd részben még a regenerálódás jegyében telt, de már kétszer edzett a csapat, és a második gyakorláson pörgősebb gyakorlatokat vezényelt a szakmai stáb. Sérült nincs a keretben, jó hangulatban készülnek a játékosok a pénteki mérkőzésre.

Az mlsz.hu a két mai gyakorlás közt arról kérdezte Elek Ákost, a DVTK középpályását, hogy mennyire élénken él benne a 2010-es helsinki Eb-selejtező végén szerzett gól, amelyet legalább annyira köszönhettünk az ő emlékezetes megindulásának, mint Dzsudzsák Balázs pontos befejezésének.

- Szép emlék a finnek ellen adott gólpasszom, de nem szoktam a múlttal foglalkozni, márpedig az a mérkőzés már meglehetősen régen volt. Ha most pénteken is lenne egy hasonló megmozdulásom, azzal már elégedett lennék. Az viszont biztos, hogy sokkal másabb finn csapat vár ránk, mint amivel Helsinkiben játszottunk négy éve. A szövetségi kapitánnyal együtt stílust és játékrendszert is váltott ellenfelünk, ezt tapasztalhattuk a márciusi, győri mérkőzésünkön is, ami intő jel lehet a pénteki találkozó előtt - fogalmazott a középpályás.

Érdekesség, hogy az októberi, románok elleni bukaresti mérkőzésen Elek Ákos a mezőny legtöbbet futó játékosa volt, több mint 12 kilométert tett meg a kilencven perc alatt.

- Alaposan elfáradtam Bukarestben, de ez kellemes fáradtság volt, nagyszerű érzés volt úgy lejönni a pályáról, hogy volt értelme keményen küzdeni és hajtani - tette hozzá Elek Ákos.

Jegyinformációk

A finnek elleni mérkőzésekre szóló jegyek megválthatóak interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, az így megvásárolt belépőket kinyomtatva lehet felhasználni a stadion kapuinál. Személyesen a Ticket Express négy budapesti irodájában, vagy országszerte a Ticket Express partnerirodáiban (iroda kereső: http://www.eventim.hu/hu/outletek/) lehet megvásárolni a jegyeket.

A jegyvásárláshoz minden esetben - gyerekek esetében is - klubkártyára vagy futballkártyára van szükség!

Klubkártyát a kluboknál, Futballkártyát a budapesti kártyapontokon, a SYMA Csarnokban és a Bálnában található Ticket Express irodákban lehet kiváltani. Lehetőség van internetes előregisztrációra is a https://klubkartya.mlsz.hu oldalon, ez esetben 3-5 nap múlva lehet átvenni az elkészült Futballkártyát a két fenti irodában.

Kedvezményes konstrukcióban vásárolhatják meg jegyüket azok, akik a finnek és az oroszok elleni mérkőzésre is szeretnének kilátogatni. Ebben az esetben a két meccsre szóló kombinált bérletek - elhelyezkedéstől függően - 4000 forinttól 13 000 forintig szerezhetők be (az oroszok elleni, november 18-i mérkőzésre - szintén elhelyezkedéstől függően - 2000-7000 forintba kerülnek a belépők).

Mindkét mérkőzésre lehetőség van gyerekjegyek váltására, 14 éven aluli (valamint a 14. életévüket idén betöltő, vagyis 2000. január 1-je után született) fiatalok számára. A Magyarország-Finnország mérkőzésre a gyerekjegyek 2000-6500 forintba, a Magyarország-Oroszország találkozóra 1300-4300 forintba kerülnek. Itt is lehetőség van kombinált bérlet vásárlására, ezek 2200-7500 forintos áron kerülnek forgalomba, szintén elhelyezkedéstől függően.

Az interneten vásárolt jegyek többször is kinyomtathatóak, így az elveszett, megsérült belépők helyett újat lehet előállítani (ez a két mérkőzésre szóló kombinált bérleteknél lehet hasznos, az első belépés után nem kell megőrizni a jegyet, azt később újra lehet nyomtatni, azonban felhasználni értelemszerűen meccsenként csak egy alkalommal lehet az adott jegyet!)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS