Látványosra sikerült Lovrencsics 10. NB I-es gólja

2018. szeptember. 03., 17:57   |    

Látványosra sikerült Lovrencsics 10. NB I-es gólja

A Haladás sorozatban hat elveszített idegenbeli mérkőzés után tudott pontot szerezni. Április vége óta, ha gólt tud szerezni otthon a Mezőkövesd, meg is nyeri a mérkőzését. Az Újpest az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében az eddigi mérkőzései 66,66 százalékán döntetlent játszott. A Kisvárda sorozatban harmadszor nyert az MTK ellen. A Ferencváros és a Vidi egymás elleni mérkőzésén 2013. december 8. óta először fordult elő, hogy mindkettő legalább két szerzett gólig jusson.

DEBRECENI VSC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Takács (21.), illetve Priskin (41.)
– Továbbra is tart a debreceni szempontból rossz sorozat: 2014 decembere óta a DVSC pályaválasztóként csupán egyszer, 2017 tavaszán tudott nyerni a szombathelyiek ellen.
– Herczeg András csapata immár négy forduló óta nyeretlen, az első három fordulóban hét, azóta három pontot szerzett.
– A Loki pályaválasztóként április 28. óta veretlen, de a legutóbbi öt mérkőzésből négyen döntetlent játszott.
– Takács Tamás a második bajnoki gólját érte el az idényben, két és fél év után szerzett ismét gólt a Haladás ellen az OTP Bank Ligában.
– A Haladás sorozatban hat elveszített idegenbeli mérkőzés után tudott pontot szerezni.
– A szombathelyiek 2017 októbere óta először játszottak döntetlent vendégként. Akkor is a DVSC ellen szereztek egy pontot.
– Priskin Tamás a harmadik őszi bajnokiján a második gólját szerezte.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Drazsics (15.), Pillár (78.)
– Folytatódott a sorozat: a Mezőkövesd április 28. óta a vidéki riválisokat legyőzi otthon, a fővárosiaktól ellenben kikap.
– Március 31. óta (és a mostani idényben) másodszor szerzett a Mezőkövesd pályaválasztóként legalább két gólt.
– Április vége óta, ha gólt tud szerezni otthon a Mezőkövesd, meg is nyeri a mérkőzését.
– Sztefan Drazsics hat gólnál jár az OTP Bank Ligában. Tavasszal háromig jutott, a 2018–2019-es idényben már szeptember első napján eljutott háromig.
– A felvidéki Pillár Róbert három gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában, kettőt 2018-ban. Mindkettőt a Puskás Akadémia ellen.
– A felcsúti akadémisták az első hét fordulóban mindössze két pontot szereztek, egyedüliként nyeretlenek a mezőnyben, s az egyedüliként szenvedtek már öt vereséget.
– A Puskás Akadémia sorozatban harmadszor is veszített idegenben, ilyenre tavaly november óta nem volt példa.

ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD 0-0
– A Bp. Honvéd 2016. július 16. óta nyeretlen az Újpest vendégeként, a két csapat legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből négy döntetlenre végződött.
– A lila-fehérek az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében az eddigi mérkőzéseik 66,66 százalékán döntetlent játszottak. (Hatból négyen.)
– Az Újpest és a Bp. Honvéd is másodszor maradt szerzett gól nélkül a bajnoki idényben.
– Gróf Dávid az első hét fordulóban ötször nem kapott gólt. Az Újpest másodszor nem kapott gólt ősszel bajnoki mérkőzésen.
– Az elmúlt két évben (2016. augusztus 21., a Gyirmót elleni mérkőzés óta) a kispestiek mindössze kétszer játszottak gól nélküli bajnoki mérkőzést. Mindkétszer 2018-ban, mindkétszer az Újpest ellen.
– Nebojsa Vignjevics csapata a legutóbbi 17 bajnoki mérkőzéséből négyen is 0-0-val zárt. Ez majdnem a mérkőzések egynegyede.
– A Honvéd 2017. február 18. óta nem tud fővárosi csapat ellen idegenbeli mérkőzést nyerni.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1 (0-1)
Gólszerző: Vári (36. - 11-esből)
– A Kisvárda története során először nyert élvonalbeli bajnoki mérkőzést.
– Vári Barnabás szerezte a Kisvárda eddig élvonalbeli góljainak kétharmadát. Mindkettőt tizenegyesből.
– Dajka László három bajnoki mérkőzésen diirgálta idáig a Kisvárdát, még veetlen, négy pontot szerzett a csapattal.
– Az MTK pazar idegenbeli mérlegéhez gyengébb társul: az eddigi három hazai meccsből kettőt elveszített.
– A Kisvárda sorozatban harmadszor nyert az MTK ellen, az előző idényben, a Merkantil Bank Ligában nyert Kisvárdán és a Hungária körúton is.
– Az MTK először maradt szerzett gól nélkül a bajnoki idényben.
–A Kisvárda először maradt kapott gól nélkül az idényben.

DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC 0-0
– A Diósgyőr az első ott játszott bajnoki mérkőzése óta veretlen az új stadionban, de a legutóbbi háromból kettőt nem nyert meg.
– A Mezőkövesd elleni avató 0-1-e óta először maradt szerzett gól nélkül pályaválasztóként.
– Fernando csapata egymást követő második hazai mérkőzésén is kapott gól nélkül maradt. 2016 decembere óta nem volt ilyenre példa.
– A Paks április 21. óta mindössze egy (mezőkövesdi) bajnokiján kapott vendégként egynél több gólt.
– Csertői Aurél csapata idén mindössze harmadszor, a mostani szezonban először maradt kapott gól nélkül idegenbeli bajnokiján.
– A Paks már ötödször játszott idegenben az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében, vendégként nyeretlen, de csak kétszer kapott ki.
– A torlnai zöld-fehérek a legutóbbi négy, a Diósgyőr elleni idegenbeli mérkőzésükből hármon szerzett gól nélkül maradtak. A „maradék” egyen ellenben négy gólt lőttek.

FERENCVÁROSI TC–MOL VIDI FC 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Spirovski (14.), Lovrencsics G. (35.), illetve Nikolov (44.), Huszti (75.)
– Mind a két csapat veretlen még a bajnoki idényben, a Ferencváros március 3., a Vidi június 2. óta nem kapott ki az OTP Bank Ligában.
– A két csapat egymás elleni mérkőzésén 2013. december 8. óta először fordult elő, hogy mindkettő legalább két szerzett gólig jusson. Akkor a Ferencváros 3-2-re győzött a Sóstói Stadionban.
– A zöld-fehérek egymást követő két hazai bajnoki mérkőzésükön nyeretlenek maradtak, hasonlóra legutóbb másfél éve, 2017 áprilisában volt példa.
– Néhány hónapon belül másodszor fordult elő, hogy a Ferencváros kétgólos előnye után nem nyerte meg bajnoki mérkőzését. Így járt június elején Balmazújvárosban (3-3) is.
– A MOL Vidi harmadszor nem nyert a mostani bajnoki idényben, mind a háromszor hátrányba került, úgy egyenlített. Először egyenlített viszont kétgólos hátrányból.
– Stefan Spirovski három gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában. A legutóbbi kettőt a Vidi ellen. Gólt szerzett tavaly decemberben, a Groupama Arénában 3-1-re megnyert mérkőzésen is.
– Lovrencsics Gergő a tizedik találatát érte el a magyar élvonalban, 2017. szeptember 30. óta először talált a kapuba.
– Boban Nikolov a mostani szezonban először szerzett bajnoki gólt, egyébként magyarországi pályafutása során ez volt a negyedik gólja az OTP Bank Ligában. A rangadó góljainak a felét macedón válogatottak érték el: Nikolov és Spirovski.
– Huszti Szabolcs volt a mérkőzés egyetlen gólszerzője, aki korábban szerzett már gólt ebben a bajnoki idényben. Amióta visszaszerződött Magyarországra, csak fővárosi csapatoknak lőtt gólt a bajnokságban: Újpest, Honvéd, Ferencváros…


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS