Kilenc hellyel jobb az Újpest tavalyi önmagánál

2014. november. 03., 10:53   |    

Kilenc hellyel jobb az Újpest tavalyi önmagánál

A legutóbbi öt forduló minitabellájának első három helyezettje egyben az aktuális táblázat három legjobbja is. A Haladás idegenben ősszel eddig egyetlen gólt szerzett, immár 628 perc óta gólképtelen. Érdekességek az OTP Bank Liga 13. fordulójából.

KECSKEMÉTI TE–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Varga R. (37.) Bebeto (45.) illetve Tischler (5.)

– A nyolcadik hazai mérkőzésén a harmadik győzelmét aratta a KTE az őszi idényben.
– Bekő Balázs együttese a legutóbbi három hazai mérkőzésén hét pontot szerzett, ilyen jó szériája a tavasz dereka óta nem volt.
– Április 19. óta először szerzett bajnoki mérkőzésen a Széktói Stadionban két gólt a lila-fehér alakulat.
– Bebeto a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett. Abból a három találkozóból, amelyen nem talált a kapuba, kettőn a csapattársai sem voltak eredményesek.
– Varga Róbert március 8. óta először szerzett bajnoki gólt.
– A Puskás Akadémia március 29. óta mindössze két idegenbeli bajnokiján szerzett pontot. Igaz, azokat megnyerte.
– Tischler Patrik a Puskás Akadémia legutóbbi öt olyan bajnokiján, amelyen a csapat gólt szerzett, maga is a kapuba talált. A legutóbbi két ilyen mérkőzésen csak ő a sárga-kékek közül.



GYŐRI ETO FC–DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Priskin (71.), illetve Marjanovics (76.)

– Az ETO első bajnoki mérkőzését játszotta az ötfős szakvezetői stáb irányításával. Tokody Tibor volt közülük a primus inter pares, az első az egyenlők között.
– A győriek a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, a legutóbbi négyből hárman döntetlent játszottak.
– A zöld-fehérek a legutóbbi öt hazai bajnokijukból csak egyet nyertek meg.
– A DVTK (minden sorozatot figyelembe véve) a legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen maradt. Április 20. óta mindössze egyszer, Pécsen nyert idegenben bajnokit.
– Priskin Tamás közel három hónap után szerzett hazai bajnoki mérkőzésen ismét gólt.
– A DVTK legutóbbi kilenc góljából hetet szerbiai születésű játékos ért el.
– Ritka eset: két cserejátékost is lecserélt az edzője. A győri oldalon Andrics, a diósgyőrin Takács sérült meg. Még ritkább: a vendégek közül a csere cseréje szerezte meg az egyenlítő gólt.



DUNAÚJVÁROS-PASE–PMFC-MATIAS 3-2 (0-1)
Gólszerzők: Petneházi (55.), Böőr (79.), Godslove (82.), illetve Balogh B. (29.), Márkvárt (64.)

– Második hazai mérkőzését is megnyerte a Dunaújváros az Eszperantó úti Stadionban.
– Az újonc az idényben már harmadszor szerzett legalább három gólt bajnoki mérkőzésen, de először nyert így. A Dunaújvároson kívül csak a Videoton FC, a Győri ETO és a Paks szerzett legalább háromszor legalább három gólt.
– A 37. évében járó Böőr Zoltán már öt gólnál tart a bajnokságban. Legutóbb a 2007–2008-as idényben jutott az élvonalban öt gólig – a teljes idényben.
– A Dunaújváros éppen úgy 13 gólt szerzett eddig, mint a harmadik helyen álló Újpest.
– Kulcsár Árpád először irányította bajnoki mérkőzésen megbízott vezetőedzőként a PMFC-t. A hét közben, már Véber György menesztése után, az ő irányításával, a csapat a Magyar Kupában kiejtette a DVSC-Tevát.
– A PMFC az elmúlt 365 napban csak másodszor kapott idegenbeli bajnoki mérkőzésen három gólt. Először május 17-én, Diósgyőrben.
– Bátran játszik vendégként is a pécsi csapat: a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijából hárman is két gólt szerzett.



NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-0 (0-0)
Gólszerző: Koller (64.), Törtei (76.)

– A Nyíregyháza augusztus 30. óta először nyert bajnoki mérkőzést. Akkor is Mátyus János ült az egyik kispadon, de még a vendég Pápa edzőjeként. Immár a Szparit irányította.
– Negyedszer fordult elő a bajnoki idényben, hogy a Nyíregyháza nem kap gólt, s először, hogy két egymást követő találkozóján két gólt szerez.
– Koller Krisztián és Törtei Tamás, a két baranyai nevelésű Szpari-játékos egyaránt az első élvonalbeli gólját szerezte a Nyíregyháza színeiben.
– A Haladás a legutóbbi három bajnokiját elveszítette.
– Idegenben ősszel eddig egyetlen gólt szerzett, immár 628 perc óta gólképtelen.
– Szentes Lázár 2013. április 16. után, másfél esztendő múltán tért vissza vezetőedzőként az élvonalba.
– Továbbra is a Nyíregyháza a jobb ebben a párosításban. A két csapat tavaly novemberben és decemberben a Magyar Kupában találkozott, a Nyíregyháza jutott tovább, igaz, akkor úgy, hogy mindkét találkozót a vendég nyerte meg.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–DEBRECENI VSC-TEVA 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Brkovics (57.), Lázár (83.)

– A Pápa sorozatban az ötödik hazai bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. Egyben sorozatban ötödik hazai mérkőzésén nem tudott nyerni.
– A pápaiak az eddigi 13 bajnoki mérkőzésükből kilencen nem tudtak gólt szerezni.
– A Pápa annyi gólt szerzett eddig az őszi bajnoki idényben, ahányon nem kapott ki.
– A DVSC-Teva sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésén nem kapott ki.
– A Loki Kulcsár Tamás kiállítása miatt a 42. perctől tíz emberrel játszott.
– A bajnoki címvédő sorozatban másodszor nyert idegenben. Tavaly november vége óta ilyenre a mostanin kívül csak egyszer volt példa.
– Dusan Brkovics a második bajnoki gólját szerezte a Loki mezében. Az elsőt tavaly októberben, a Paks ellen érte el.
– Lázár Pál a harmadik gólját szerezte a magyar élvonalban. Ezek közül kettőt is a Pápa kapott.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MVM-PAKS 0-0

– Noha a Paks a negyedik, a Fradi pedig a hatodik a tabellán, a legutóbbi hat forduló eredményei alapján egyik sem lenne a mezőny első felében.
– A Ferencváros a legutóbbi hat bajnokijából egyet, a legutóbbi nyolcból kettőt tudott csak megnyerni.
– A Groupama Arénában a legutóbbi 270 percben nem kapott ugyan gólt, de csak négy pontot szerzett.
– A két csapat legutóbbi hat egymás elleni mérkőzéséből négy döntetlenre végződött.
– Csertői Aurél együttese a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján egyetlen gólt sem szerzett.
– Az atomváros csapata az első hat fordulóban 14 pontot szerzett, a következő hétben ellenben csak kilencet.
– A Ferencváros harmadszor, a Paks negyedszer maradt szerzett gól nélkül a bajnoki idényben.



MTK BUDAPEST–ÚJPEST FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Balogh B. (85.)

– A legutóbbi öt fordulóban egyedül az Újpest FC maradt veretlen. Nebojsa Vignjevics együttese háromszor győzött, kétszer döntetlent játszott. Tizenegy pontjánál csak a Videoton FC és az MTK gyűjtött többet (12-12). Érdekes, hogy a legutóbbi öt forduló minitabellájának első három helyezettje egyben az aktuális táblázat három legjobbja is.
– A lila-fehérek másodszor nyertek idegenben a bajnoki szezonban, a szombathelyihez hasonlóan ismét 1-0-ra.
– A legutóbbi három idegenbeli bajnokijukon nem kaptak gólt. Az Újpest kiválóan védekezik, vendégként mindössze három gólt kapott, kettőt a Videoton FC-től, egyet (büntetőből) a Pécstől.
– A győzelemmel az Újpest előretört a harmadik helyre. A 2013–2014-es idényben a 12. helyen állt a bajnokság ezen szakaszában.
– A lilák szerb edzője 375 napon belül másodszor nyert bajnokit vendégként az MTK ellen 1-0-ra.
– A kék-fehérek a tavaly október 25-i 0-1 és a mostani vereség között pályaválasztóként mindössze egy bajnokit veszítettek, március 22-én a Videoton FC ellen. A mostanit megelőző kilenc „hazai” bajnokit kivétel nélkül megnyerték.
– Az Újpest elleni 2013. október 25-i találkozó óta először maradt pályaválasztóként szerzett gól nélkül bajnokin az MTK.
– Balogh Balázs legutóbb március 16-án, a Mezőkövesd ellen szerzett bajnoki gólt az OTP Bank Ligában. Azzal is 1-0-ra nyert az Újpest.



VIDEOTON FC–BP. HONVÉD 1-0 (1-0)
Gólszerző: Kovács I. (43.)

– A Vidi 13 bajnokiból a tizenkettedik, tíz hazai bajnokiból a kilencedik győzelmét aratta.
– Nemanja Nikolics sorozata megszakadt. Tizenkét egymást követő bajnokiján szerzett gólt, most nem.
– Ősszel a Videoton FC minden eddigi bajnoki mérkőzésén szerzett gólt Nikolics vagy Kovács István. Két mérkőzésen mind a ketten a kapuba találtak. „Kokó” egyébként öt gólnál tart.
– A Vidi az első 13 fordulóban tízszer nem kapott gólt. Mindössze öt kapott gólnál jár. Az előző idényben is a legkevesebb kapott gólja a fehérváriaknak volt a bajnokság ezen szakaszában, akkor kilenc.
– Csábi József másodszor mérkőzött a bajnoki idényben a Videoton FC ellen, s másodszor kapott ki szerzett gól nélkül. Először a Nyíregyházával, most a Honvéddal.
– A kispestiek a legutóbbi 12 idegenbeli bajnokijukon a megszerezhető 36 pontból mindössze négyet gyűjtöttek be. A tizenkét találkozóból nyolcon nem szereztek gólt.
– Ősszel eddig vendégként csak Győrben és Diósgyőrben ünnepeltek gólt a piros-feketék bajnoki találkozón.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS