Kétgólos vereséget szenvedett az ETO Sousa csapatától

2013. július. 17., 23:04   |    

Kétgólos vereséget szenvedett az ETO Sousa csapatától

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett, s ezzel a minimálisra csökentek továbbjutási esélyei a Győri ETO-nak a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Maccabi Tel-Aviv az első félidőben is fölényben játszott, de a másodikban két gólt is szerzett.

A győriek idegesen kezdtek, a Maccabi a találkozó elején mezőnyfölényt alakított ki. A 13. percben a vendégek kapujába került a labda, de Völgyi Dániel lesen volt a találat előtt. Tarmo Kink kísérlete után a legjobb izraeli játékos, Ejtan Tibi került jó helyzetbe, de szerencsére eltévesztette az irányzékot. A félidő közepén a Maccabi kétszer is gólt szerezhetett volna, de Lubos Kamenar, a győriek kapusa a helyén volt. Az első játékrészben nem esett gól. Pintér Attila, illetve az edzőt helyettesítő Farkas József a második félidőre beküldte Andricsot, majd hamarosan pályára került Trajkovics, sőt még a játékrész fele előtt Leandro Martínez is.

Ám sajnos a cseréktől sem javult fel a győriek játéka. Sőt, az utolsó negyedóra kezdetén Barak Jicaki a késlekedő magyar védők között megszerezte az izraelieknek a vezetést. A nagyon fontos idegenbeli gól után, ha lehet, még jobban megnyugodott Paulo Sousa együttese. A vendégek több helyzetet is kialakítottak a hajrában, míg a Győr egyetlen esélye az egyenlítésre Lipták Zoltán fejese volt. Reméltük, Lubas Kamenar bravúrjaival legalább nem fordul még rosszabbra a helyzet. Ám a 92. percben Gal Alberman tovább rontotta a Győri ETO helyzetét.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. mérkőzés
Győri ETO–Maccabi Tel-Aviv 0-2 (0-0)
G.: Jicaki (76.), Alberman (92.)

Fotó: MTI

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS