Magyar Kupa-döntő: egyik mester sem számít meglepetésre

2016. május. 03., 23:12   |    

Magyar Kupa-döntő: egyik mester sem számít meglepetésre

A szombati Magyar Kupa-döntő (Groupama Aréna, 20.30) két résztvevőjének vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics és Thomas Doll az MLSZ TV-nek nyilatkozott várakozásairól az idény utolsó tétmérkőzése előtt.

A Magyar Kupa-döntő két csapatának játékosai után a két vezetőedzőt is megszólaltattuk a szombati finálé kapcsán. Nebojsa Vignjevics valamint Thomas Doll is úgy vélekedett, hogy az Újpest és a Ferencváros túl jól ismeri egymást ahhoz, hogy különösebb meglepetést tudjon okozni ellenfele számára a kupadöntőben, ezért sokkal inkább a megfelelő koncentráció lehet a kulcs a sikerhez.

- Egyik oldalról sem számítok túl sok meglepetésre, talán apró taktikai dolgokkal elő lehet állni, de ezzel nagyon meglepni a másikat már aligha tudjuk – fogalmazott Vignjevics, míg német kollégája úgy gondolja, mindkét oldalon elsősorban a kapott gól elkerülését tartják majd szem előtt a csapatok.

- Nem hiszem, hogy bármelyik csapat különleges taktikával készül a döntőre, úgy gondolom, mindkét fél óvatos lesz, mert egyik csapat sem akar gólt kapni – így Thomas Doll, aki kollégájához hasonlóan arról is beszélt az MLSZ TV kamerái előtt, hogy mire kell leginkább odafigyelni az ellenfél játékában.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS