Klubjaink nemzetközi versenyképessége érdekében lépett az MLSZ

2017. június. 09., 18:11   |    

Klubjaink nemzetközi versenyképessége érdekében lépett az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség még 2016-ban döntött arról, hogy idén nem rendezi meg a Szuperkupa-döntőt.

A 2010-2015-ös időszakban a Szuperkupa-döntők szervezése során az érdekelt klubok több alkalommal jelezték az MLSZ felé, hogy a mérkőzés nehezíti felkészülésüket a nemzetközi kupamérkőzésekre, nehezen tudják azt beilleszteni a programjukba. Az előző évek kedvezőtlen tapasztalatait mérlegelve, 2016 tavaszán az MLSZ elnöksége arról határozott, hogy az idény után, azaz idén nyáron eltekint a magyar labdarúgásban jelentős hagyományokkal nem rendelkező, gyakran kevés nézőt vonzó Szuperkupa-döntő megrendezésétől, ezzel segítve az érintett csapatok felkészülését a nemzetközi feladatokra.

A döntés az említett időszakban az EL és a BL-selejtezőkben érdekelt csapatoktól kapott folyamatos visszajelzések alapján, azok versenyképességét szolgálva született meg, az élvonalbeli klubokat képviselő NB I-es bizottság bevonása és egyetértése mellett, s ismert is volt az élvonalban szereplő együttesek vezetői előtt a bő egyéves döntés meghozatala óta.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Teremben zárják az évet a Simple Női Liga csapatai
Bajnokságok / Kupák
Harmadszor szerzett legalább három gólt idegenben az ETO
Bajnokságok / Kupák
Magabiztos MTK-siker a DVSC ellen

2025-11-09 20:01:59

Magabiztos MTK-siker a DVSC ellen

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom