Magabiztos MTK-sikerrel indult az év

2024. február. 02., 23:28   |    

Magabiztos MTK-sikerrel indult az év

Az MTK 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t az OTP Bank Liga 18. fordulójának pénteki mérkőzésén, Nemanja Antonov három gólpasszt adott volt együttese ellen.

MTK Budapest-Újpest FC 3-0 (2-0)

Jobban kezdett az Újpest, de aztán hamar átvette az irányítást a hazai csapat, amely jóval veszélyesebben futballozott ellenfelénél. A volt újpesti szerb Nemanja Antonov előbb szabadrúgásból adott gólpasszt a 28. születésnapját éppen pénteken ünneplő Hej Viktornak, majd bal oldalról ívelt a Diósgyőrtől januárban érkezett bosnyák Marin Jurinához, aki ugyancsak fejjel vette be a fiatal Molnár Zsombor kapuját. A vendégek sok hibával, kevés lendülettel játszottak az első félidőben, amely után megérdemelten vezetett az MTK. A szünet után elsősorban a mezőnyben küzdöttek egymással a felek, majd megint Antonov vállalt főszerepet: ezúttal ismét jobbról, szabadrúgásból ívelt a kapu elé, ahol az újpesti védelem asszisztálása mellett Kocsis Gergő juttatta a kapuba a labdát - ugyancsak fejjel. A hátralévő időben többet volt a labda a lila-fehéreknél, akik néhány helyzetet is kialakítottak, de még a becsületgól sem jött össze nekik.  A lila-fehérek immár nyolc kör óta nyeretlenek, ebben az időszakban mindössze egy pontot gyűjtöttek, az MTK ezzel szemben sorozatban negyedszer maradt veretlen.



Fizz Liga 18. forduló

Sorsolás
12-20
2025. 12. 20.
Paksi FC Stadion
12-20
2025. 12. 20.
Szusza Ferenc Stadion
12-20
2025. 12. 20.
ZTE Aréna
12-20
2025. 12. 20.
DVTK Stadion
12-20
2025. 12. 20.
ETO Stadion
12-20
2025. 12. 20.
Debreceni Nagyerdei Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom