Meglepetést okozott a Femina és a Győri ETO is

2015. október. 05., 15:34   |    

Meglepetést okozott a Femina és a Győri ETO is

A legerősebb két csapat, a Ferencváros és az MTK Hungária magabiztos győzelmet aratott a Jet-Sol Liga 7. fordulójában, a másik két párban viszont – legalábbis, ami a gólkülönbséget illeti – meglepetés született.

Az 1. FC Femina nem hogy felállt, egyenesen talpra szökkent a múlt heti, méretes zakó után. A rákospalotaiak lelkes játékkal, magabiztosan győzték le a fáradtnak, tompának tűnő Kóka-FNLA fiataljait. Az első félidő közepéhez érve, a 20. percben, szöglet nyomán, Burján Nóra fejese juttatta előnyhöz a rákospalotaiakat, majd mielőtt még a csapatok a félidei pihenőre vonultak volna, ismét Burján szerzett gólt. Véninger Tünde távoli szabadrúgása kipattant Barti Lucáról, és a fehér mezesek legeredményesebb támadója közelről a hálóba pofozta a labdát.

A szünet után hamar szépített a vendégcsapat. Egy felesleges szabálytalanságot megtorlandó, Zoltán Bettina végezhetett el tizenegyest, ám lövését Szinyei Réka szép vetődéssel hárította. A kapus balszerencséjére, a kipattanó labda ismét Zoltán elé került, aki ugyan rosszul vette át, de még arra is volt ideje, hogy korrigáljon, és így lője a hálóba a Kóka-FNLA szépítő gólját.

A következő huszonöt percben többet birtokolta a labdát, a mezőnyben fölényben játszott a vendégcsapat, de támadójátékában ekkor sem volt a helyzetek kialakításához sem elegendő muníció.

Ráadásul, a kontrajátékra berendezkedő Femina elképzelését siker koronázta, Boda Jennifer növelni tudta a hazaiak előnyét, góljával gyakorlatilag eldőlt a meccs. Eldőlt, de vége nem volt még, a 83. percben Fogl Katalin rúgott technikailag tökéletesen kivitelezett, látványos gólt – ezzel, nem csak magabiztosan, de fölényesen is nyert a Femina, amely pontszámban beérte ellenfelét.

Vasárnap délelőtt úgy tűnt, ez a forduló a meglepetések fordulója lesz a Jet-Sol Ligában – főként, ami a mérkőzések dramaturgiáját és a győzelmek „méretét” illeti. Bár a Viktória a találkozó legelején, a 3. percben, Heike Manhart szöglet nyomán lőtt góljával ráijesztett a győri ETO-ra, a folytatásban a hazaiak a játék minden elemében jobbak voltak és tekintélyes különbséggel is megérdemelten nyertek.

A Viktória-Trend Optika FC ugyanis a jó kezdés után alaposan visszaesett és az ETO magához ragadta a kezdeményezést. Közrejátszott talán ebben az is, hogy a szombathelyiek nagyon feltolták a védekezésüket, talán ez az a védekezési forma, ami ellen a győri csikócsapat leginkább szeret játszani. A hazaiak tulajdonképpen mind az öt góljukat ezt kihasználva lőtték...

A 20. percben Németh Loretta hadakozott a jobb szélen Kun Barbarával, majd miután megverte védőjét, az alapvonaltól centerezett: a hosszú oldalon érkezett Vígh Renáta, és egyenlített. Nem sokkal később Dömsödi Petra óriási bravúrral védte a csapattársáról, Siklér Kingáról kapujára pattanó labdát, ám a 34. percben a sérült Bírót helyettesítő kapusnak sem volt ellenszere: a mélységből felívelt labdára lecsapó Süle Dóra használta ki a védők bizonyságát, és 15 méterről pontos lövést küldött a jobb alsó sarokba. Az ETO a félidő utolsó percében ismét Süle révén növelte előnyét: a mélységből érkező indítást a fehér mezesek fiatal csatára két védő között vette át a tizenhatos vonalán, majd középről látványos, kapufás gólt lőtt a keresztléc alá.

A fordulás után sem változott a játék képe, a Viktória támadóinak akciói minimális veszélyt sem jelentettek a győri kapura, a vendégcsapat keveset futott, a motiváltság szikrája sem pattogott a játékosokon.. A másik oldalon viszont a végig jól játszó Öreg Cintia is bekapcsolódott a gólgyártásba, és az 58., illetve 82. percben lőtt góljainak köszönhetően, már 5-1-re vezetett a hazai győzelmeivel a felsőházra kacsintgató ETO. A 86. percben Heike Manhart szabadrúgásából még szépített a Viktória (nehéz volna megmondani, hogy a Mészár Kriszti által, a levegőből kiütött labda valóban átröpült-e a gólvonal fölött), de a végkifejlet szempontjából ez nem osztott, nem szorzott. Talán a szezon eddigi legjobb játékával nyert az ETO, amelyben több kifejezetten jó egyéni teljesítményt (Sister, Vígh, Öreg, Süle) is láthatott, a mintegy 150 néző.

Harminc percig nagyon jól játszott az MTK Hungária FC az Astra elleni, „felsőházi” mérkőzésen. A mérkőzés első harmadában a kék-fehérek szellemesen futballoztak, sokat mozogtak labda nélkül és egyre szorosabbra fonták markukat a támadás esélyét szinte teljesen feladó, tulajdonképpen 5-4-1-es sémában felálló Astra HFC ellen.

Talán csak a sikeres támadás befejezés hiányzott, ám az is csak a 21. percig. Akkor ugyanis Kakuszi Adrienn olyan szerencsétlenül nyúlt bele Kaján Zsanett jobb oldali szögletébe, hogy saját kapujába pattant róla a labda. Az MTK nem sokkal később növelni tudta előnyét, Kaján 25 méteres, szenzációs lövése a keresztlécen landolt ugyan, de Pádár Anita ébredt a legkorábban, és nyolc méterről, a hálóba stukkolta csapata második találatát.

Ha az MTK ugyanígy folytatja tovább, akár kiütéses győzelmet is arathatott volna, de nem így történt. Pedig, Medgyes Péter a második félidőre még az addig a kispadon jegelt Nagy Lilivel és Herczeg Andreával is megerősítette csapatát. Ennek az ellenére, bár az MTK fölényben játszott, még helyzetei is voltak, az i-re nem került föl a pont, az akciók végén hiányzott a precíz befejezéshez szükséges koncentráció.

Pádár Anita növelhette volna góljai számát, de nagy erővel, a jobb kapufát trafálta telibe a Nagy Lili elleni szabálytalanságért megítélt büntetőből. Kevés kellett hozzá, hogy a 25. percre kialakult 2-0-s eredmény maradjon a végeredmény is, de a hajrában azután Kaján Zsanett is lőhetett egy büntetőt, és ő nem hibázott. 3-0-ra győzött az MTK, a kék-fehérek kipipálhatják kötelező házi feladatukat.

A Ferencváros, nyolc napon belül másodszor nyert úgy élvonalbeli bajnoki mérkőzést, hogy góljai száma meghaladta a tízet. Aligha von le bármit is a bajnokcsapat érdeméből, hogy az „áldozat” mindkét esetben olyan ellenfél volt, amely a kiesés elkerüléséért vívandó helyosztót jelentő helyen áll a tabellán.

Pedig a Szegedi AK-Boszorkányok elleni mérkőzésen Dörnyei Balázs a kispadra ültette két leggólképesebb játékosát, Ebere Orjit és Lizzy Addót, sőt az afrikai különítmény gyakorlatilag nem is játszott: Orji végig a kispadon maradt, Addo pedig a 87. percben állt be Mosdóczi Evelyn helyére. Más kérdés, hogy szinte első labdaérintéséből gólt rúgott, beállítva a 11-0-s végeredményt...

A két csapat egy pillanatig sem volt azonos súlycsoportban, és ebben most elsősorban a Ferencváros magyar játékosai a bűnösök. Ezúttal is három légiós – Bulatovics, Zlidnis és a sérülése után ismét játszó Csankovics – került a kezdő tizenegybe, ráadásul az első gólt a montenegrói támadó vágta, de a legeredményesebbnek a három találatig jutó Krascsenics Petra bizonyult és – büntetőből – gólt szerzett a születésnapját ünneplő kapus, Németh Júlia is.

Jet-Sol Liga, 7. forduló

1. FC Femina – Kóka-FNLA 4-1 (2-0)
ETO FC Győr – Viktória-Trend Optika FC 5-2 (3-1)
MTK Hungária FC – Astra HFC 3-0 (2-0)
Ferencváros – Szegedi AK-Boszorkányok 11-0 (4-0)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS