Megérkezett Belgrádba a futsalválogatott

2016. január. 31., 16:10   |    

Megérkezett Belgrádba a futsalválogatott

A magyar csapat a kora délutáni órákban érkezett meg az Eb helyszínére, ahol február 2-án és 4-én játssza le csoportmérkőzéseit. A válogatott először Spanyolországgal, majd Ukrajnával méri össze erejét a Belgrád Arénában. Az M4 sportcsatorna mindkét találkozót élőben közvetíti.

A szerb fővárosba való pontos érkezést követően a csapat vasárnapi programjában egy esti edzés szerepel, a hétfői napon pedig már két gyakorlást is vezényel Sito Rivera.

- Mindenki nagyon várta már, hogy elinduljunk az Eb helyszínére - mondta Öreglaki Norbert az mlsz.hu-nak. - Természetesen kifogástalan, profi körülmények fogadtak minket Belgrádban, nem lakunk messze a csarnoktól. Este már a Belgrád Arénában edzünk, ahol a keddi, spanyolok elleni meccsre készülünk, a szakmai stáb ígérete szerint elsősorban a pontrúgásokat és a védekezést fogjuk gyakorolni.

Eb-jegyvásárlás:

A szurkolók belépőt vásárolhatnak az Eb-re a hivatalos jegyportálon keresztül, valamint a Belgrád Arénánál lévő jegyirodában, minden mérkőzésnapon.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a nagy érdeklődés miatt várhatóan körülményes lesz hozzájutni jegyekhez a helyszínen, így ha tehetik, válasszák az online jegyvásárlást.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS