Magyar Kupa: a Békéscsaba és az Újpest is elődöntős

2016. március. 02., 15:54   |    

Magyar Kupa: a Békéscsaba és az Újpest is elődöntős

A Kozármisleny nem állt messze az újabb bravúrtól, de végül a Békéscsaba továbbjutásával ért véget a két csapat kupapárharca. Az Újpest FC idegenben is nyerni tudott a Tiszaújváros ellen.

Szerda délután két mérkőzést játszottak a Magyar Kupa negyeddöntőjéből, a Kozármisleny egygólos hátrányban fogadta a Békéscsabát, az Újpest pedig 8-1-es hazai sikere után látogatott Tiszaújvárosba.

A mislenyi összecsapáson az NB III-as hazaiak Kocsis Adrián góljával a 12. percben ledolgozták hátrányukat, és egészen az 53. percig továbbjutásra álltak, de ekkor a csereként beállt Punosevac egyenlített, így ismét a csabaiak érezhették magukat nyeregben. A 75. percben Takács Pétert, a vendégek középpályását kiállította a játékvezető, de ezt követően hiába küzdött nagyot a Kozármisleny a vezető találatért, az eredmény a lefújásig nem változott, a nagyszerű kupaidényt produkáló hazaiak három élvonalbeli klub kiejtése után a Békéscsabával szemben alulmaradtak, a viharsarkiak várhatják az elődöntő esti sorsolását.

Az Újpest FC a hazai fölényes győzelem után Cseke Benjámin és Kabát Péter második félidei találataival 2-0-ra nyerni tudott Tiszaújvárosban, így 10-1-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

Az utolsó párharc, a Videoton FC és Ferencváros negyeddöntős visszavágója 18.00 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában, az elődöntő sorsolását közvetlenül a találkozó után rendezik meg.

Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágók:

Kozármisleny–Békéscsaba 1–1 (1-0)
G.: Kocsis 12., ill. Punosevac 53.
Továbbjutott: a Békéscsaba, 3–2-es összesítéssel

Tiszaújváros–Újpest 0–2 (0-0)
G.: Cseke 60., Kabát 80.
Tj.: az Újpest, 10–1-es összesítéssel

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS