Magyar döntetlenek a Konferencia Ligában

2021. július. 08., 22:15   |    

Magyar döntetlenek a Konferencia Ligában
Fotó: MTI

A Puskás Akadémia a finn Inter Turku otthonában ért el 1-1-es döntetlent az UEFA Konferencia Liga 1. fordulójának első mérkőzésén, míg a MOL Fehérvár hazai pályán játszott 1-1-et az örmény Ararat Jereván ellen.

Az UEFA elindította harmadik nemzetközi kupasorozatát, így a Bajnokok Ligája és az Európa Liga után a Konferencia Ligában is vetélkednek egymással a kontinens klubcsapatai. A magyar bajnok változatlanul a BL selejtezőjében kezdte meg kupaszereplését, az OTP Bank Liga második és harmadik helyezettje, a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár azonban már nem az Európa Ligában küzd, hanem a Konferencia Ligában, miként a kupagyőztes Újpest FC is. Az egyetlen különbség, hogy utóbbi csak a második selejtezőkörben kezdi meg KL-szereplését, míg a két Fejér megyei csapat már az első körben pályára lépett.

Inter Turku (finn)-Puskás Akadémia FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Källman (59.), illetve Plsek (76.)
Inter Turku: Moisander - Järvenpää1 (Yrjas, 79.), Ketting, Hoskone, Hyvärinen - Nurmi (Bakkar, 78.), Sanz - Källman - Ojala - Furuholm, Kagayama
Puskás Akadémia FC: Tóth B. - Joao Nunes, Spandler, Stronati, Deutsch (Favorov, 6.) - Baluta (Puljic, 71.), Van Nief, Kiss T. (Gruber, 88.) - Slagveer (Kozák, 71.), Plsek, Nagy Zs.

Nem kezdődött jól a mérkőzés, Hornyák Zsolt vezetőedzőnek már a találkozó elején cserélnie kellett Deutsch László súlyosnak tűnő sérülése miatt. A magyar csapat ezzel együtt veszélyesebben játszott ellenfelénél, több nagy gólszerzési lehetősége is volt az első félidőben, előfordult, hogy a kapufa mentette meg a hazaiakat. A gólnélküli első félidőt követően kijött a szorításból a finn együttes és az 59. percben Källman révén megszerezte a vezetést. A felcsútiak támadójátéka a folytatásban visszaesett, mégis sikerült egyenlíteniük, Plsek jól eltalált lövésével a 76. percben. A hajrában a Puskás Akadémia járt közelebb a győzelemhez, de a kapufa ismét a hazaiakkal volt, Plsek a 87. percben tévesztett kevéssel célt.

MOL Fehérvár FC - Ararat Jereván (örmény) 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Heister (84.), illetve Pobulic (93.)
Fehérvár: Kovácsik - Bamgboye, Lüftner, Stopira, Heister - Petrjak, Alef (Bolla 89.), Houri, Dárdai (Szabó L. 60.) - Kovács I. (Nego 60.), Zivzivadze (Nikolics 60.)
Jereván: Jermakov - Bravo, Prljevic, Mikojan, Margarjan - Muradjan, Manojan (Hakobjan 87.) - Stanojevic (Malakian 63.), Arakeljan (Deblé 63.), Pobulic - Kone (Silue 92.)

Az Európa-bajnokságon szerepelt öt játékosa nélkül, de két nyári igazolásával a kezdőben állt fel a Fehérvár. A hazaiak nem estek neki ellenfelüknek, viszont jóval kezdeményezőbbek voltak, ami az első félidő közepétől már helyzetekben is megmutatkozott. A Jereván elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de Kone révén néhányszor veszélyeztette a hazai kaput. A fordulást követően a Fehérvár játéka visszaesett, ezért kiegyenlítettebbé vált a meccs. A hármas csere felpörgette a hazaiakat, ám minden lehetőségüket elpuskázták. A hajrához közeledve Marcel Heister bombájával megszerezte a vezetést a Vidi, de a hosszabbítás perceiben Dimitrije Pobulic hasonlóan nagy góljával egyenlített a Jereván. A visszavágót egy hét múlva rendezik Örményországban.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS