Magyar Kupa: előnyben a Videoton FC

2015. április. 08., 20:16   |    

Magyar Kupa: előnyben a Videoton FC

A hétvégi bajnoki után ezúttal hazai pályán nyert egy góllal a székesfehérvári csapat az Újpest ellen.

A lila-fehérek a vasárnapi mérkőzéshez hasonló felállásban kezdték a mérkőzést, míg Joan Carillo, a hazaiak edzője nyolc helyen változtatott a bajnokihoz képest. Amint azt várni lehetett, nem estek egymásnak a csapatok, így az első félidő hajrájáig nem is alakult ki igazi helyzet a kapuk előtt. A félidő utolsó percei viszont mozgalmasra sikerültek: először Andrics csapott le egy a védők által röviden kifejelt beadásra, de lövése a bal kapufa mellé szállt. Ezután Suljic lépett ki a védők mögül, de Calatayud egy szép kivetődéssel megszerezte előle a labdát, így nem lett igazi helyzet. A másik oldalon viszont az lett: a 43. percben Feczesin jobb oldali beadására Gyurcsó Ádám érkezett a legjobb ütemben, és ballal, öt méterről a kapu közepébe lőtt - ezzel megszerezte a vezetést a Videoton (1-0)! A szünetig már nem is változott az eredmény.

A második félidő mozgalmasabban kezdődött az elsőnél, de csak az 59. percben jegyezhettünk fel igazán nagy lehetőséget, ekkor Nagy I Gábor beadását Andrics sarokkal tette kapura, de a Videoton FC kapusa menteni tudott a bal alsó előtt. Egy perccel később helyzet alakult ki a másik oldalon is: Heris ügyetlenkedett a jobb oldalon, Feczesin lecsapott a labdára, beadását Ivanovski lőtte kapura, de az ötösön álló Nagy I Gábor menteni tudott. A kipattanót Heris újra eladta, de Heffler lövésére odaért Balajcza, így nem született újabb gól. Heris ezután az ellenfél kapuja előtt is veszélyt okozott: az ötös sarkáról lőhetett nagy helyzetben, de a lövése elkerülte a kaput. A 71. percben Andrics kapott jó labdát Suljictól, de a becsúszó védők tisztázni tudtak, mielőtt lövéshez jutott volna. A hajrában az Újpest nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, de igazán nagy helyzetet nem tudott már kialakítani, így a hétvégéhez hasonlóan egy góllal maradt alul a Videoton FC-vel szemben. A visszavágót április végén rendezik a Megyeri úton.

Magyar Kupa elődöntő

Videoton FC-Újpest FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Gyurcsó Ádám a 43. percben

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS