Kupabúcsú után javítana a Ferencváros és az Újpest

2012. szeptember. 30., 10:17   |    

Kupabúcsú után javítana a Ferencváros és az Újpest

A kilencedik fordulót rendezik a hétvégén az OTP Bank Ligában. Vasárnap két találkozóval zárul a program.

FERENCVÁROS–DIÓSGYŐRI VTK
(Szeptember 30., 16.30)

Ricardo Monizzal az eddigi egyetlen bajnoki győzelmet az Üllői úton aratta a Fradi, de ettől még nem túl jó a hazai mérleg: 2 győzelem (ebből az egyik még Détári Lajossal), 1 döntetlen, s 1 vereség. A zöld-fehérek a hét közben, ugyancsak saját pályájukon, kiestek a Haladás elleni vereséggel a Magyar Kupából. A Diósgyőr a legutóbbi két mérkőzésén nem kapott gólt, s a legutóbbi két idegenbeli találkozóján 0-0-ra végzett. A jelek szerint Sisa Tibor együttesének a védelmével nincsen baj, ellenben a gólokkal adós a csapat: Bacsa Patrik a legutóbbi bajnokin több mint két meccses szünet után talált a kapuba. A DVTK legutóbbi két gólját egyébként az utánpótlás-válogatott játékos szerezte. Nyilván sokan kíváncsiak már az új szerzemény, Rudolf Gergely bemutatkozására, de a klub honlapja szerint a gólerős válogatott csatár 'elkezdett együtt edzeni a többiekkel, de még nem bevethető'. A két csapat egymás elleni mérlege az utóbbi időben a borsodiak számára kedvezőbb, a Fradi bajnoki meccsen legutóbb 2004–2005-ben nyert a DVTK ellen.


PMFC-MATIAS–ÚJPEST FC
(Szeptember 30., 18.30)

Hat nyeretlen mérkőzés után a Pécs a legutóbbi fordulóban győzni tudott, három pontot szerzett Pápán. Ugyanakkor, miután az első fordulóban is idegenben, Pakson nyert, a hazai pályán még nyeretlen az idényben. Ugyanakkor az Újpestnek sem jó az idegenbeli mérlege, a lila-fehérek a 2012-es esztendőben még nem tudtak vendégként nyerni. A legutóbbi, kaposvári 0-0 előtt vendégként háromszor is két gólt kaptak. A Pécs eddig háromszor játszott a bajnoki idényben pályaválasztóként, a Debrecen ellen jól, de kikapott, a másik két találkozója pedig 0-0-ra végződött. Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az utóbbi időben döntetlen, vagy döntetlen közeli eredmény születik. A legutóbbi két találkozó (egy a bajnokságban, egy a Ligakupában) 'ikszre' végződött, előtte nyert az Újpest. A PMFC legutóbb a Mecsekalján 2006. március 18-án nyert a lila-fehérek.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS