Kupagyőzelem kozmetikázta a Loki szezonját

2013. június. 17., 22:25   |    

Kupagyőzelem kozmetikázta a Loki szezonját

A bajnoki szereplés szempontjából gyenge, a Magyar Kupa-győzelemmel kozmetikázott idényt tudhat maga mögött a 2012–2013-as idénynek címvédőként nekivágott DVSC-Teva. A Szima-érában még sohasem szenvedett 12 vereségnél többet az előző bajnokságot veretlenül végigmenetelő Loki.

Nem akad olyan faktor, amely alapján a DVSC ne maradt volna el 2011–2012-es bajnoki teljesítményétől. Alkalmasint ez a mondat kell, hogy alapvetően meghatározza értékelésünket. Az évtized során soha nem látott különbség mutatkozott a hazai és az idegenbeli mérleg között, a korábbiakkal ellentétben a bajnokság második felében lényegesen több pontot gyűjtött a csapat, mint tavasszal. Aligha túlzás: az első fordulóban, a Győri ETO elleni 4-1-es diadaltól kezdve október 28-ig mentek „körülbelül” jól a Loki ügyei, noha már ebbe a periódusba is becsúszott két váratlan vereség. A kaposvári, egyébként valójában a második csapattal elszenvedett 0-1 lezárta a több mint egyéves veretlenségi sorozatot, majd az újonc Eger elleni vereség még csak negatív szenzációt okozott, de nem jelentette a válság kezdetét. Annak a Videoton elleni 1-3-t tekinthetjük. Azzal együtt sorozatban ötször is kikapott a Loki, de jelzi, hogy korábban milyen jól teljesített, hogy bár jelentős ponthátránnyal az ETO mögött, de még a 14. forduló után is a második, aztán a 20. forduló utánig a harmadik helyen állt. Úgy, hogy addigra már minden valós esélyét elveszítette a címvédésre. Az előző év kiemelkedően legjobb alakulata október 28-tal kezdve hat, ősszel játszott bajnokiján mindössze négy gólt ért el, mindegyiket Adamo Coulibaly révén. Végül – nem kis részben azért, mert kikapott az utolsó két fordulóban a Ferencvárostól és az MTK-tól is – a hatodik helyen zárt. Megjegyzendő: ennél rosszabb pozíciót egyszer sem foglalt el a szezon során, s ezen a helyen mindössze négyszer, a 2., a 26., a 29., és a 30. forduló után tanyázott. Elfogadhatatlannak minősíthető az idegenbeli szereplés: az október 7-i, Siófok elleni 2-0 után már csak egyszer, a nagyon gyenge hazai mérleget felmutató Paks otthonában tudtak nyerni a piros-fehérek.

A DVSC-Tevát a teljes szezonban Kondás Elemér irányította. Harmincnégy játékos játszott bajnokit az első csapatban, közülük tíz volt a légiós. A házi gólkirály egyben az NB I mesterlövésze, a címét megvédő Adamo Coulibaly lett. Korábban még soha nem nyert külföldi játékos egymást követő két évben gólkirályi címet az NB I-ben, a magyarok közül Détári Lajos 1987-es elsősége óta senkinek sem sikerült. A 18 gólos Coulibaly mögött Sidibé nyolccal lett a második. (Ők ketten játszották a legtöbb bajnoki meccset a lokisták közül.) A két, afrikai származású támadó együtt több gólt szerzett, mint a csapat további 29 mezőnyjátékosa összesen. A legtöbbet szerepeltek tizenegye: Verpecz 26 –Bernáth 15, Simac 20, Mészáros 24, Korhut 26 – Bódi 26, Szakály 19, Czvitkovics 17 – Kulcsár 18 – Coulibaly 27, Sidibé 27. (Bernáth Csaba és Nagy Zoltán egyaránt 15-ször lépett pályára, kivétel nélkül a kezdőcsapatban. Bernáth 1350, Nagy 1277 percet töltött a pályán.)

A bajnoki helyezés: 6.
30 mérkőzés, 14 győzelem, 4 döntetlen, 12 vereség, 47-36-os gólkülönbség 46 pont.
Pályaválasztóként: 15 mérkőzés, 11 győzelem, 0 döntetlen, 4 vereség, 32-14-es gólkülönbség 33 pont
Vendégként: 15 mérkőzés, 3 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, 15-22-es gólkülönbség 13 pont

Helyezés a hazai mérkőzések tabelláján: 3.
Helyezés az idegenbeli mérkőzések tabelláján: 12.
Helyezés az első 15. fordulóban játszott mérkőzések alapján: 3.
Helyezés a második 15. fordulóban játszott mérkőzések alapján: 9.

A bajnokság nem indult rosszul, a Győri ETO ellen magabiztosan nyert Kondás Elemére csapata:



Idegenben csak a két kiesőt tudta legyőzni a Loki az idény során, a Honvéd elleni 2-2 már sikernek számított tavasszal:

Hazai pályán azért többnyire magabiztos volt a csapat, a Pécset négy gólt szerezve győzte le:


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS