Magyar Kupa: közel a továbbjutáshoz az MTK

2013. november. 26., 20:19   |    

Magyar Kupa: közel a továbbjutáshoz az MTK

Kedden három mérkőzést rendeztek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

A legnagyobb lépést az MTK Budapest tette a továbbjutás felé, a kék-fehérek Kecskeméten nyertek 3-0-ra. Az első félidőt a hazaiak kezdték helyzetekkel, később az MTK-nak is voltak lehetőségei, Eppel Márton kapufát is fejelt. A fordulás után Vass Patrik szerzett vezetést a vendégeknek egy távoli lövésből, majd a 63. percben Horváth Zsolt duplázta meg az előnyt. Kanta József előbb lőtt egy kapufát, majd a 93. percben büntetőből beállította a 0-3-as végeredményt.

A másodosztályú Dunaújváros PASE a 9. percben Godslove góljával vezetést szerzett a címvédő DVSC-Teva ellen, és sokáig jól tartotta az eredményt, de a vendégek a 61. percben Dalibor Volas révén egyenlítettek, így jó pozícióból várják a debreceni visszavágót.

A Honvéd az 50. percben szerzett vezetést a PMFC-Matias ellen Ayub Daud találatával, de a vendégek kilenc perc múlva egyenlítettek. A 74. percben Hidi Patrik piros lapot kapott, de a pécsiek nem tudták kihasználni az emberelőnyt, 1-1 maradt a végeredményt.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzések

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 0–3 (0–0)
Gólszerző: Vass a 48., Horváth Zs. a 63., Kanta a 93. (11-esből) percben

Budapest Honvéd–PMFC-Matias 1–1 (0–0)
Gólszerző: Daud az 50., ill. Mohl az 59. percben

Dunaújváros PASE - DVSC-Teva 1-1 (1-0)
Gólszerző: Godslove a 9., ill. Volas a 61. percben

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS