Még történelmi rekorder is lehet a Vidi

2015. május. 04., 11:45   |    

Még történelmi rekorder is lehet a Vidi

A Videoton FC a hétvégén matematikailag is bebiztosította az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idényének aranyérmét. Ha az utolsó négy fordulóban jól teljesít, esélye van megdönteni a Debreceni VSC 2012-es, 74 pontos abszolút bajnoki csúcsát.

A Videoton FC fennállása második magyar bajnoki címét szerezte, ezzel a magyar labdarúgás tizedik olyan egyesülete lett, amely egynél több bajnoki aranyérmet tudhat magáénak. Az „elődök”: BTC, Ferencváros, MTK, Újpest, Csepel, Bp. Honvéd, Vasas, Győri ETO és Debreceni VSC. A fentiekből következően e sorban a Videoton FC a harmadik nem budapesti csapat.

A székesfehérvári együttes 2011-ben ünnepelte története első bajnoki címét, akkor Mezey György vezetőedző irányításával érte el a sikert a klub. Az akkori keretből három játékos, Gyurcsó Ádám, Nemanja Nikolics és Sándor György volt részese az idei a sikernek is. Négy éve is magabiztos volt a fehérváriak elsősége, de nem annyira, mint idén: 2011-ben a Kaposvár elleni hazai győzelemmel lett biztos az elsőség, május 11-én. Akkor még két forduló volt hátra, most egy héttel és két fordulóval korábban ünnepelhetett a Vidi-tábor.

Nemcsak időben előzte meg az idei siker a négy évvel ezelőttit, hanem szinte minden statisztikai mutatóban is: akkor 61 ponttal végzett az élen a csapat, 18 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség, 59-29-es gólkülönbség volt a mérlege. A mostani mutatói (négy fordulóval a zárás előtt): 67 pont, 21 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 62-10-es gólkülönbség. Az összpontszámot tekintve a Videoton FC-nek esélye van még megdöntenie a Debreceni VSC 2012-es, 74 pontos abszolút bajnoki csúcsát, az eddig elért 67 pont még „csak” klubrekordnak számít.



Amióta Garancsi István átvette a csapatot, a spanyol Joan Carrillo a csapat harmadik külföldi vezetőedzője Paulo Sousa és José Gomes után. Nem számít gyakori eseménynek, hogy külföldi edzővel nyer bajnokságot egy csapat az NB I-ben, a hazai élvonal történetében egyszer fordult elő ilyesmi: 2007-ben Miroslav Beránek vezette aranyéremre a DVSC-t, azt megelőzően a finn Martti Kuusela irányításával ért el bajnoki címet a Budapest Honvéd, még 1993-ban. Joan Carillo most követte a dobogó csúcsára e két kollégáját, de velük ellentétben azt is elmondhatja magáról, hogy az elsőtől az utolsó fordulóig ő volt a bajnokcsapat szakvezetője (Beránek és Kuusela is az őszi szezon közben vette át együttesét, amellyel később bajnokságot nyert).

A Videoton FC egyetlen vereséggel áll egyelőre a bajnokságban. A székesfehérváriak mindössze öt gólt kaptak eddig vendégként, s ezzel minden bizonnyal a modern idők rekordját állítják majd fel, mint ahogy esélyesek erre a pályaválasztóként kapott öt góllal is. A 26 mérkőzésen kapott mindössze 10 gól egyben azt is jelenti, hogy Juan Calatayud kapus mérkőzései közel háromnegyedén (egész pontosan 73 százalékán), vagyis 19 bajnoki fordulóban nem kapott eddig gólt az idényben. A gárda úgy lett bajnok, hogy egyszer sem került hullámvölgybe az idény során: az első tíz fordulóban megszerezte a maximális 30 pontot (köztük például a mostanáig dobogós MTK elleni 5-0-ás sikerrel), majd jött az egyetlen vereség, a Loki elleni hazai zakó (1-2). Ezt követően, novemberben fordult elő egyetlen alkalommal, hogy a csapat két egymást követő bajnokija egyikét sem tudta megnyerni (0-0 a Kecskeméttel, majd egy héttel később a Fradi ellen is).



Az első számú góllövő, Nemanja Nikolics már megjavította előző évi, gólkirályként elért teljesítményét. 2010-ben és 2014-ben (tavaly Simon Attilával holtversenyben) egyaránt 18 góllal lett a liga mesterlövésze, most 21 gólnál tart, és miután fölényesen vezeti a góllövőlistát, nem kell hozzá jóstehetség, hogy harmadszor is gólkirály lesz. Legutóbb Illés Béla tudott harmadszor is gólkirályi címet nyerni, 1999-ben. „Nikónak” ráadásul esélye van arra, hogy az elmúlt évtized legmagasabb gólszámával legyen gólkirály. Az utolsó fordulókban ehhez három gólt kellene elérnie, mivel André Alves 24-ig jutott a Vidi első bajnoki címének évében. 2003-ban Rajczi Péter 23 góllal lett gólkirály. Ha megszerzi a gólkirályi címet, Nemanja Nikolics lesz az első, külföldi születésű, a magyar bajnokságba légiósként került játékos, aki háromszor is elnyerte a gólkirályi koronát.

- Bajnokságot nyerni minden körülmények között nagyon nehéz, akármennyire erős egy csapat kerete, és akármilyen biztos háttér is áll mögötte. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy másodszorra is bajnok lehetek a Vidivel, mindkét aranyérmünket pályafutásom legszebb pillanatai közé sorolom - mondta az mlsz.hu-nak Sándor György, a fehérváriak csapatkapitánya. - A tavalyi idényünk rosszul sikerült, már akkor is bajnoknak kellett volna lennünk, de elrontottuk a szezont. Ezek után komoly bizonyítási vágy dolgozott az együttesben, ami rengeteg plusz motivációt adott mindenkinek, ezt jól egészítette ki, hogy Joan Carillo tökéletes választás volt a vezetőedzői posztra. Taktikailag és emberileg is remek szakember vette át a csapatot, aki már kinevezésekor tökéletesen ismerte a játékosokat, hiszen az elmúlt években is tagja volt a szakmai stábnak. A keret minden tagja számára megtalálta a megfelelő feladatot és szerepkört, felépített egy nagyszerűen működő taktikát, amely kiválóan profitált a kulcsemberek képességeiből, például a szélen játszók gyorsaságából, Nikolics Nemanja gólérzékenységéből, Kovács István lendületes játékából, vagy a hátul vezérszerepet betöltő Juhász Roland rutinjából. Vannak még céljaink, bízom benne, hogy nyáron tovább erősödik a csapat, és a nemzetközi porondon is megálljuk a helyünket. Addig, persze, még hátra van négy bajnoki mérkőzés, és egy kupadöntő a Ferencváros ellen, vagyis a következő hetekben is komoly kihívások várnak ránk. Biztos vagyok benne, hogy a bajnoki cím megszerzése nem teszi kényelmessé a csapatot, vannak ugyanis további tervek a bajnokságban is, a DVSC 74 pontos abszolút pontrekordjának megdöntését már korábban kitűzte célként a szakmai stáb, ezt szeretnénk megvalósítani a hátralévő négy fordulóban.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS