Magyar Kupa: Az MTK-val és a Honvéddal lett teljes a mezőny

2018. március. 07., 20:47   |    

Magyar Kupa: Az MTK-val és a Honvéddal lett teljes a mezőny

Kialakult a Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnye, miután az utolsó két visszavágót is lejátszották a nyolcaddöntőből.

Kedden az Újpest FC biztosította be továbbjutását a nyolcaddöntőből, szerdán az MTK Budapest és a Budapest Honvéd csatlakozott a negyeddöntő mezőnyéhez. Az MTK négygólos előnyben utazott Sényőre, és meglepetésre hamar kétgólos hátrányba került a nagyon nehéz talajú pályán. A megyei I. osztályban szereplő hazaiak ennél közelebb nem tudtak kerülni az MTK-hoz, viszont megőrizték előnyüket, és emelt fővel búcsúzhattak a sorozattól.

A Budapest Honvéd az idegenbeli 2-2-es döntetlen után hazai pályán 2-1-re legyőzte a másodosztályú Siófokot. A kispestiek Gazdag Dániel találatával szereztek vezetést a 11. percben, de a Siófok a 73. percben Baráth Botond öngóljával egyenlített. Baráth két perccel később jóvátette hibáját, és visszavette az előnyt csapatának, egyszersmind beállította a 2-1-es végeredményt.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók

Budapest Honvéd – Siófok 2-1 (1-0)
Gólszerő: Gazdag 11., Baráth 75., ill. Baráth 73. (öngól)
Továbbjutott a Honvéd 4-3-as összesítéssel

Sényő-MTK Budapest 2-0 (2-0
Gólszerző: Marics 11., Fabu 21.
Továbbjutott az MTK Budapest 4-2-es összesítéssel

A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása:

Újpest FC – MTK Budapest
Bp. Honvéd – DVSC
Puskás Akadémia – DVTK
Balmazújváros – Békéscsaba

A negyeddöntők első mérkőzéseire március 14-én, a visszavágókra április 4-én kerül sor.

 

(fotó: mtk.hu)


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS