Magyar Kupa: szerdára kialakul a legjobb négy mezőnye

2015. március. 30., 21:24   |    

Magyar Kupa: szerdára kialakul a legjobb négy mezőnye

Kedden és szerdán játsszák a visszavágókat a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Két párharcban már kevés esély mutatkozik a hátrányban lévő csapatnak a továbbjutásra, a másik két párosításban azonban még nyílt a harc az elődöntőbe kerülésért. Utóbbi csoportba sorolható a másodosztály egyik élcsapata, a Gyirmót, valamint az OTP Bank Ligában szereplő Újpest Megyeri úti összecsapása. A Gyirmót hazai pályán végig egyenrangú ellenfele volt az Újpestnek, és úgy ért el 0-0-ás döntetlent a lila-fehérek ellen, hogy Sisa Tibor a bajnokikon megszokottnál jóval fiatalabb átlagéletkorú csapatot küldött pályára.

- Eddigi munkáim során is próbáltam a helyi utánpótlásból, vagy akár alacsonyabb osztályból is megtalálni és kinevelni játékosokat, nincs ez másképp Gyirmóton sem - mondta az mlsz.hu-nak Sisa Tibor. - Egy új koncepció mentén kialakult egy megfiatalított keret, és a játékosaim közül mindannyian megérdemlik, hogy szóhoz jussanak, akár egy ilyen fontos találkozón is. Mérkőzés nélkül, tét és nyomás nélkül a fiatalok nem tudnak fejlődni, ezért egy nevelőedzőnek komoly kupamérkőzésen is fel kell vállalnia, hogy olyan fiatal labdarúgók szerepeljenek a csapatban, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kapnak. Senkitől sem vehetem el a lehetőséget a bizonyításra, a motiváció során fontos, hogy mindenki érezze, egyenrangú a másikkal, és bármikor bekerülhet a csapatba.

Sisa Tibor csapatai korábban is rendszeresen jól szerepeltek a kupában, a Budapest Honvéddal 2009-ben MK-győztes, 2004-ben ezüstérmes lett a gyirmótiak jelenlegi mestere, és a Kaposvár vezetőedzőjeként is eljutott a legjobb négy közé a sorozatban.

- Olyan csapatoknál, ahol alázatot, lelkesedést, megfelelő értékrendet, feladatkövetést tapasztalaok, ott könnyebb nekem dolgozni - tette hozzá a szakember. - Gyirmóton is erre fogékony játékosokkal, dolgozhatok, ők pedig koncentráltan, megfelelő motivációval teszik a dolgukat. Örülök, hogy a nevelőmunka sikeresnek mutatkozik, a jelenlegi keretből is egyre több fiatal mutatja meg oroszlánkörmeit a felnőtt csapatban. Úgy gondolom, hogy a keretünk jó ötvözete a rutinos és a fiatal játékosoknak, és a csapat átlagéletkora már kifejezetten alacsonynak számít. A Gyirmót először szerepel egycsoportos másodosztályban, nagyon örülök, hogy jó csapatnak tartanak bennünket, mert ez a munkánkat dicséri, és az is jelentős fegyvertény, hogy másodosztályú együttesként az elődöntőért játszhatunk a kupában.

DSC_4782|

Az Újpest elleni negyeddöntő első mérkőzéséről Sisa Tibor elmondta: jó iramú, magas színvonalú találkozón nagy küzdelem zajlott a pályán, és hasonlóan nagy csatát hozhat a visszavágó is.

- Egy pici meglepetést okozott azzal az Újpest, hogy végig ívelgetésekkel próbálkozott, arra számítottam, hogy ilyen szintű és múltú csapat rövid passzos játékkal igyekszik megbontani a védelmünket. Nevelőedzőként különösen jó volt látni, hogy a keret legfiatalabb futballistái ilyen nagyszerűen helytálltak egy élvonalbeli rivális ellen. Hazai pályán valószínűleg más futballt játszik majd ellenfelünk, ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el a visszavágón, plusz energiákat kell mozgósítanunk szerdán. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei, de a kupasorozat varázsa, hogy a kiscsapatok is tehetnek csodát, ha az Újpest ellen, két mérkőzésen sikerülne kiharcolni a továbbjutást, az nagy dolog lenne részünkről. Múlt héten ötven percet emberhátrányban játszva egyenlítettünk a Szolnok ellen, ez sokat kivett a csapatból, és vannak sérültjeink is, akikről kedden derül ki, hogy számíthatunk-e a játékukra - fogalmazott a szakvezető.

Újpesten csalódásként élték meg a gyirmóti döntetlent, de Balogh Balázs szerint a hazai pálya valóban előnyt fog jelenteni a visszavágón, és a lila-fehérek érvényre tudják juttatni a papírformát.

- Az odavágó eredményével nem lehetünk maximálisan elégedettek, előnyt szerettünk volna kiharcolni idegenben – mondta Balogh Balázs az mlsz.hu-nak. - Nem volt jó az első mérkőzésünk a Gyirmót ellen, nem volt megfelelő a pálya talaja, és részben ennek tudható be, hogy nem tudtunk idegenben gólt szerezni. Szeretnénk a tavalyi győzelmünkhöz hasonlóan minél tovább jutni a Magyar Kupában, ennek érdekében mindenki a maximumot fogja nyújtani szerdán. Ezúttal hazai pályán, jó minőségű talajon fogadjuk a Gyirmótot, úgy érzem, ez számunkra pozitívan fogja befolyásolni a mérkőzést. A visszafogott tavaszi kezdés után kezdünk egyenesbe jönni, ezt szerdán a kupában, vasárnap a Videoton ellen szeretnénk bizonyítani.

Ugyancsak nem lefutott a PMFC és a Videoton FC csatája, ahol a fehérváriak egygólos előnyt harcoltak (2-1) ugyan ki az első meccsen, de a visszavágón a mecsekaljaiakat segíti a hazai pálya.

Kedden a Ferencváros Csákvárra látogat, de itt formalitásnak tűnik a visszavágó, a Groupama Arénában rendezett összecsapást ugyanis 5-0-ra nyerték meg a zöld-fehérek. Szintén nagy bravúrra lenne szükség a továbblépéshez az egyik csapattól Szolnokon, ahol a másodosztályban jól szereplő házigazdák 3-1-es előnyből kezdik meg az NB III-as Kisvárda elleni összecsapást.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágók:

Kedd:
Csákvár - Ferencváros, 18.00
Szolnok - Kisvárda, 18.00

Szerda:
Újpest FC - Gyirmót, 18.00
PMFC-Matias - Videoton FC, 18.00

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS