Kiütéses győzelemmel Ligakupa-győztes a Fradi

2013. április. 24., 20:42   |    

Kiütéses győzelemmel Ligakupa-győztes a Fradi

Remek első félidőt, s izgalmas másodikat hozott a Ligakupa 2012–2013-as kiírásának döntője. A Ferencváros 5-1-re győzött a Videoton ellen, s ezzel 2004 óta az első trófeáját nyerte meg.

Székesfehérváron nem csak a hazai pályán szereplő Videoton, de a Ferencváros is nyílt, bátor támadójátékot mutatott az első félidőben. Az első helyzet Kovács István előtt alakult ki, lövése után Jova Levente vetődve védett. A 21. percben megszerezte a vezetést a Fradi: Józsi György a jobbhátvéd helyéről küldött szabadrúgása után Vladan Csukics „törlesztett”: a tavaly nyáron Kecskemétről igazolt középpályás ugyanis a tavalyi kiírás döntőjében, még a KTE színeiben, kikapott a Viditől. A zöld-fehérek még ki sem ünnepelhették magukat, amikor már egyenlített a fehérvári csapat: a Bönigről lecsorgó labdát Nikola Mitrovics lőtte közelről a hálóba.

Talán az volt a mérkőzés során az utolsó pillanat, amelyben felhőtlenül örülhettek a Vidi hívei. A Ferencváros idegenbeli formájára ugyanis rá sem lehetett ismerni a Diósgyőrben, s főleg Kispesten látottakra emlékezve. A 27. percben már ismét vezetett Ricardo Moniz együttese. Somália, akiből a holland edző jobbhátvédet faragott az elmúlt hónapokban, remekül tört be a tizenhatoson belülre, lefutotta védőjét, pontosan emelt vissza az alapvonalról, s az érkező Jenner közelről szinte ugyanoda fejelte a labdát, mint hat perccel korábban Csukics. A jó iramú játékban megpróbált a Videoton egyenlíteni, de újabb gólt kapott.

A 37. percben Leonardo okosan kivonta magát a játékból, így nem ítélt Farkas Ádám játékvezető lest. A balszélről beadott labdát Stanley Aborah mellel maga elé tette, majd Marco Caneira lába között, Mladen Bozsovics bal lába mellé lőve a labdát megszerezte csapata harmadik gólját.

A második félidőre a Videoton eltökélten jött ki, José Gomes együttese megpróbálkozott a zöld-fehérek nyomába eredni. Brachi veszélyes szabadrúgása alig kerülte el a bal alsó sarkot, majd Nemanja Nikolics fejelte a labdát kicsit oldalról, de tiszta helyzetből a jobb kapufára, végül Kovács István lőtt a kapu mellé.

Rövid szusszanás után a 70. percben egy bedobás után Böde Dániel erőszakosan kapura fordult, lőtt, Mladen Bozsovics ugyan kiütötte a labdát, de Stanley Aborah, kicsit a kapusban is megbotolva, a kapuba tudta segíteni a labdát. Minden eldőlt, de a Fradi nem állt le: a 74. percben Bönig balról fejjel áttette a labdát a jobb oldalra, s az előrehúzódott Somália közelről a kapuba stukkolta a labdát. Ricardo Moniz megszerezte az első trófeáját Magyarországon, miután 2012-ben Ausztriában duplázott, új állomáshelyén is sikert ért el.

Ferencváros–Videoton 5-1 (3-1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 6200 néző. Játékvezető: Farkas Á. (Tóth II V., Medovarszki)
FTC: Jova – Somalia, Gyömbér, Besic, Bönig – Csukics (Orosz, 75.), Józsi – Jenner (Alempijevics, 65.), Leonardo, Aborah – Böde (Klein, 78.).
Videoton: Bozsovics – Brachi, Marco Caneira, Paulo Vinicius (Gyurcsó, 56.), Stopira – Vitor Gomes, Juhász – Alvarez, Mitrovics (Paraíba, 56.), Kovács I. (Torghelle, 77.) – N. Nikolics.
Gólszerzők: Csukics (21.), Jenner (27.), Aborah (39., 70.), Somalia (74.), ill. Mitrovics (23.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS