Marozsán-góllal elődöntőben a Lyon

2019. március. 28., 15:11   |    

Marozsán-góllal elődöntőben a Lyon

Barcelona, Chelsea, Lyon és Bayern München – e négy csapat van még harcban a női Bajnokok Ligája döntőjéért. A címvédő franciák a kétszeres győztes Jakabfi Zsanettet foglalkoztató Wolfsburgot búcsúztatták a negyeddöntőben.

A negyeddöntő első felvonásában 2–1-re legyőzte a címvédő Lyon a Wolfsburgot. A visszavágón Marozsán Dzsenifer szabadrúgásával és Wendie Renard büntetőjével már a szünetben 2–0-ra vezetett a Lyon Németországban. A második félidő elején azonban Pernille Harder négy perc alatt kétszer is betalált, ezzel visszahozta a németeket a meccsbe. Majd jött Eugénie Le Sommer, aki duplájával eldöntötte a mérkőzést és mindössze a nyolcadik női játékosként elérte a 40 gólt a sorozatban.

Chelsea hiába vágott neki kétgólos előnnyel a találkozónak, a PSG ledolgozta a hátrányát (Kadidiatou Diani talált be, illetve egy öngól is segítette a francia csapatot); ám az utolsó pillanatban, a 91. percben, Maren Mjelde volt eredményes, így az angolok örülhettek a továbbjutásnak.

A Barcelona már az első mérkőzésen magabiztos, 3–0-s előnyre tett szert, így a visszavágón egy gól is elég volt a katalánoknak a továbbjutáshoz a norvég LSK ellen.

A Bayern Münchennek nem volt ilyen könnyű dolga, az első felvonásban 1–1-es döntetlent ért el a Salvia Praha ellen idegenben. A második mérkőzésen viszont már nem volt kérdés: a Salvia a 77. percben talált be, de akkor mára németek négy góllal vezettek és az utolsó gólt is ők szerezték, így a vége 5–1 lett. A Bayern első alkalommal jutott az elődöntőbe.

Az elődöntőket április 20/21-én és 27/28-án játsszák a következő párosításokban:

Lyon–Chelsea
Bayern München–FC Barcelona

A budapesti, május 18-i döntőre igen kedvezményes áron lehet jegyet venni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, vagy a TEX Irodákban. A negyeddöntők vége előtt már 5000 szurkoló váltotta meg belépőjét és – élve a női klubok által igénybe vehető csoportos kedvezménnyel – csaknem 2000 magyar, női labdarúgó vásárolt tikettet. 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS