Már nem a REAC az utolsó

2006. november. 04., 19:06   |    

Már nem a REAC az utolsó

A Borsodi Liga 12. fordulójának szombati játéknapján a ZTE kikapott, az MTK pedig döntetlent játszott, így a két csapat - amely eddig ugyanannyi pontot szerzett - helyet cserélt a tabellán. A sereghajtók is váltottak: a REAC győzött Vácott, s most a Duna-partiak az utolsók.

FC Tatabánya - Győri ETO FC 2-1 (1-0)
Tatabánya, 1000 néző
Vezette: Gergely Sándor (Ortó Gyula, dr. Varga Zsolt)
Gólszerző: Ndojo a 38., Hajdú a 90. illetve Bajzát a 67. percben
Sárga lap: Ndojo a 36., Bakracs az 50. illetve Tóth P. a 71., Müller a 75. percben

A vendégcsapat elszántan kezdett, próbálta kézben tartani a játék irányítását, és fölényben is futballozott. A hazaiak kontráztak, és bár nem túl sok helyzetük adódott, akcióik veszélyesebbek voltak, sőt, a félidő hajrájában egy szép támadás végén vezetést is szereztek. A második negyvenöt percben megint a zöld-fehérek uralták a játékot, veszélyesebben futballoztak, mint vendéglátóik, és sikerült egyenlíteniük. Ezután is lendületben maradtak, próbálták megszerezni a győztes gólt - ám megint csak a kontrázó Tatabánya talált a kapuba és ezzel a góllal a győzelmet is megszerezte.


Paks - PMFC-Pécs Plaza 0-1 (0-1)
Paks, 1000 néző
Vezette: Sápi Csaba (Heibl József, Forgács Attila)
Gólszerző: Lantos a 13. percben
Sárga lap: Kiss T. a 80. illetve Pest K. az 59. percben

A pécsiek agresszíven kezdtek, próbálták vendéglátóikra erőltetni akaratukat és ez sikerült is: még negyedóra sem telt el és már megszerezték a vezetést. Ezután azonban kissé visszavettek az iramból, a Paks is veszélyesebbé vált, de a vendégek eredményesen őrizték előnyüket. A második játékrészben már a hazaiak diktálták a tempót, a Pécs labdarúgói megelégedtek az előny óvásával és szórványos ellentámadásokkal. A paksiak hajtottak az egyenlítésért, de nem sikerült gólt szerezniük, így a mérkőzés elején határozottabb, majd magabiztosan védekező Pécs gyűjtötte be a három bajnoki pontot.


MTK Budapest - Budapest Honvéd 2-2 (0-1)
Hidegkuti Nándor Stadion, 800 néző
Vezette: Szilasi Szabolcs (Székely Ferenc, Kis Zoltán)
Gólszerző: Kanta az 54., Kanta a 74. illetve László A. a 21., Hercegfalvi az 58. percben
Sárga lap: Dancs a 18., Benjamin a 85. percben

Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó, a kék-fehérek többször is veszélyeztették vendégeik kapuját, ám gólt mégis a Honvéd szerzett, egy gyors ellenakcióból. Az MTK ezután is támadgatott, de az akciókból hiányzott az átütőerő, a kispestiek pedig szervezett játékot mutatva őrizték előnyüket. A második félidőt sokkal motiváltabban kezdte a hazai együttes, hamar meg is szerezte az egyenlítő gólt - ám nem tartott soká az előny, a Honvéd négy perc múlva ismét vezetett. A kékek azonban nem adták fel, újra egalizáltak, s kis szerencsével a finisben a győzelmet is megszerezhették volna. A döntetlen azonban igazságos eredmény.


Dunakanyar-Vác - REAC 0-1 (0-0)
Vác, 1000 néző
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Vámos Tibor)
Gólszerző: Somorjai a 64. percben
Sárga lap: Udvari a 76., Kunzo a 85. illetve Bárányos az 53., Polonkai a 66. percben

Az első negyvenöt percben egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők, mindkét csapatnak voltak lehetőségei. Felváltva futottak az akciók a pályán, a gólszerzéshez talán a Vác állt közelebb - a Duna-partiak azonban csak kapufáig jutottak, így az első játékrész nem hozott gólt. A második negyvenöt perc is kiegyenlített játékot hozott, a két együttes lelkesen viaskodott, a hazaiak előtt adódott valamennyivel több lehetőség, ám a győzelmet érő gólt egy remekül eltalált lövést követően mégis a REAC szerezte meg. A két együttes így helyet cserélt a tabellán, a Vác a sereghajtó.


Kaporvári Rákóczi - Zalaegerszegi TE FC 3-1 (2-0)
Kaposvár, 1000 néző
Vezette: Arany Tamás (Lémon Oszkár, Márton Zsolt)
Gólszerző: Oláh a 6., Oláh a 42. Alves a 70. illetve Waltner a 69. percben
Sárga lap: Kovácsevics a 37., Suljics a 60. illetve Sebők J. a 32., Tóth Z. a 72. percben

A Rákóczi labdarúgói fegyelmezetten, szervezettem futballoztak, s már első akciójukból a kapuba találtak. A házigazdák ezután sem hagytak sok területet a vendégeknek, többet birtokolták a labdát, és meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak, mint a ZTE - ezt az is bizonyítja, hogy a félidő vége előtt Oláh megszerezte saját és csapata második gólját is. A találkozó második periódusát aktívabban kezdte ugyan a zalai gárda, a kék-fehérek szépítettek is. Ám mielőtt beleélhették volna magukat az egyenlítésbe, a Kaposvár újra kétgólos előnyre tett szert, és a mérkőzés hátralévő részében magabiztosan őrizte az előnyt, s megérdemelten győzött.


Vasas - FC Sopron 0-0
Illovszky Rudolf Stadion, 1000 néző
Vezette: Pánczél Krisztián (Vígh Tibor, Márkus Tamás)
Sárga lap: Pintér Z. az 52. illetve Ankamah az 56., Magasföldi a 83. percben

A Sopron kissé fáradtan kezdett, a Vasas játékosai ellenben sokmozgásos, gyors játékot mutattak be. Több helyzetet dolgoztak ki a piros-kékek, de mivel a kapu előtt nem voltak olyan pontosak és határozottak, mint a mezőnyben, előnyt nem tudtak szerezni. Szünet után is jóval aktívabb volt a Vasas, a házigazdák sokkal többet támadtak, mint enerváltnak tűnő ellenfelük. Ám a helyzeteket ezután sem sikerült kihasználni, így az angyalföldieknek be kellett érniük egy ponttal - a Sopron pedig főleg kapusának köszönheti, hogy szintén szerzett egyet.



A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS