Meglepetésekkel folytatódott a Jet-Sol Liga

2017. szeptember. 11., 13:57   |    

Meglepetésekkel folytatódott a Jet-Sol Liga

A Jet-Sol Liga 4. fordulójában az idei bajnoki döntő egyik csapata sem tudott nyerni, minden jel arra mutat, hogy nagyon izgalmas bajnokságnak nézünk elébe.

Már a bajnokság előtt számítani lehetett rá, hogy az új idényben több csapat is beleszólhat majd a felsőházi rájátszásba kerülésért vívott harcba, és az sem egyértelmű, hogy mely együttesek a legesélyesebbek a jövő tavaszi bajnoki döntőbe jutásra. Az eddig lejátszott mérkőzések megerősítik azoknak a várakozásait, akik minden eddiginél izgalmasabb bajnokságra számítanak az idényben. 

A 4. fordulóban a Ferencváros elvesztette első pontjait, méghozzá a Haladás Viktória otthonában. A szombathelyiek Heike Manhart góljával a 17. percben szereztek vezetést, és bár a Fradinak megvoltak a helyzetei, egészen a 89. percig úgy tűnt, vaskos meglepetéssel érhet véget a meccs. Sladana Bulatovic azonban az utolsó pillanatokban megmentette az egyik pontot a Ferencvárosnak, ám a mérkőzés figyelmeztető jel lehet a tavalyi ezüstérmesnek, még akkor is, ha Dörnyei Balázs csapata egy évvel ezelőtt is pontokat vesztett Szombathelyen (sőt, akkor 2-1-re ki is kapott). 

A bajnokságot BL-kötelezettségei miatt később kezdő MTK Hungária elszenvedte első vereségét az idényben, a nyáron alaposan megerősödött ETO FC Győr 2-1-re verte a címvédőt. Nagy Lilla góljával még a vendégek szereztek vezetést, de a szünet előtt a nyáron hazaszerződő Sipos Lilla egyenlített, majd a 92. percben megszerezte a győztes gólt is csapatának. 

A héten az MTK ellen pontot szerző Astra egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb csapat ellenfelénél, az eddig pont nélkül álló házigazda Újpestnél. Fogl Katalin duplájával szereztek előnyt a vendégek, majd Godvár Katalin két találatával és az első NB I-es találatát elérő Gimes Georgina Csilla góljával alakult ki a 0-5-ös végeredmény. 

Az eddig három vereséggel álló Kóka viszont megszerezte első pontját, első gólját azonban még nem: a DVTK ellen ért el 0-0-ás döntetlent hazai pályán. A kókaiak csatárfronton nem állnak jól, kardinális kérdés lehet számukra, hogy megtalálják-e azt a játékost, akire számíthatnak majd gólszerzés terén. 

Jet-Sol Liga, 4. forduló, eredmények: 

Haladás Viktória-Ferencváros 1-1 (1-0)

Kóka FNLA-DVTK 0-0

ETO FC Győr-MTK Hungária 2-1 (1-1)

Újpest FC-Astra 0-5 (0-3) 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS