Még nem dőlt el, hogy ki telel az élen

2015. november. 17., 20:47   |    

Még nem dőlt el, hogy ki telel az élen

A Jet-Sol Liga idei utolsó előtti fordulójában a három dobogós csapat, az MTK Hungária, a Ferencváros és az Astra egyaránt magabiztos győzelmet aratott. A felsőházi rájátszás szempontjából nagyon fontos Viktória-Trend-Optika FC – Kóka-FNLA találkozó döntetlenre végződött Szombathelyen, amely az ETO-nak és a Feminának kedvez.

A listavezető MTK Hungária a Femina elleni mérkőzésen Herczeg Andrea 22 méteres szabadrúgásából szerzett vezetést a 12. percben, majd Kaján Zsanett – szintén szabadrúgásból, ám ezúttal lényegesebb messzebbről, legalább 30 méterről – még a szünet előtt megduplázta a hazaiak előnyét. A második félidőben a fordulás után pályára lépő Nagy Lilla lett a főszereplő: az 51. percben a szélső passzát pofozta Pádár Anita a Femina kapujába, majd miután a vendégek egy védelmi hibát kihasználva, Zólyomi révén szépítettek, a tizenhatos előteréből megeresztett látványos, kapufás góljával állította be a 4-1-es végeredményt.

Győrben szerepelt a Ferencváros, melyben Dörnyei Balázs – a négy légiós, Zlidnis, Bulatovics, Addo és Orji mellett – ezúttal a kezdőcsapatba jelölte Csigi Annát, Szabó Dorottyát és Krascsenics Csillát is, illetve a kilencven perc során pályára küldte Horváth Zsófiát, Madarassy Kittit és Krascsenics Petrát is. A címvédőnek azonban így sem okozott gondot, hogy nagy különbséggel nyerjen az otthon általában jól teljesítő ETO ellen – bár a félidőben még csak 1-0-ra vezetett a Fradi. Sőt, Vígh Renáta egyenlített is az 52. percben, ám az utolsó félóra egyértelműen a vendég zöld-fehéreké volt, az ETO játékosai elfáradtak és kiütközött a két csapat játékosai közötti tudáskülönbség. Előbb Zágor Bernadett juttatta előnyhöz a Ferencvárost, majd Orji találata tulajdonképpen eldöntötte a meccset, végül pedig az ikertestvére helyére beállt Krascsenics Petra duplája tette fölényessé a bajnokcsapat győzelmét. A Ferencváros a tabellán két pontos hátrányban van az MTK mögött, de szerdán, ha megnyeri a Kóka-FNLA elleni elmaradt meccsét, akár meg is előzheti legnagyobb vetélytársát. Vasárnap (17 órakor a Kocsis Sándor Sportközpontban) viszont Ferencváros – MTK „csúcsrangadó” lesz, ami eldönti majd, a két nagyágyú közül melyik „telelhet” a tabella tetején.

Az új támogatója nevét felvevő Astra-Elios HFC a papírformát igazoló győzelmet aratott Szegeden. A továbbra is pont nélkül álló Boszorkányok 20 percig tudták őrizni a gól nélküli eredményt, akkor viszont a bajnoki ezüstcipőre is esélyes Staar Gabriella, majd néhány perccel később Telek-Sümegi Éva gólja gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Szil Tünde találatával a szegediek ugyan szépíteni tudtak, de a szünet után már csak az Astra volt a pályán. Staar a második félidő legelején, szinte a kezdés után azonnal újabb gólt szerzett, majd két ex-szegedi, Kakuszi és Zimányi-Kovács is betalált – a 6-1-es végeredményt a Staar Gabriellához hasonlóan duplázó Telek-Sümegi Éva állította be. A felsőházi rájátszás szempontjából hatpontos meccset játszott Szombathelyen a Viktória-Trend Optika FC és a Kóka-FNLA. Kiss Stella révén az első félidőben a vendégcsapat szerzett előnyt, amit a szombathelyiek csak a második félidő közepén, Heike Manhart révén tudtak kiegyenlíteni. 1-1 lett a vége, de ez igazából inkább a vetélytársaknak, az ETO-nak és a Feminának kedvező eredmény, a Király Sportlétesítményben pályára lépett két csapat inkább az elhullajtott két pontot sirathatja, mintsem a megszerzett egynek örülhet.

Jet-Sol Liga, 11. forduló

MTK Hungária FC – 1. FC Femina 4-1 (2-0)
Viktória-Trend Optika FC – Kóka-FNLA 1-1 (0-1)
Szegedi AK-Boszorkányok – Astra Elios HFC 1-6 (1-2)
ETO FC Győr – Ferencváros 1-5 (0-1)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS