Már kilenc meccs óta nyeretlen az Újpest, gólzápor Debrecenben

2015. október. 17., 20:43   |    

Már kilenc meccs óta nyeretlen az Újpest, gólzápor Debrecenben

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a DVSC-Teva 7-0-ra legyőzte a Békéscsabát, a Diósgyőr győzött Angyalföldön, az MTK pedig Felcsúton. Horváth Ferenc magabiztos sikerrel debütált a Vidi kispadján.

Vasas - DVTK 0-1 (0-0)
Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Bacsa a 70. percben

Az első félidőben a Vasas akarata érvényesült, de hiába támadtak többet a hazaiak, mezőnyfölényük leginkább a szögletek számában mutatkozott meg, ám a sarokrúgásokból sem alakítottak ki igazán nagy lehetőségeket. A fordulás után is az angyalföldiek voltak aktívabbak, de gólt a Diósgyőr szerzett, a csereként beállt Bacsa Patrik kapott remek labdát Bognártól, Hangya Szilveszter mellett kapura tört, majd szép mozdulattal a hálóba pörgetett a kifutó kapus fölött (0-1). A 80. percben Lipták kezezése után büntetőhöz jutott a Vasas, de Remili Mohamed gyenge lövését Ivan Rados védte a bal alsó saroknál. Ez volt a hazaiak utolsó helyzete, a DVTK megőrizte előnyét, és az idényben másodszorra is legyőzte a Vasast.

DVSC-Teva - Békéscsaba 7-0 (1-0)
Vezette: Szilasi Szabolcs
Gólszerző: Kulcsár T. 32., 68., Sidibe 52., Balogh N. 54., Tisza 63., Zsidai 76., Jovanovic 81.

Az első félórában semmi sem utalta arra, hogy gólfesztivált rendezhet a hazai csapat, ekkor még jól védekezett a Békéscsaba, nem született gól. A 32. percben viszont vezetést szerzett a Loki, Balogh Norbert beadása után Kulcsár Tamás kanalazta a kapuba a labdát (1-0). A szünetig egy-egy helyzet alakult ki mindkét oldalon, a fordulás után pedig gyökeres fordulatot vett a meccs képe. Az 52. percben Balogh szép cselek után tette középre a labdát, Ibrahime Sidibe pedig egy cselt követően, 13 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-0). Két perccel később Korhut Mihály beadását Balogh Norbert érkezett jó ütemben, és lőtt 4 méterről a bal sarokba (3-0). Ezt követően teljesen szétesett a vendégek játéka, a 63. percben Tisza Tibor lőtt gólt (4-0), öt perccel később Kulcsár Tamás volt eredményes (5-0). A 70. percben Vaskó Tamást kiállította a játékvezető, majd a 76. percben Zsidai László szerezte meg csapata hatodik gólját (6-0). A 81. percben Aleksandar Jovanovic 40 méterről ívelt kapura, Ilizi kapus nagyot hibázott, és csak a gólvonal mögött tudta megfogni a labdát, kialakítva a 7-0-ás végeredményt.

Videoton FC - Budapest Honvéd 3-0 (2-0)
Vezette: Iványi Zoltán
Gólszerző: Feczesin a 34., Gyurcsó a 45., Juhász a 64. percben

Vidi-fölénnyel kezdődött a mérkőzés, de az első félóra végéig csak helyzetekig jutott el a hazai csapat. A 34. percben megszerezték a vezetést a fehérváriak, Gyurcsó Ádám tette be a kapu elé a labdát, Feczesin Róbert pedig előrevetődve, 5 méterről a hálóba fejelt (1-0). A 45. percben Szolnoki Roland beadását követően egy védőről Gyurcsó Ádám elé került a labda, a szélső 15 méterről lőtt a kapu bal oldalába (2-0). A második félidőben visszavett a tempóból a Vidi, de a 64. percben így is gólt tudott szerezni, Gyurcsó szöglete után Juhász Roland 9 méterről fejelt a hálóba (3-0). Ezzel minden kérdés eldőlt, a kispestiek nem tudtak újítani, a Videoton FC magabiztos győzelmet aratott Horváth Ferenc vezetőedzői debütálásán.

Puskás Akadémia - MTK Budapest 2-3 (1-1)
Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Lencse a 16., Fodor a 77., ill. Kanta a 31., Bese az 53., Kanta a 86. percben

A Puskás Akadémia már a 4. percben vezetést szerezhetett volna, de Sallai Roland 11 méterről nem találta el a kaput. A 16. percben megszületett a hazaiak első gólja, a Vadnai Dániel szabálytalansága után megítélt tizenegyest Lencse László váltotta gólra (1-0). A 31. percben egyenlítettek a vendégek, Marek Strestik tette be a kapu elé a labdát, az érkező Kanta József pedig 8 méterről a bal alsó sarokba helyezett (1-1). A folytatásban itt is, ott is adódtak helyzetek, az 53. percben ezek közül az MTK használt ki egyet: Strestik középre adott labdáját Bese Barnabás lőtte a hálóba 5 méterről (1-2). A 77. percben egyenlítettek a hazaiak, egy szabadrúgást követő kavarodást követően Fodor Ferenc fejelt közelről a kapuba (2-2). A 86. percben a vendégek megszerezték a győztes találatot, Ivan Herceg szabálytalankodott a 16-oson belül Ramosszal szemben, a megítélt büntetőből Kanta József a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (2-3).

Paksi FC - Újpest FC 1-0 (0-0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Bertus a 71. percben

Az esőzésektől mély talaj alaposan megnehezítette a csapatok dolgát, kevés volt a helyzet, azok is főleg az újpestiek előtt adódtak. A második félidő közepén a hazaiak aktívabbá váltak, és a 71. percben megszerezték a vezetést is, Bertus Lajos 22 méterről bombázott a kapu jobb oldalába (1–0). A hajrában az Újpest hiába hajtott a pontszerzést érő gólért, lehetőségig sem jutott, a Paks nyert, és ezzel fellépett a második helyre a tabellán, míg az újpestiek nyeretlenségi sorozata immár kilenc meccs óta tart.

Ferencváros-Haladás 3-1 (2-0)
Vezette: Erdős József
Gólszerző: Sesták a 18., Varga a 37., Ramirez a 79., ill. Nagy az 59. percben

A Ferencváros hamar ráerőltette akaratát a szombathelyiekre, gyorsan, gólratörően futballozott, és a 18. percben megszerezte a vezetést: Nagy Patrik sarkáról pattant a labda a védők mögött álló Stanislav Sesták elé, aki 11 méterről a jobb felső sarokba bombázott (1-0). A folytatásban maradt a Fradi-fölény, és a 37. percben megszületett a második hazai találat is: a Haladás labdát vesztett a felezővonal közelében, a megindított ellentámadás végén Gera tette le a labdát a jobbösszekötő helyén felfutó Varga Rolandnak, aki 8 méterről kilőtte a bal felső sarkot (2-0). A második félidőben visszaállt a Fradi, a Haladás pedig élt az adódó lehetőséggel, és több helyzetet is kialakított, majd az 59. percben egyenlített: Gaál Bálint éles szögből leadott lövését még védte Dibusz Dénes, de a kipattanó labdát a mélységből érkező Nagy Patrik 15 méterről a kapu közepébe lőtt (2-1). Az egyenlítéshez is közel járt a Haladás, de a Fradi a 79. percben bebiztosította győzelmét, Cristian Ramirez a balösszekötő helyéről, 12 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot (3-1). Újabb sikerével a Ferencváros előnye 15 pontra nőtt a tabella élén.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS