Közel másfél éves átkot tört meg az MTK

2017. február. 27., 09:41   |    

Közel másfél éves átkot tört meg az MTK

Amióta Sopronban játszik pályaválasztóként a Haladás, ilyen „súlyos” vereséget még nem szenvedett, korábbi két veresége ugyanis egygólos volt. A Bp. Honvéd sorozatban a nyolcadik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, ezek közül hetet, köztük a legutóbbi ötöt megnyerte. Az MTK 2015. október 17. óta először nyert vendégként bajnoki találkozót. A Ferencváros legutóbbi három bajnokija egyaránt döntetlenre végződött, ilyenre 2010 áprilisa óta nem volt példa. Érdekességek az OTP Bank Liga 21. fordulójából.

SWIETELSKY HALADÁS–ÚJPEST FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Perović (13.), Szűcs K. (93.)

– Az Újpest november 19. óta először nyert idegenbeli bajnoki mérkőzést. A szezonban ez a negyedik győzelme vendégként.
– Mihailo Perović mindkét eddigi tavaszi fordulóban szerzett akciógólt. Egyedüliként az élvonal játékosai közül.
– Szűcs Kristóf élete első NB I-es mérkőzésén gólt szerzett.
– A lila-fehérek a legutóbbi nyolc mérkőzésükön veretlenek maradtak a Haladás ellen.
– Mészöly Géza együttese a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni.
– Amióta Sopronban játszik pályaválasztóként, ilyen „súlyos” vereséget még nem szenvedett. Korábbi két veresége ugyanis egygólos volt.
– Sopronban, OTP Bank Liga-mérkőzésen, mindössze harmadszor maradt szerzett gól nélkül a Haladás.



BUDAPEST HONVÉD–DEBRECENI VSC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Eppel (85.)

– A Bp. Honvéd sorozatban a nyolcadik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, ezek közül hetet, köztük a legutóbbi ötöt megnyerte.
– Október 15. óta a kispestiek minden hazai bajnokijukon nyertek.
– Eppel Márton a kilencedik gólját szerezte a bajnoki idényben, ezzel beérte a góllövőlista élén Marko Scsepovicsot. A Honvéd játékosa a legutóbbi öt fellépéséből négyszer gólt szerzett az OTP Bank Ligában.
– Marco Rossi együttese 2014 októbere óta veretlen a DVSC ellen, sőt, a legutóbbi négy találkozón, amelyből hármat megnyert, még gólt sem kapott.
– A DVSC az első bajnoki cím megnyerése, 2005 óta először áll a tavaszi idényben kiesőhelyen.
– A csapat a legutóbbi hét bajnokiján nyeretlen maradt, e hét találkozón mindössze egy gólt szerzett.
– Idegenben a legutóbbi három bajnokiját, szerzett gól nélkül elveszítette.



DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST 2-3 (2-1)
Gólszerzők: Ramos (17., öngól), Fülöp (42.), illetve Gera D. (7.), Kolomojec (53.), Kanta J. (72.)

– Az MTK 2015. október 17. óta először nyert vendégként bajnoki találkozót.
– A kék-fehérek az OTP Bank Ligában, idegenben akkor szereztek a mostanit megelőzően idegenben három gólt, ugyancsak 3-2-re verték meg a Puskás Akadémia csapatát.
– Kanta József a 99. bajnoki találatát szerezte az élvonalban, a mostani idényben a másodikat.
– Az ukrán Jurij Kolomojec, aki először volt kezdő az OTP Bank Ligában, megszerezte első gólját.
– A Diósgyőr először veszített pályaválasztóként, albérletben bajnoki meccset az idényben. Mindazonáltal tavasszal már másodszor kapott ki a mezőkövesdi pályán.
– Horváth Ferenc együttese az egyedüli a mezőnyben, amely két vereséggel kezdte a tavaszt. (A Haladás még követheti ebből a szempontból.)
– A Diósgyőr eddig tizenegy pontot veszített olyan mérkőzéseken, amelyeken legalább két gólt szerzett.


PAKSI FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC 5-0 (4-0)
Gólszerzők: Szabó (19.), Gévay (26.), Kulcsár (31.), Papp (41.), Bartha (86.)

– Csertői Aurél együttese a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén tíz pontot szerzett. Ennél csupán a Bp. Honvéd gyűjtött ebben a szakaszban.
– A Paks sorozatban a harmadik hazai bajnokiját nyerte meg, ilyen jó szériára 2015 novemberében volt legutóbb példa.
– A zöld-fehérek a mostani bajnoki idényben hazai pályán még veretlenek, tizenegy hazai meccsükből ötször nem kaptak gólt.
– A Paks legutóbb 2008 áprilisában, a Tatabánya (!) elleni bajnokin szerzett legalább öt gólt pályaválasztóként.
– Bartha László az ötödik, Szabó János és Gévay Zsolt egyaránt a második, Kulcsár Dávid és Papp Kristóf az első bajnoki gólját érte el az idényben.
– Az első két tavaszi fordulóban a Mezőkövesd mérkőzésein esett a legtöbb gól, összesen nyolc.
– A sárga-kékek legutóbb 2014 májusában, a Győri ETO ellen kaptak öt gólt élvonalbeli bajnoki találkozón.



VASAS FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Király B. (80.), illetve Novák (24.)

– A Vasas a legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből csupán egyet, a Diósgyőr ellenit tudta megnyerni.
– Albérletben két döntetlen, egy vereség a pályaválasztói mérlege. Most játszott először a Szusza Ferenc Stadionban „otthon”.
– Király Botond a második NB I-es gólját érte el. Az elsőt 2013 májusában az Egernek lőtte.
– Augusztus 6. óta a Vasas nyolc hazai bajnokit játszott, ha gólt kapott, csak egyet tudott ezek közül megnyerni.
– A sereghajtó Gyirmót mindkét eddigi tavaszi bajnokiján döntetlent játszott. Két veretlen bajnokija egymás után szeptember vége óta nem volt.
– Urbányi István legénysége vendégként szeptember 24. óta először szerzett gólt és egyben pontot.
– Novák Csanád az első bajnoki gólját lőtte gyirmóti színekben. Az NB I egyik legmagasabb játékosa éppen a Vasastól igazolt az újonchoz, a szülővárosába.



FERENCVÁROSI TC–VIDEOTON FC 0-0

– A Ferencváros címvédőként az eddigi legnagyobb, nyolcpontos hátrányba került a listavezetővel, a Bp. Honvéddal szemben.
– A zöld-fehérek mind a két eddigi tavaszi bajnoki mérkőzésükön gól nélküli 90 percet játszottak. Legutóbb 2011 novemberében játszottak két egymást követő bajnokin is 0-0-t.
– Thomas Doll együttese a legutóbbi négy bajnoki találkozóján nyeretlen maradt.
– A legutóbbi három bajnokija egyaránt döntetlenre végződött, ilyenre 2010 áprilisa óta nem volt példa.
– A legutóbbi öt bajnokiján ugyan három gólt is elért a Fradi, de ebből kettő öngól volt. November 26-án Djurićin a kapuba talált, azóta a zöld-fehérek közül senki!
– A Videoton FC a legutóbbi hat idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg.
– A székesfehérváriak mindössze harmadszor maradtak a bajnoki idényben szerzett gól nélkül. A mostanit megelőzően az OTP Bank Ligában 2016. március 19-én, a Puskás Akadémia ellen játszottak gól nélküli döntetlent.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS