Kisvárdán lehet bajnok a Fradi

2021. április. 16., 10:54   |    

Kisvárdán lehet bajnok a Fradi

Péntektől vasárnapig rendezik az OTP Bank Liga 29. fordulóját. A nyitó találkozón a kiesőhelyeken álló csapatok találkoznak. A Ferencváros szombaton Kisvárdán lép pályára, ha nyer, bebiztosítja bajnoki elsőségét.

BUDAFOKI MTE–DIÓSGYŐRI VTK
(Péntek, Budafok, 18.00)

A tizenegyedik helyezett fogadja a tizenkettediket, aligha kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos mindkét csapatnak a győzelem. A budafokiak a múlt héten döntetlent játszottak az MTK-val, az első pontjukat szerezték február 27. óta. Pályaválasztóként a legutóbbi két meccsüket elveszítették, igaz, a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen. A Diósgyőr február 20. óta nem győzött, a legutóbbi hat bajnokiján csupán három pontot szerezve került szinte reménytelen helyzetben. Tavaly március óta két bajnoki mérkőzésen tudott győzni idegenben, egyszer a Ferencváros, egyszer pedig a MOL Fehérvár otthonában. A Budafok ellen január végén döntetlent játszott, októberben 2–1-re kikapott a Promontor utcában.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, Szusza Ferenc Stadion, 14.45)

Három pont választja el a két középcsapatot, a vendégek szereztek eddig három ponttal többet. A Mezőkövesd a hatodik, az Újpest a nyolcadik helyen áll a tabellán. Érdekes, hogy mindkettő játszott egy héten belül a Kisvárdával, a borsodiak pályaválasztóként kikaptak 1–0-ra, a lila-fehérek vendégként nyertek, a Magyar Kupa elődöntőjében, ugyancsak 1–0-ra. Michael Oenning együttese a legutóbbi három bajnoki mérkőzését kapott gól nélkül megnyerte, sorrendben a Diósgyőr, a Budafok és a Kisvárda ellen. Pintér Attila legénysége idén még nem nyert vendégként az OTP Bank Ligában, öt döntetlen után legutóbb 2–0-ra kikapott a Puskás Akadémiától Felcsúton.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Szombat, Kisvárda, 17.00)

Amennyiben a Ferencváros nyer, illetve nem szerez kevesebb pontot a bajnoki fordulóban, mint a második helyen álló Puskás Akadémia, Szergej Rebrov együttese matematikailag is behozhatatlan előnyre tesz szert, biztossá válik címvédése. A zöld-fehérek a 2020–2021-es idényben vendégként még nem veszítettek bajnoki meccset, igaz, február 3. óta játszott négy idegenbeli találkozójukból csak a legutóbbit nyerték meg, mégpedig a Promontor utcában. A Kisvárda a hetedik helyen áll, előnye a jobbik kiesőhelyen álló Budafokkal szemben tizenegy pont. Mivel összesen tizenötöt lehet még szerezni, aligha kétséges, hogy a következő idényben is az OTP Bank Ligában rajtolhat majd. Szerdán kikapott 1–0-ra a Magyar Kupában az Újpesttől, sem ezen a találkozón, sem a pályaválasztóként játszott legutóbbi négy bajnoki meccséből hármon nem tudott gólt szerezni.

PAKSI FC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Szombat, Paks, 19.30)

A Paks a negyedik helyen áll a bajnokságban, ez a helyezés felértékelődik a nemzetközi kupaszereplés szempontjából abban az esetben, ha a MOL Fehérvár az első három között végez és megnyeri az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőt. A tolnai zöld-fehérek a legutóbbi két fordulóban hat pontot szereztek, egyedüliként a mezőnyből. Pályaválasztóként az esztendő elején sorozatban háromszor nyertek, majd a következő három meccsük egy-egy vereséget, döntetlent és győzelmet is hozott. A ZTE előnye két pont a Budafokkal szemben, december 19. óta mindössze kétszer nyertek, mindkétszer pályaválasztóként. Idegenben a legutóbbi négy meccsükön pont nélkül maradtak.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MTK BUDAPEST
(Vasárnap, Pancho Aréna, 15.15)

A második helyen álló felcsúti csapat a legutóbbi tizenegy bajnoki mérkőzéséből kilencet megnyert, a múlt héten a listavezető Ferencváros otthonában játszott döntetlent. Előnye a harmadik helyen álló megyei riválissal, a MOL Fehérvárral szemben nyolc pont. Pályaválasztóként a Bp. Honvéd elleni vereség jelenti a szeplőt, január vége óta a többi hazai meccsét megnyerte. Az MTK csütörtökön 2-1-re kikapott a Hidegkuti Nándorról elnevezett stadionban a MOL Fehérvártól, a kupaelődöntőben. A kék-fehérek a legutóbbi három tétmeccsükön nyeretlenek maradtak. Az OTP Bank Ligában vendégként hasonló a mérlegük, három meccs, összesen egy szerzett pont.

BUDAPEST HONVÉD–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 17.30)

A kispestieknek 33 pontja van, mögöttük a ZTE-nek 29, a Budafoknak 27, a Diósgyőrnek 23. A legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el, legutóbb nagyon fontos három pontot gyűjtöttek Zalaegerszegen. Hazai mérleg ellenben nem jó, a józsefvárosi albérletben idén eddig hat bajnokit játszottak, s ezek közül csak a „főbérlő” MTK elleni meccset tudták megnyerni. A MOL Fehérvár ezen a héten játszott már az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, 2–1-re legyűrte az MTK-t a kupaelődöntőben. Az OTP Bank Ligában, vendégként, a legutóbbi két meccsén nem szerzett gólt, s összesen egy pontot gyűjtött.

OTP Bank Liga NB I. 29. forduló

Sorsolás
04-20 14:30
2024. 04. 20. 14:30
Puskás Akadémia Pancho Aréna
04-20 17:00
2024. 04. 20. 17:00
Groupama Aréna
04-20 19:30
2024. 04. 20. 19:30
DVTK Stadion
04-21 14:05
2024. 04. 21. 14:05
Kecskeméti Széktói Stadion
04-21 16:00
2024. 04. 21. 16:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
04-21 18:30
2024. 04. 21. 18:30
Szusza Ferenc Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS