Kezdődik a munka: több fiatal is az A-válogatottal készül Svájc előtt

2016. szeptember. 22., 17:16   |    

Kezdődik a munka: több fiatal is az A-válogatottal készül Svájc előtt

Bernd Storck szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott bő keretét, amely a Svájc elleni hazai vb-selejtezőre készül.

A 30 fős keretben ismét helyet kaptak az OTP Bank Ligában jól teljesítő fiatalok, így Kovácsik Ádám, Botka Endre, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik, Nagy Gergely vagy Vida Máté, tehát Bernd Storck továbbra is következetes abban, hogy megfelelő teljesítmény esetén lehetőséget ad a jövő reménységeinek is. Mellettük ismét ott lesz a keretben Gyurcsó Ádám is, aki rendszeres játéklehetőség mellett jól teljesít a Pogon Szczecinnél.

A fiatalok közül többen pályára léphetnének még az U21-es válogatottban is, amely szintén az A-válogatott mellett készül majd Telkiben a portugálok elleni Eb-selejtezőre.

A párhuzamos összetartás célja, hogy a fiatalok érezzék: az U21-es válogatott már a felnőtt válogatott előszobája, és a két csapat egy nagy családként élje meg a felkészülést, a játékosok ismerjék meg egymást és a válogatott játékstílusát, miközben erősödik a közösség csapatszelleme is – fogalmazott Bernd Storck.

A szövetségi kapitány a felkészülés során mutatott teljesítményeket is mérlegelve dönt majd a már közvetlenül a Svájc elleni vb-selejtezőre készülő, szűkített keretről.

A magyar válogatott felkészülési kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
Nagy Gergely (Vasas)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások:

Bognár István (DVTK)
Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Kovács István (Videoton FC)
Kleinheisler László (Darmstadt)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Németh Krisztián (al-Garafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

A Svájc elleni hazai találkozóra korábban minden jegy elkelt. A jegyeket először az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai vásárolhatták meg – a csoport továbbra is várja új tagjait is, hiszen a csatlakozás jelentős kedvezményeket biztosít a következő hazai meccsekre is.

A klubtagságot a szurkolók minél jobb kiszolgálása érdekében vezette be az MLSZ a nemzeti csapat mérkőzéseire. A bérletkedvezmény keretében a regisztrált klubtagok a vb-selejtezőkre szóló, hazai mérkőzésekre belépést biztosító bérlet árából 30% kedvezményt kapnak. A jegykedvezmény keretében a Szurkolói Klub tagjai automatikusan 15% kedvezménnyel vásárolhatnak belépőket a magyar válogatott mérkőzéseire, de azok, akik bérlettel rendelkeznek bármely OTP Bank Ligában szereplő csapathoz vagy rendszeresen vásárolnak jegyet az első osztályú mérkőzésekre, további (lojalitási) kedvezményt vehetnek igénybe, amellyel együtt a kedveszmény mértéke elérheti a 25%-ot is.

A Svájc elleni világbajnoki selejtezőt október 7-én rendezik Budapesten a Groupama Arénában, ezt követően pedig október 10-én Lettországban lép pályára a magyar válogatott.

Magyarország a 2018-as, oroszországi vb egyetlen olyan európai selejtezőcsoportjában szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van: az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra lesz az ellenfelünk. A kilenc csoportból csak az első helyezettek jutnak ki a tornára, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS