Magyar Kupa: Makón és Mádon is az év meccsét rendezik

2016. október. 25., 15:06   |    

Magyar Kupa: Makón és Mádon is az év meccsét rendezik

Kedden három, szerdán huszonkilenc mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 7. fordulójában, ahol ismét esély adódik néhány megyei osztályú csapat előtt, hogy élvonalbeli rivális ellen mutassa meg magát.

A legjobb 64 között az OTP Bank Liga csapatai még kiemeltek voltak, így csak alacsonyabb osztályból kaphattak ellenfelet. A kevésbé szerencsés együttesek, mint a Gyirmót, a Paks és a Haladás másodosztályú rivális otthonába látogatnak, de rendeznek olyan mérkőzéseket is, ahol megyei osztályú csapatok látnak vendégül NB I-es csapatot. Ilyen lesz például a Ferencváros koroncói fellépése, ami igazi fociünnep lesz a mintegy kétezres lélekszámú község életében, az ország legnépszerűbb csapata ráadásul "tévés meccsen" szerepel a győr-moson-soproni megyekettes együttes otthonában (M4 Sport, 13.30). A koroncóiakat a korábbi 14-szeres válogatott, a Rába ETO-val kétszeres magyar bajnok Póczik József vezeti, a csapat jelenleg vezeti a bajnoki tabellát saját osztályában.

A másik országszerte népszerű fővárosi együttes, az Újpest keleti irányba indul, a Borsod megyei Mád otthonában lép pályára. A mádiak első helyen állnak a megyei elsőosztályban, és nagy lelkesedéssel készülnek a találkozóra, amely iránt hatalmas az érdeklődés, mintegy 1000-1500 nézőre van kilátás a Tokaj-hegyaljai községből és környékéről.

- A legtöbb megyei együttes azzal a céllal indul el a kupában, hogy el tudjon hozni a saját közönsége elé egy igazi nagycsapatot. Mi is abban bíztunk, hogy sikerül neves ellenfelet kapni, ezért nagyon örültünk az Újpestnek - mondta az mlsz.hu-nak Szűcs Ádám, a csapat játékosa és egyben vezetőedzője, aki mindössze 27 éves, és azok után lépett elő szakvezetővé, hogy a mádi együttes hosszabb ideig "rendes" edző nélkül maradt. Szűcs Ádám fiatal kora ellenére kiválóan teljesített játékos-edzőként, így véglegesítették a kinevezését, ebben az idényben az ő irányításával igyekszik megszerezni a megyei bajnoki címét a gárda.

- A kinevezésemkor a nálam idősebbek egységesen mellém álltak, és így a fiatalok is beálltak a sorba, semmiféle gond nem adódik a korom miatt. A játékosok partnerek a munkában, de tudom, hogy ha nem lenne ilyen nagyszerű közösség, nem működhetne ez a felállás. Mindenki tudja a dolgát, nem kell a szigorú edzőt játszanom, az egyébként tőlem is nagyon távol állna. Kevés olyan csapat van, ahol egyáltalán nincs klikkesedés, széthúzás az öltözőben, nálunk szerencsére ez a helyzet. Összetartó közösséget alkotunk, még úgy is, hogy nem mindenki helyi kötődésű a csapatból, sokan más településekről, Miskolcról, Szerencsről, Sátoraljaújhelyről járnak át a heti három edzésre és a meccsekre.

mad|(Mádon óriási érdeklődés övezi az Újpest vendégjátékosát, fotó: Mád FC Facebook)

Ami pedig az Újpest elleni mérkőzést illeti: a Mád megszokott, letámadásra épülő játéka aligha működne az élvonalbeli rivális ellen, ám Szűcs Ádám szerint annak sem lenne sok értelme, ha a Mád beállna bekkelni, mert az ultra defenzív taktika kilencven percen keresztül nem működhet egy sokkal jobb erőkből álló rivális ellen.

- Labdaügyes játékosaink vannak, akikkel rendszerint egész pályás letámadást játszunk, de az Újpest ellen hátrébb kell húznunk a vonalainkat, ugyanakkor kilencven percen át nem lehet kizárólag védekezni. Kell, hogy legyen bennünk bátorság, fel kell vállalnunk a játékot, hiszen nincs vesztenivalónk, ezen a meccsen minden pályára lépő futballistánk csak nyerhet. Egy megyei csapat életében óriási dolog, hogy NB I-es riválissal tétmeccset játszhat. Sportemberként nyerni szeretnénk, de a realitásokat figyelembe véve inkább az a célunk, hogy kiélvezzük a pillanatot, és büszke lehessen ránk a falu a mérkőzés után. Mádon és a környező településeken már hetek óta mindenki az Újpest elleni meccsről beszél, és persze az öltözőben is folyamatosan a kupameccs a fő téma, kicsit talán el is terelte a figyelmet a bajnoki mérkőzésekről, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy másfél hete elszenvedtük az első vereségünket - tette hozzá Szűcs Ádám.

Az ország dél-keleti sarkában a Videoton FC-re vár egy megye egyes élcsapat: a fehérváriak Makón lépnek pályára. A makóiak a másodikon a csongrádi megyei bajnokságban, és bár nem célkitűzés erre a szezonra a bajnoki cím megszerzése, titkon azért sokan reménykednek benne, hogy a hamarosan elkészülő új lelátó és öltözőépület avatását feljutással sikerül még emlékezetesebbé tenni.

- Örülünk, hogy az ország egyik legjobb csapatát láthatjuk vendégül, még akkor is, ha így a továbbjutás kiharcolására nincs reális esélyünk. A megyei mérkőzéseink nagy részében nyitottabb futball jellemez bennünket, dominálni tudunk, de ezzel a taktikával öngyilkosság lenne a Vidi ellen kiállni. Zárt védekezésből kell kiindulnunk, viszont nem akarjuk feladni a labdabirtoklás, a támadás lehetőségét sem. Elég fiatal a társaság, az átlagéletkorunk 22 év körül van, ezért elképzelhető, hogy kicsit óvatosabbak lesznek a játékosaim a mérkőzésen, ha azonban sikerülne hosszabb ideig meccsben maradni, az bizonyára jót tenne a futballisták bátorságának is - mondta az mlsz.hu-nak Méhes Tibor, a makóiak vezetőedzője.

A Magyar Kupa 7. fordulójának programja:

2016.10.25., kedd

16:00 WHB MÉNFŐCSANAK ESK - SOROKSÁR SC
17:00 DUNAÚJVÁROS - SZOLNOKI MÁV FC
17:30 AQVITAL FC CSÁKVÁR - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

2016.10.26., szerda

13:30 BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE - VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC
13:30 FC HATVAN - JÁSZBERÉNYI FC
13:30 BUDAFOKI MTE - SZEGED 2011-GROSICS AKAD.
13:30 HR-RENT KOZÁRMISLENY - NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
13:30 ÉRDI VSE - BUDAÖRS
13:30 MÓR VÁROSI SE - PUSKÁS AKADÉMIA FC
13:30 BÁCSALMÁSI PVSE - CELLDÖMÖLKI VSE
13:30 TISZASZIGET SE - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
13:30 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC - DOROGI FC
13:30 KÖRMENDI FC - SZENTLŐRINC SE
13:30 BICSKEI TC - SZIGETSZENTMIKLÓS
13:30 TÁLLYA KSE - CEGLÉDI VSE
13:30 RÁKOSMENTE - BUDAPEST HONVÉD
13:30 STC SALGÓTARJÁN - DVTK
13:30 KORONCÓ KSSZE - FERENCVÁROSI TC
13:30 CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR - GYIRMÓT FC GYŐR
13:30 MARCALI VFC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
13:30 BALASSAGYARMATI VSE - MTK BUDAPEST
13:30 BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ - PAKSI FC
13:30 VÁC FC - SWIETELSKY HALADÁS
13:30 MÁD FC - ÚJPEST FC
13:30 CSORNAI SE - VASAS FC
13:30 M-FOCI KFT. - VIDEOTON FC
13:30 KIRÁLY SZE - REAC
13:30 TURA VSK - PUTNOK FC
13:30 KECSKEMÉTI LC - DUNAHARASZTI MTK
13:30 SZEOL SC - SWIETELSKY-SOPRONI VSE
16:00 DUNA ASZFALT TVSE - ZTE FC
16:30 ETO FC GYŐR - KOMÁROM VSE

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS