Két edzéssel folytatta felkészülését a válogatott

2016. szeptember. 02., 20:44   |    

Két edzéssel folytatta felkészülését a válogatott

Pénteken már teljes kerettel folytatódott a szeptember 6-i, feröeri világbajnoki selejtezőre készülő A-válogatott felkészülése.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese csütörtökön az orvosi vizsgálatokon teljesen egészségesnek bizonyult Szalai Ádámmal bővült, pénteken pedig csatlakozott a kerethez Vida Máté is, aki tegnap még az U21-es válogatottal játszott Eb-selejtezőt Liechtenstein ellen.

– Örülök, hogy az U21-es csapatból meghívót kaptam az A-válogatotthoz is. Úgy gondolom, itt nekem először az edzéseken kell bizonyítanom, igyekszem bátran odatenni magam, és megmutatni, hogy mit tudok. Nagy Ádám esete inspirál: az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőn váratlanul kellett pályára lépnie egy sérülés miatt, és azonnal bizonyított is, azóta pedig szinte kirobbanthatatlan a csapatból. Én is próbálok úgy készülni, hogy lehessen rám számítani akár éles helyzetben is, képes legyek felvenni a versenyt a legjobbakkal – fogalmazott a Feröer elleni meccs előtt Vida Máté.

A játékos az mlsz.hu-nak elmondta: a Vasasban is hasonló szerepben játszik, mint a válogatottban, bár a klubcsapatában kicsit nagyobb szabadsága van.

– Stabilan meg kell tartanom a védelem előtt felvett pozíciómat; labdakihozatal esetén nekem kell forgatni a játékot, hogy meg tudjuk tartani a labdát, ne kelljen elrúgni. Védekezésben pedig meg kell vívnom a párharcokat, és bár a fizikumomat lehetne még erősíteni, nem ijedek meg a test-test elleni összecsapásoktól sem. Ezen a poszton szükség van egy egészséges agresszivitásra, és ezt el is várják tőlem. Ugyanakkor az is fontos, hogy olvasni tudjam a játékot, és a passzsávok lezárásával is tudjak labdát szerezni. A Vasasban nem négy, hanem három védővel játszunk, és a taktikánk összességében nagyobb szabadságot ad nekem, így többször tudok a kapu elé kerülni második hullámban, de ha lehetőségem adódik, a válogatottban is meg fogom próbálni. A gólszerzés lehetősége mindig kimondottan motivál - tette hozzá a fiatal középpályás.

A válogatott pénteken két edzést tartott, a délutánin már hangsúlyosabban előkerültek a taktikai elemek. Szombaton egy edzés szerepel a programban, míg vasárnap egy itthoni gyakorlást követően utazik el Feröerre a csapat.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS