Magyar Kupa: elvérzett Győrben a Loki

2016. szeptember. 14., 17:49   |    

Magyar Kupa: elvérzett Győrben a Loki

Szerdán 13 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójából, ebből tizenegyet kora délután játszottak le. Délután az élvonalbeli csapatok mindegyike továbbjutott a következő fordulóba, este viszont a Loki kikapott az NB III-as ETO FC Győrtől.

A tíz élvonalbeli együttes közül kora délután csak kettő kapott gólt, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük könnyen vette az akadályt. A visszafogottan teljesítő Ferencváros például egyetlen góllal bizonyult jobbnak a BKV Előrénél, Csukics a 30. percben szerezte a találkozó egyetlen találatát. A zöld-fehéreknél hosszabb kihagyása után ismét pályára lépett Hajnal Tamás. Egy gól született a Paks szekszárdi vendégjátéka során is.

A Honvéd és a Gyirmót ugyanakkor hét, a Vasas, az MTK és az Újpest négy gólt szerezve győzte le ellenfelét.

A DVSC kora este a jelenleg harmadosztályú ETO FC Győr otthonában lépett pályára. A vendégek az első félidőben nem tettek sokat annak érdekében, hogy érvényre juttassák a kétosztálynyi különbséget, alig-alig jutottak el a győri kapuig. Az ETO kevesebbet birtokolta a labdát, mégis valamivel veszélyesebb volt, Danilovics kapusnak bravúrt is kellett bemutatnia, hogy ne kerüljön hátrányba a Loki.

A fordulás után gyorsan vezetést szerzett az ETO, a debreceni védők belealudtak a hazaiak egyik támadásába, egy balról érkező labdát a csereként beállt Magasföldi József lőtt közelről a hálóba. A kapott gól után sebességet váltott a Loki, de hiába birtokolta többet a labdát, nem tudta feltörni ellenfele védelmét, az ETO pedig veszélyes kontrákból többször is meglepte a vendégeket - egy esetben a kapufa mentette meg Tőzsér Dánieléket. A hajrában óriási nyomás alá került a győri kapu, de a négyperces hosszabbítás végéig nem született gól, a hazaiak kiejtették a Debrecent.

A Videoton FC már az első félidőben eldöntötte a PMFC elleni mérkőzést, Scsepovics mesterhármasa mellett egy másik új szerzemény, Anel Hadzic volt eredményes. A négygólos első játékrész után a Vidi visszavett a tempóból, a második félidőben már nem született gól.

A Testvériség SE–Vasas mérkőzés fotói:



Magyar Kupa, 6. forduló, eredmények:

BKV Előre–Ferencváros 0–1 (0-1)
G.: Csukics 30.

Zalakomár–Gyirmót 0–7 (0-3)
G.: Jancsó 34., Tóth N 40., Paku 43., Borkai 51., Szegi 61., 87., Présinger 91.

Rakamaz–Mezőkövesd 0–2 (0-0)
G.: Molnár G. 52., Pauljevics 89.

Szekszárd–Paks 0–1 (0-0)
G.: Kovács G. 53.

Füzesgyarmat–Haladás 0–2 (0-1)
G.: Ars 4., 48.

Felsőzsolca–Újpest 0–4 (0-1)
G.: Balázs B. 33., Boczki 50. – öngól, Balogh B. 65., Gere 90.

Testvériség SE–Vasas 0–5 (0-1)
G.: Korcsmár 28., James 55., Ferenczi I. 82. – 11-esből, Czvitkovics 86.

Oroszlány–MTK Budapest 0–4 (0-2)
G.: Varga Sz. 4., Nikacs 27., Takács R. 74., Ramos 87.

Mórahalom–Bp. Honvéd 1–7 (0-2)
G.: Busa 71., ill. Prosser 35., 66., 82., Holender 40., 83., Balázs Zs. 46., Vasziljevics 59.

Eger–DVTK 1–3 (0-3)
G.: Árvai 65., ill. Nikházi 8., Novothny 14., 29.

Ménfőcsanak-Ajka 1-1 (0-0) - büntetőkkel 3-1
G.: Orbán 49., ill. Kovács 66.

ETO FC Győr - DVSC 1-0 (0-0)
G.: Magasföldi 47.

PMFC–Videoton 0–4 (0-4) G.: Scsepovics 2., 33., 36., Hadzic 11.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS