Körkép a tavaszi rajt előtt

2008. február. 29., 13:10   |    

Körkép a tavaszi rajt előtt

A hétvégén kezdődnek az NB II tavaszi idényének küzdelmei. A Keleti és a Nyugati csoportban egyaránt nagy a küzdelem a feljutásért, szezonindító összeállításunkban a csoportok első három helyén álló klubok vezetőit kérdeztük a mögöttünk álló felkészülési időszak eseményeiről, illetve a tavaszi tervekről.

Keleti csoport:

1. Kecskeméti TE 33 pont

Losonczy László, ügyvezető menedzser: - A téli felkészüléssel meg vagyok elégedve, sikerült megvalósítanunk átigazolási céljainkat,

minden posztra igazoltunk játékost, amelyre szerettünk volna. Célkitűzésünk továbbra is az aranyérem megszerzése, mindenféleképpen fel szeretnénk jutni az élvonalba. Kecskemét az ország legnagyobb megyéjének székhelye, és még soha nem volt NB I-es csapata - most ezen kívánunk változtatni. Megítélésem szerint a jelenlegi három dobogós együttes végez majd az első három helyen a szezon végén, de hogy pontosan milyen sorrendben, azt nem lehet megmondani. Tiszteljük a Szolnokot és a Ferencvárost, biztos vagyok abban, hogy nemes küzdelemben dől el a bajnoki cím.

2. Szolnoki MÁV-Mondi 32 pont

Tóth Dénes, klubigazgató: - Hosszú évek után mondhatjuk
Tóth Dénes
el ismét, hogy kifejezetten posztokra tudtunk igazolni, és minden olyan játékost meg is szereztünk, akit kiszemeltünk. A bővebb keretből jobban lehet majd válogatni a tavasz folyamán, bővülnek variációs lehetőségeink, és ezáltal közelebb kerülhetünk célunkhoz, a bajnoki cím megszerzéséhez. Nagyon sokat jelent, hogy a Ferencváros is ebben a csoportban van, de senki se gondolja, hogy riválisunk máris biztos befutónak számít. Persze a fővárosiak tekinthetők a legnagyobb esélyesnek, ám a labdarúgásban sokszor felborul a papírforma, és a pályán nem az előre várt eredmény születik.

3. Ferencvárosi TC 29 pont

Rieb György, klubelnök: - Meg vagyok győződve arról, hogy a Ferencváros a nyáron visszajut az élvonalba,
Rieb György
hiszen az új tulajdonos érkezésével helyzetünk rendeződött, és a csapat is megerősödött. Visszatért az Üllői útra a rutinos Lisztes Krisztián és Szkukalek Igor, jöttek angol játékosok és visszahoztunk több tehetséges, eddig kölcsönadott fiatalt is. Elvárásunk egyértelmű: le kell dolgoznunk a jelenlegi hátrányt, és meg kell szereznünk a bajnoki címet. Mivel a másodosztályban is sok a jól felkészült, erős csapat, ráadásul ellenünk valamennyien fokozottan bizonyítani szeretnének, kemény harcok várnak ránk, de megmutatjuk majd, hogy a Fradi ismét erős csapat.


Nyugati csoport:

1. FC Felcsút 34 pont

Jakab János, klubigazgató: - A lehető legjobb teljesítményt szeretnénk kihozni csapatunkból,
Jakab János
a bajnoki cím megszerzése a célunk. Vannak, akik úgy vélik, meggyengültünk, de szerintem kifejezetten jól sikerültek az erősítéseink, tizenhét játékost sikerült megtartanunk a tavalyi csapatból, és jó, sérülésmentes felkészülésen vagyunk túl. Dunaújvárosban kezdünk, az a meccs az egész szezonunkat meghatározhatja majd. Örömteli, hogy tíz fiatal, saját nevelésű játékosunk kettős igazolással szerepel, közülük már első tavaszi bajnokinkon többen is a kispadra kerülhetnek. A mezőny első felében álló csapatok eddig is igen jók voltak, és a legtöbben tovább erősödtek, ami a mérkőzések minőségének nagyon jót tehet.

2. Szombathelyi Haladás 34 pont

Dobány Lajos, ügyvezető: - Úgy érzem, hogy sikerült minőségi játékosokkal megerősíteni a keretünket.
Dobány Lajos
Az újonnan érkezők között olyan sokat tapasztalt futballisták vannak, mint Kuttor Attila, vagy Tóth Norbert, de a fiatalabbak is egyértelműen erősítést jelentenek a gárdának. A célunk változatlan, a szombathelyi labdarúgást tekintve ugyanis örök elvárás az élvonalbeli szereplés - mi pedig szeretnénk megfelelni ennek a kívánalomnak. Az őszi szezon alapján igen jó esélyünk van a feljutásra, és miután a riválisok is alaposan megerősödtek, nagy csatára van kilátás tavasszal.

3. Lombard Pápa Termál FC 34 pont

Bíró Péter, tulajdonos, ügyvezető: - A téli időszakban elvégeztük a tervezett szakmai munkát, és erősítéseink is jól sikerültek.
Bíró Péter
Egyaránt jött hozzánk rutinos játékos és tehetséges ifiválogatott, úgy látom, régen volt olyan átigazolási időszakunk, amelyben ilyen jól sikerült igazolnunk. Célunk egyértelmű: fel akarunk jutni az élvonalba. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nehéz lesz, hiszen a Felcsút, a Haladás és a Gyirmót is nagy riválisunk lesz, ráadásul az élboly tagjain kívül más klubok is igen megerősödtek. Nagy lesz tehát a csata, izgalmas tavasz vár ránk, és ez a bajnokságnak is jót tesz. Egészében úgy vélem, hogy emelkedett a másodosztály színvonala, remélem, ez a gyakorlatban is beigazolódik az előttünk álló hónapok során.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS