Megfiatalodott a szezonrajtra a Merkantil Bank NB II

2015. július. 30., 15:07   |    

Megfiatalodott a szezonrajtra a Merkantil Bank NB II

Szombaton kezdetét veszi a Merkantil Bank Liga 2015-2016-is idénye.

A másodosztály a 2015-2016-os évadban is 16 csapattal kezdődik meg, a liga négy újonca az OTP Bank Ligából érkező Dunaújváros, és az NB III-ból feljutó Budaörs-Kisvárda-Vác trió, míg a Siófok kieső helyen végzett ugyan az előző idényben, de elfogadva az MLSZ felkérését, az új idényben is a másodosztályban szerepel majd.

Újdonság, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a központi támogatási forrásokat úgy osztja el, hogy előnyt élveznek azok a klubok, amelyek a teljes idényben kizárólag magyar játékosokat szerepeltetnek keretükben. Ennek hatására a csapatok elengedték külföldi játékosaikat, és száz százalékban magyar labdarúgókkal töltötték fel a kereteiket. Emellett az a klub, amelynek az NB II-es mérkőzések bármelyikén csak hazai játékost, és köztük legalább 3 ösztönzött korú játékost (1-1 fő 1995/1996/1997. január 1-jén vagy utána született játékos) jelöl kezdőcsapatába, az adott mérkőzésen az ösztönzött korú játékosok által pályán töltött minden percért külön támogatásban részesül.

Ami az esélyeket illeti: a Gyirmót és a Mezőkövesd az előző idényben lemaradt a feljutásról, de az új évadban ismét az első két hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul maga elé. Gyirmóton edzőváltás történt nyáron, Sisa Tibor helyét Bene Ferenc vette át. Bár néhány kulcsember távozott, összességében mégis erősödött a keret, a korábbi élvonalbeli gólkirály Simon Attila Ausztriából hazatérve választotta a gyirmótiakat, ezen kívül a komoly NB I-es rutinnal rendelkező Völgyi Dániellel, az MTK-ból érkező Vass Patrikkal, a korábbi pécsi Balogh Bélával, az U20-as vb-bronzérmes Simon Andrással és a Ciprusról hazatérő kapussal, Sebők Zsolttal kötött szerződést a klub.

Mezőkövesden is új szakmai stáb dolgozik, a korábban a megyei rivális DVTK-val és a Puskás Akadémiával is élvonalba jutó Benczés Miklós érkezett a csapat élére. A borsodiakhoz is érkeztek élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékosok, mint Rácz Ferenc, Heffler Norbert, Tamási Zsolt vagy éppen Harsányi Zoltán.

Az élvonalból érkező Dunaújváros továbbra is Artner Tamással a vezetőedzői poszton vág neki az idénynek. Az NB I-es keretből több kulcsjátékos is elhagyta a klubot, de vannak rutinos érkezők is, mint amilyen Magasföldi József vagy Szűcs Lajos. Szolnokon ugyancsak bíznak abban, hogy a feljutásért harcol a következő idényben a Kis Károly vezette csapat, és az erősítések alapján erre meg is van minden esélye a gárdának. Az érkezők közül Balajti Ádámot, Búrány Zoltánt, Horváth Pétert vagy Vermes Krisztiánt aligha kellett bemutatni a szurkolóknak, de a Csákvárról igazolt Gajdos Zsolt gólérzékenysége is nagy segítség lehet az együttes számára.

A ZTE sem akart lemaradni a riválisoktól a megszerzett NB I-es játékosok tekintetében, így került a csapathoz Kecskemétről a Gyagya Attila, Kovács Dániel, Patvaros Zsolt trió, Nyíregyházáról Koller Krisztián, illetve Pápáról Nagy Tamás és Króner Martin. A szakmai stáb rutinos vezetőedzővel erősödött, Csank János Vácról tette át székhelyét a nyugati végek egyik legpatinásabb klubjához. Csank helyére Sisa Tibor érkezett Vácra, aki nem először ülhet a Duna-partiak kispadján, igaz, utoljára 13 éve irányította az együttest. Az előző idényben az NB III Közép-csoportját megnyerő klub a keretet is igyekezett megerősíteni, Sipeki István, Samuel Obot, Csirszki Martin, Balogh Balázzsal és Dlusztus András is az érkezők között található.

Az SZTK-Erimánál élvonalbeli rutinnal rendelkező vezetőedző ül le a kispadra - Horváth Ferenc irányítja az együttest. Nagy mozgás nem volt a játékoskeretben, a távozó Horváth László, Osváth Attila, Pollák Zoltán hármas helyére Nagy Olivér, Illés Gyula és Gulyás Máté szerződtek a szigetszentmiklósiakhoz.

Szegeden viszonylag magas számú távozót kellett pótolni a keretben, helyükre Andorka Péter, Balogh Miklós és Király Patrik kapott szerződést. Itt is változott a szakmai stáb összetétele, a távozó Nyilas Elek pótlását házon belülről oldotta meg a klub, Klausz László lett az utód.

Soroksáron Albert Flórián és Szabados György párosa vette át a vezetőedző feladatokat Lisztes Krisztiántól, míg a keret nyári távozóit NB II-es csapatokból érkezőkkel pótolta a klub. A soproniak együttműködési megállapodást kötöttek a Haladással, így több tehetséges fiatal is átteszi az idény végéig székhelyét Szombathelyről, legtöbben közülük a korosztályos válogatottban már nemzetközi rutint is szereztek utánpótlásszinten.

Siófokon is fontos együttműködési megállapodást kötöttek egy NB I-es klubbal, méghozzá a Vasassal, ahonnan Tamás László, Nagy Dániel, Czingráber Máté és Szivacski Donát kölcsönben erősíti az együttest, mellettük a KTE-től Gréczi Gábor, a ZTE-től Farkas Norbert, a Kaposvártól Bozsó Antal, Kazincbarcikáról Elek Bence, Salgótarjánból Banai Balázs, Paksról pedig Szekszárdi Tamás érkezett. A csapatot Goran Kopunovics irányítja vezetőedzőként, Kovács Zoltán pedig sportigazgatóként vállalt szerepet a klubnál.

Az NB III-ból feljutó Kisvárda újoncai közül Rajczi Péter neve cseng a legjobban, de mellette több jelentős NB II-es múlttal rendelkező játékos is a szabolcsi városba igazolt. Váltás történt a vezetőedzői poszton is, Soós Imre ül a kispadon, míg a korábbi szakvezető, Révész Attila szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál. A harmadik újoncnál, a Budaörsnél is változott a vezetőedző személye, Albert Flórián helyét Miskei Attila vette át, akinek a riválisoknál rutintalanabb keretből kell összeállítania együttesét.

A bennmaradást az utolsó fordulóban bebiztosító Csákvárnál távozott a két legjobb góllövő, Gajdos Zsolt és Horváth Roland, helyükre főképp fiatalok érkeztek. A Feczkó Tamás vezette Balmazújváros kilenc idegenlégióssal harcolta ki tavasszal a bennmaradást, tőlük elköszöntek a vezetők, helyükre magyar játékosok érkeztek. Jákli Péter együttese, az FC Ajka is kénytelen volt megválni néhány kulcsemberétől, de helyükre sikerült igazolni is minőségi játékosokat, így Gőcze Gergő, Horváth Attila, Olasz Dénes, Sándor István, Kovács Gergő és Vittman Ádám érkezett a csapathoz.

Az 1. forduló menetrendje:

Augusztus 1., szombat:

17:30 BFC SIÓFOK - DUNAÚJVÁROS
17:30 BUDAÖRS - BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
17:30 SZTK-ERIMA - ZTE FC
17:30 FC AJKA - SOPRONI VSE
17:30 SOROKSÁR SC - SZOLNOKI MÁV FC
17:30 KISVÁRDA MASTER GOOD - AQVITAL FC CSÁKVÁR
17:30 SZEGED 2011-GROSICS AKAD. - GYIRMÓT FC GYŐR
19:00 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - VÁC FC

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS